Facebook zárt csoportunk

facebook

Gyertyagyújtás és történet elhelyezés
Kedves Látogató!

Történetet és gyertyagyújtási kérést
az angyalokszulei(kukac)gmail.com ra lehet küldeni!
Hornyákné K. Erzsébet szerkesztő,admin
Történetek

Zsombok Petra Anna története

Drága kislányom!

Apukáddal hosszú éveken át álmodoztunk arról, hogy egyszer majd a karjainkba vehessük a gyermekünket. Amikor megtudtuk, hogy teljesült az álmunk, és Ti ott növekedtek a szívem alatt, végtelenül boldogok voltunk. Minden nap elképzeltük, hogy vajon milyenek lesztek? Kisfiúk, kislányok? Kire fogtok jobban hasonlítani? Apára vagy anyára? Esténként együtt beszéltünk hozzátok és simogattunk benneteket a pocakon keresztül, és ujjongtunk, amikor pici rúgásokkal válaszoltatok. Minden olyan szép volt, tele voltunk tervekkel és izgalommal. Aztán egy este éreztem, hogy valami baj van. Elkezdett szivárogni a magzatvíz. Apa rohant velünk a kórházba. Egy napot töltöttünk ott, majd tovább küldtek minket egy másik kórházba. Ott kellett szembesülnünk azzal, hogy valami okból nem akartok tovább odabenn maradni. Próbálták visszatartani a születéseteket, de a Te akaratod erősebb volt. 2005. január 12. napján, a pocakban töltött 28 hét után, 14 óra 31 perckor  Te jöttél elsőként a világra, és a Petra Anna nevet kaptad. Kishúgod, Helga Ilona 14 óra 34 perckor követett téged. Amikor felébredtem a műtét után, csak arra tudtam gondolni, hogy látlak-e még élve benneteket. Apukátok sírva állt az ágyam mellett, szorongatta a kezem, és csak annyit tudott mondani, hogy nagyon kicsik vagytok. Te édesem, a mi kis Pöttyünk, Pöttöm Pannánk, ahogy apával neveztünk téged, elfértél a doktor bácsi tenyerébe. Nem tudtam mást tenni, csak imádkoztam, hogy legalább egyszer élve láthassalak benneteket, mielőtt elmentek. Amikor megpillantottam az arcotokat, a szememben – és Apa szemében is-, Ti voltatok a leggyönyörűbb kislányok a világon.  A doktor bácsi elmondta, hogy a túl vékony köldökzsinóron át már nem tudtál elég táplálékhoz jutni, ezért kicsi tested sorvadni kezdett, és ha nem születsz meg, a pocakomban ért volna véget az életed. Te, édes kincsem úgy döntöttél, inkább kibújsz, és körülnézel a világban, még egy esélyt kértél az életre. És tudtad, hogy a melletted növekvő testvéredet is ezzel segíted az életben maradásban. Tudtuk, hogy minden nap és perc csoda, amit itt töltesz velünk. Reménykedtünk, hogy talán velünk fog megtörténni a csoda, mert csodák igenis vannak!  Bíztunk Istenben, hogy majd segít, Te meggyógyulsz, hazajössz velünk, és boldogan élünk. De a sors másként akarta. Április 11-én, 11 órakor, mindössze három hónaposan, elvett tőlünk. Rövidke kis életed alatt bebizonyítottad, hogy milyen csodákra vagy képes! Példát mutattál azzal, ahogy soha nem adtad fel, kitartottál és küzdöttél, ahogy elviselted a fájdalmakat. Éreztél, kifejezted az örömöd és a bánatod is, mosolyogtál és sírtál. Hálás voltál minden perc simogatásért, szeretted, ha énekeltem neked. Csodálatos perceket töltöttünk együtt, és nagyon sok szeretetet kaptunk tőled. Aztán egy napon megüzented, hogy már nincs erőd küzdeni többé. Szorongattad az ujjam a kicsi kezeddel, a szemembe néztél, és én tudtam, hogy el akarsz menni. Elfáradtál, a betegség és a fájdalom lassan legyűrte a kicsi tested. Sok akadályt leküzdöttél, de a tüdőd már nagyon beteg volt, és már a gépek sem tudtak lélegeztetni téged. Amikor elérkezett az idő, még volt benned annyi erő, hogy megvárj minket. Bár kicsi tested már erőtlen és mozdulatlan, szemeid pedig kifejezéstelenek voltak, mégis megérezted, amikor az ölembe tettek. A szívverésed hirtelen felgyorsult, érezted, ahogy végtelen szeretettel simogattunk téged. Elbúcsúztunk tőled. Amikor visszatettek az inkubátorba, már alig volt benned élet. Abban a pillanatban megértettem, hogy arra vársz, én, aki életet adtam neked, én engedjelek el téged. A könnyeim közt néztelek, és csak annyit tudtam mondani, hogy menj kicsim, menj az utadra. Abban a pillanatban állt meg a kis szíved. Még egyet dobbant, aztán elmentél. Itt hagytál minket, mérhetetlen fájdalomban vergődve. Az első perctől kezdve szerettünk téged, ahogy megfogantál. Te voltál minden álmunk és reményünk, és többé már nem ölelhetünk magunkhoz Téged. Hisszük, hogy bár kicsi tested egy hófehér kis koporsóban pihen, a lelked itt van velünk, és ha majd mi is elmegyünk, újra találkozni fogunk veled.

Hálásak vagyunk Neked azért, hogy itt voltál velünk. Megtanítottál minket arra, hogy a legfontosabb dolog az életben a szeretet.

Minden nap és minden percben hiányzol. Szívünkben örökké élni fogsz.

Anya, Apa és ikertestvéred, Helga

Hozzászólások lezárva!

Történetek
?>