Facebook zárt csoportunk

facebook

Gyertyagyújtás és történet elhelyezés
Kedves Látogató!

Történetet és gyertyagyújtási kérést
az angyalokszulei(kukac)gmail.com ra lehet küldeni!
Hornyákné K. Erzsébet szerkesztő,admin
Történetek

Zorka története

Hétévi ismeretség, egy évi boldog házasság után úgy éreztük már csak Te hiányzol az életünkből. Nagy örömünkre hamar megfogantál. Szerető család várt Téged. Dédszülők, akik boldogok voltak, hogy megélhetik jöttödet, nagyszüleid, akik már kezdetektől ajándékokkal vártak, és persze mi, anyukád és apukád. Sokat készültem, hogy jó anyukád lehessek, olvastam szakkönyveket, baba-mama klubba jártam és élveztem az áldott állapot minden örömét.

Decemberben egy terhesgondozás alkalmával fehérjét talált az orvos a vizeletemben. Másnap már a kórházban voltunk, féltem az ott léttol, a bizonytalanságtól. Ezeket az érzéseket csak fokozták a jó indulatú orvosok megjegyzései. Idővel bebizonyosodott, hogy toxémiás lettem. Nyugtattak, nem lesz gond maximum kisebb lesz a súlyod. Aggasztott, amikor szülőszobai megfigyelésen voltam, de apukád és a családunk ott volt velünk. A szülésznők különösen szerettek, mivel mindig elbújtál, és nehezen tudtak NST-t készíteni. A képeidtől mindenki el volt ragadtatva. Gyönyörű voltál! A 4D ultrahangon készültek, ott volt az egész család. Boldogok voltunk a mosolyodtól és attól, hogy kislány leszel.

Már készen várt a szoba, a ruhácskák. Sajnáltam, hogy nem én készíthettem el mindent, de tudtam, már csak néhány hét és együtt lehetünk.

Aztán egy nap, a betöltött 33.héten rémálomból ébredtem. Álmomban beleestem egy üvegszekrénybe, de semmi bajom nem lett csak fogtam a pocakom és sírtam. Reggel már hánytam, furcsa volt, hiszen az egész terhességet jól viseltem. A reggeli viziten megtölcséreztek, de nem volt gond. Elmentem NST-re, nem aggódtam, hogy nem tudják tökéletesen behozni a szívhangot, máskor is így volt. Intenzív mozgásokat nem éreztem, csak aprókat. Mindig azt mondták, ez így jó, hiszen Te pici vagy. Mégis most megnéztek ultrahangon is, ahol rebbenéstelen arccal közölték nincs szívhang. Ott feküdtem egyedül és hitetlenül. Felhívtam az orvosom, a szülésznőm, és a családomat. Ekkor egy szülésznő, azt mondta, hogy tölcséren keresztül még hall szívhangot. Kértem egy radiológust, úgy éreztem ez csak tévedés, én már 1 hónapja kórházban vagyok, itt nem lehet baja az embernek. És mégis…

Majd jött az oxitocyn, a tágítások. Az epidurális érzéstelenítés, a fájdalomcsillapítók hatottak, de a lelkem össze volt törve, főként az újszülöttek felsírásakor. Vigasztaltam apukádat és az édesanyámat, akik végig ott voltak. A szülésznőm, mintha az őrangyalom lett volna, nyugalom és szeretett áradt belőle. Fél nap után levettek az oxitocynról és pár órát pihentünk. Majd folytatódott. Volt, hogy a labdára is ráültem, hátha segít. Végül másfél nap után elindultál. Egyedül akartam végigcsinálni, titkon bíztam, felsírsz. Éreztem a kis testedet a bőrömön, de nem volt erő kinyitni a szemem csak sírtam. A méhlepényt műtéti úton távolították el. Kiderült a köldökzsinór végzett Veled.

Űr volt a lelkemben, de nem fogtam fel. Három nap után elhagytam a kórházat, és akkor éreztem itt mindennek vége.

Köszönöm, hogy voltál nekünk, és nyolc hónapig a világ legboldogabb emberei lehettünk. Nekünk mindig Te maradsz az első gyermekünk, a Kislányunk. Hiszem, hogy mi még találkozunk és tudom jó helyen vagy. Még is minden nap megkérdezzük, azt, amire soha nem jön válasz, miért kellett hogy Angyalka legyél?

Négy hónap múlva Isten ajándéka megérkezett…

Hat hét letelte után visszamentem dolgozni. A gyerekek közelsége és szeretete sok erőt adott. Sokszor úgy éreztem, többet nem akarok babát, nem merek újra belevágni. Mégis barátnőm kislányát elnézve és dajkálva a vágy egyre nagyobb volt bennem. Férjemmel mindent meg tudtunk beszél, egymást támogattuk. Édesanyámnak és még egy-két jó barátnak köszönhettem,hogy hamar talpra tudtam állni.

Májusban a munkahelyemen közölték, hogy nem tartanak rám igényt, mert biztosan akarok még gyereket. Nehéz volt ismét szembesülni az embertelenséggel. Végül ez adott löketet, hogy belevágjunk a babakérdésbe.

Egy nap, bár nem hittem, mégis pozitív lett a teszt. Örömünkben és én félelmemben is sírtam. A család és a barátok is így fogadták a hírt. Közben egy nagyon kedves ember munkát is adott. Lelkileg nem volt egyszerű ez a kilenc hónap. Kórházat és orvost is váltottam. Doktorom úgy kezelt, mint egy „normális” várandóst, igaz többször jártam hozzá. Bebizonyította, hogy képes vagyok végigvinni egy terhességet. Voltak kritikus napok, de nem hagytam, hogy a félelem magával ragadjon. Szóban és gondolati síkon próbáltam kommunikálni a picikénkkel. Tudtam, hogy kisfiú lesz és megbeszéltem vele, hogy Marcell lesz a neve. Sokat is imádkoztam, félelmeimet kibeszéltem.

A 39.hét végén megindították a szülésem, mert rosszul voltam Csodálatos volt a szülésznőm is, aki a 9hónap alatt szintén sokat segített. Nem volt egyszerű, mert Marcell húzta vissza magát a köldökzsinóron, de Isten meghallgatott és férjem is ott lehetett a szülésnél. Közben volt, hogy eszembe jutott a tavalyi szülésem, sőt Marcellra nézve elgondolkodtam,hogy a testvére milyen lett volna.

Ma már boldogan élünk egy gyönyörű babával. Múltunk örökké elkísér, de tudom, az élet amennyit elvett, annál többet adott is. El kell fogadni Isten akaratát, hinni kell és nem feladni, küzdeni kell minden áron.
bartina@freemail.hu

Hozzászólások lezárva!

Történetek
?>