Facebook zárt csoportunk

facebook

Gyertyagyújtás és történet elhelyezés
Kedves Látogató!

Történetet és gyertyagyújtási kérést
az angyalokszulei(kukac)gmail.com ra lehet küldeni!
Hornyákné K. Erzsébet szerkesztő,admin
Történetek

Vörös Márk Angyalka története

Az én drága angyalkám már több mint 11 éve vigyáz ránk fentről.

Nagyon sok időbe telt, míg feldolgoztam a történteket, amíg meggyártottam magamnak a “miért”-ekre a választ!

Még ennyi idő után is nagyon nehéz összeszedetten leírni mi is történt…

1997. februárjában estem teherbe. Fiatal házasok voltunk, nagyon vártuk Őt! Első gyerek, első unoka!

Kis reggeli rosszulléteken kívül nem sok problémám volt!

A 18. heti uh-n kicsit ránk ijesztettek, nem találták a gyomrát! De szerencsére az ellenőrző uh-n már mindent rendben találtak!

21.héten rettenetesen elkezdtem vérezni! Nem találták az okát, és mivel 1 hét szigorú kórházi “ágynyugalom” –ra elmúlt, hazaengedtek!

Ez után már tényleg nyugis, boldog időszak következett!

32 hetes voltam, amikor elutaztunk anyósomékhoz, akik tőlünk 60 km-re laktak.

Második nap nagyon nem éreztem jól magam! Egyszerűen nem találtam a helyem! Rossz volt a közérzetem, keményedett a pocakom is, de akkor még semmi rosszra nem gondoltam!

Este mikor lefeküdtünk, feltűnt, hogy nem érzem őt mozogni! A keményedések nem szűntek.

Egész éjjel nem aludtunk, de valahogy akkor is csak arra tudtam gondolni, hogy túl hamar akar kibújni a kis drágám…

Másnap reggel átmentem az unokanővéremékhez, akik ott laknak nem messze. Kértem, hogy szóljon a nőgyógyászának, hogy szeretném ha megnézne, mert akkor már nagyon ideges voltam!

10 óra körül bent voltunk a várpalotai kórházban. Hamar jött is az orvos. Megvizsgált, írt fel Pipolphen-t, és el akart küldeni haza, hogy pihenjek!

Mondtam neki, hogy hallgasson már rá a szívecskéjére a babámnak, mert nem érzem mozogni!

A dopplerrel nem talált szívhangot, de annyira csörgött-zörgött az egész műszer, hogy azt mondta menjünk le az ultrahangra, az a megbízhatóbb!

Soron kívül vitt be, kint nagyon sok kismama várt a sorára.

Örökkévalóságnak tűnő ideig nézte a monitort, kis híján megőrültem, de nem mertem kérdezni semmit!

Egyszer csak rám nézett, és azt mondta: HÁT EZ A GYEREK MÁR NEM ÉL!

A hangsúlyt nem tudom érzékeltetni, de kb. úgy, mintha azt mondta volna, hogy egy kifli 10 ft!

Visszakérdeztem, hogy: TESSÉK??

“- MONDOM MÁR NEM ÉL! Nincs szívhang, itt már nincs mit tenni! Itt is maradhat, megindítjuk a szülést! De ha akar hazamehet a saját orvosához, végül is mindegy!”

Arra emlékszem, hogy mondtam, hogy én haza akarok menni! Kitámolyogtam a folyosóra. Akkor kezdtem el ordítva bőgni, amikor megláttam az unokanővérem kérdőjelekkel teli szemeit! Az orvos kijött ugyan utánunk, de nem jött oda hozzánk, csak a többi kismamát terelte át a folyosó másik oldalára, hogy ne nézzenek engem, amint ott bőgök összerogyva…

Unokatesóm felhívta a férjemet, aki már nem is emlékszem miért nem jött el velünk!

Apósom hazavitt minket Tapolcára kocsival.

Valahogy abban reménykedtem, hogy majd az én orvosom megtalálja a szívhangot! Majd ő látja…

Persze hogy nem látta! Nézte az ultrahang monitorját, ingatta a fejét, és csak azt mondogatta: Nagyon sajnálom!

Belehaltam!

A férjem elment szólni anyukámnak, összepakolták a kórházi cuccomat, és rohantak vissza hozzám!

Addig engem átkísértek EKG-ra, vérvételre. Mentem mint egy zombi! Olyan volt, mintha kívülről látnám magam! Nem tudtam sírni, valahogy olyan valószínűtlen volt, hogy itt sétálok nagy hassal, és most éppen arra készítenek fel, hogy a HALOTT gyerekemet kell megszülnöm!

Megérkezett anyukám a férjemmel! Akkor tört ki belőlem a zokogás úgy rendesen! Féltem! Rettenetesen féltem!

Kaptam egy ágyat, átöltöztem, és vártam. Nem történt semmi egészen este 9-ig, amikor visszajött az orvosom a magánrendeléséről. Akkor feltettek pár tágító pálcikát. Nagyon fájt!

Éjjel pár kis görcs kíséretében ki is potyogtak, tehát semmi értelme nem volt…

Reggel 6-kor bekötötték az oxitocin infúziót, majd rám húzták két oldalról a függönyt és ott hagytak. A férjem egy darabig ott toporgott mellettem, aztán elzavartam! Nem tudom megmagyarázni miért, nem akartam hogy lássa hogy szenvedek!

Összefüggő fájásaim voltak már, amikor kiabáltam hogy jöjjön valaki, mert nyomnom kell!

Erre beszólt a szülésznő, hogy “ANYUKA” ne kiabáljon!

NEM VAGYOK ANYUKA!!!!!!! SAJNOS NEM!

Jött az orvos, és szinte szó szerint futásból mindjárt meg is vizsgált! Azt hallottam csak, hogy közli a szülésznővel:” Az istenit, ez tényleg itt van már!”

Azóta is érthetetlen számomra miért rángattak át a szülőszékre, de akkor már nem voltam teljesen észnél!

Pár nyomásra kint volt az én drágám!

Aztán csend lett! Hatalmas nagy csend!

Senki egyetlen szót nem szólt hozzám. Csörömpöltek a műszerekkel, pakolászott mindenki ha kellett ha nem!

Végül én törtem meg a csendet, megkérdeztem kisfiú volt, vagy kislány?

Fiú. Mondta az orvos úgy, hogy rám sem nézett!

Egyszer csak lehajtották a szék támláját, elaltattak.

Később tudtam meg, hogy olyan gyorsan robbant ki belőlem a kis drága, hogy bent szakadt a lepény ezt kellett eltávolítani!

A diagnózis: Szorosan nyakra tekeredett köldökzsinór…………………..

Borzalmas napok következtek! Anyukám előtt nagyon akartam tartani magam, ő akkor csak pár hónapja kapott vesét! Nagyon féltettem!

A férjem előtt nem lehetett sokat sírni, szerinte úgy lehet túl lenni rajta, ha elfelejtjük!!! Hogy is felejthetnék el valakit, aki olyan közel volt hozzám, mint még soha senki! Akit annyira szerettem, mint még soha senkit!!!!

Aki bennem kelt életre, és bennem is halt meg!?

Tele voltam el nem sírt könnyekkel, amik még ma is elő-előtörnek!

A házasságunk ráment erre a tragédiára! Nem tudtuk együtt meggyászolni!

A mai napig bánom, hogy nem néztem meg Őt! Hogy nem érintettem meg!

Temetése sem volt, bár megkérdezték akarjuk-e! Akkor olyan gyorsan rávágtam hogy nem…talán hiba volt ez is!

Évekig kerestem hogyan állíthatnék Neki méltó emléket. Az én tökéletes megoldásom az lett, hogy magamra tetováltattam az én angyalkámat! Így mindig velem van, és tudom, hogy vigyáz rám!

Azóta megtaláltam a másik felem, férjhez mentem újra!

3 gyönyörű, egészséges gyerekem született! Luca, Kadosa és Álmos!

De Márkot soha nem fogom elfelejteni! Ő az én első szülöttem! Minden születésnapján gyertyát gyújtunk, már a gyerekekkel közösen!

Ha gyertyát szeretnél gyújtani Márkért, kattints ide!

Hozzászólások lezárva!

Történetek
?>