Facebook zárt csoportunk

facebook

Gyertyagyújtás és történet elhelyezés
Kedves Látogató!

Történetet és gyertyagyújtási kérést
az angyalokszulei(kukac)gmail.com ra lehet küldeni!
Hornyákné K. Erzsébet szerkesztő,admin
Történetek

Vizsgálat eredménye

Állampolgári Jogokat sért, hogy a kórházak nem adják ki a 24. hétnél fiatalabb magzatok testét a szülőknek, hogy méltón eltemettethessék őket. Megkeresésemre vizsgálatot indított az Állampolgári Jogok Biztosa.

Az eredmény itt olvasható:

Az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosának állásfoglalása
Levelem, amivel a problémát felvetettem:
Tisztelt Dr. Szabó Máté!

Flaisz Krisztina vagyok, a www.angyalokszulei.hu oldal szerkesztője. Magánemberként keresem Önt, hiszen a honlap mögött semmilyen szervezet nem áll, kezdetektől fogva gyakorlatilag egyedül működtetem. Az oldal azért jött létre, hogy a gyermeküket elvesztett szülőknek adjon lelki és információs támogatást. A honlap 4. éve működik, és ez alatt az idő alatt számtalanszor megkerestek már azzal, hogy 24 hetes magzatnál fiatalabb gyermeket veszítettek el, és a kórház nem adja ki gyermekük holttestét a temetésre. Úgy tudom, hogy akár testrészeket is el lehet temetni, és a kórháznak kötelessége kiadni azokat, akkor mennyivel inkább egy gyermeket, hiszen nem egy rákos daganatról van szó. Természetesen abban az esetben, amikor az első 12 hétben veszítik el a kisbabát, és abortusszal veszik el az édesanyától, érthető a válasz, mivel a kicsi test roncsolódik.  De mikor megszületik, ép a teste, de már élettelen, nem hiszem, hogy a szülőknek nincs joguk eltemetni. Kérem segítsen megtalálni a jogszabályi hátteret, hogy a szülők érvényesíteni tudják emberi jogaikat. Azt gondolom, hogy egy EU tagállam nem lehet ennyire balkáni, hogy a legnagyobb lelki fájdalomban, ami egy embert érhet, még fokozzák a kínját azzal, hogy méltón el sem búcsúzhat szerettétől, aki kevéssel az előtt még a testének része volt.

Segítségét előre is hálásan köszönöm!
Tisztelettel,
Flaisz Krisztina
Budapest, 2009. Július

A válaszlevél :
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának
Jelentése
az AJB 4291/2010. számú ügyben

Előadó: dr. Kussinszky Anikó
dr. Lápossy Attila
Az eljárás megindulása

Egy, a gyermeküket elvesztett szülőknek lelki és információs támogatást nyújtó honlap szerkesztője fordult beadvánnyal Hivatalomhoz, amelyben a vetélés és perinatális halálozás körébe tartozó esetek kezelésére hívta fel a figyelmet. Beadványában kitért arra, hogy egyes kórházakban a 24. hetes, vagy annál fiatalabb korban elhalálozott magzatok esetében nem teszik lehetővé a szülők számára, hogy eltemessék gyermeküket, továbbá a perinatális halálozás esetkörébe tartozó halálozáskor a méltó búcsúra sok helyen nem kerülhet sor, sőt a kórházak jellemzően igyekeznek lebeszélni a szülőket arról, hogy megnézzék a halott gyermeket.

Tekintettel arra, hogy a jelzés alapján a szülők emberi méltósághoz való jogával, valamint az egyenlő bánásmód követelményével összefüggésben alkotmányos visszásság gyanúja merült fel, az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény (Obtv.) 16. § (2) bekezdésének megfelelően hivatalból átfogó vizsgálatot rendeltem el.

A vizsgálat eredményes befejezése érdekében, az Obtv. 18. § (2) bekezdése alapján az intézményi gyakorlat feltárása érdekében megkerestem összesen hét, az ország más-más régiójában működő kórházat, valamint a szaktárca által követendőnek tartott gyakorlat megismerése céljából az egészségügyért felelős államtitkárt.

Érintett alkotmányos jogok

A jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelménye: Alkotmány 2. § (1) bekezdés „A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
Az élethez és az emberi méltósághoz való jog: Alkotmány 54. § (1) bekezdés „A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”
Az egyenlő bánásmód követelménye: Alkotmány 70/A. § (1) bekezdés „A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”

Alkalmazott jogszabályok

–         Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.)

–         A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény (temetkezési törvény)

–         Az egészségügyi intézményekben keletkező hulladék kezeléséről szóló 1/2002. (I. 11.) EüM rendelet (EüM rendelet)

–         A rendkívüli halál esetén követendő eljárásról szóló 34/1999. (IX. 24.) BM-EüM-IM együttes rendelet (Rendelet)

–         A temetőkről és temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény végrehajtásáról szóló 145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet (Kormányrendelet)

A megállapított tényállás

A rendkívüli halál esetén követendő eljárásról szóló 34/1999. (IX. 24.) BM-EüM-IM együttes rendelet szabályozásának értelmében halva születettnek (késői magzati halottnak) kell a magzatot tekinteni, ha 24 hétnél hosszabb ideig volt az anya méhében, és az anya testétől történt elválasztás után az élet semmilyen jelét nem adta. Ha a magzat kora nem állapítható meg, a halva születés meghatározásának alapja a magzat 500 grammot elérő testtömege vagy 30 cm-t elérő testhossza.[1]

Vetélést (korai, illetve középidős magzati halált) kell megállapítani, ha a magzat az anya testétől történt elválasztás után az élet semmilyen jelét nem adta, és 24 hétig vagy annál rövidebb ideig volt az anya méhében, illetve, ha a magzat kora nem állapítható meg, és testtömege az 500 grammot, testhossza a 30 cm-t nem érte el. Ilyen esetben halottvizsgálati bizonyítványt nem kell kiállítani.[2]

Perinatális halál: ha a halál a méhen belül a terhesség 24. hete után következett be, vagy ha a méhen belül elhalt magzat hossza a 30 cm-t vagy tömege az 500 g-ot eléri (késői magzati halott), illetőleg, amikor a halál az újszülött megszületését követő 168 órán belül következik be, függetlenül az újszülött hosszától vagy tömegétől.[3]

Ezen felosztásnak megfelelően halva születés esetén a magzat, valamint a szülést követő 168 órán belül elhalt újszülött (perinatális halál) a lepénnyel, köldökzsinórral egyetemben a kórbonctanra, vagy az igazságügyi orvostanra kerül, ahol – az Eütv. 219. § (1) bekezdés b) pontja alapján lefolytatott – kötelező kórbonctani vizsgálatot követően temethető. A halott vizsgálatot végző orvosnak perinatális halál esetében a C. 3110-52/V/új nyomtatvány megnevezésű perinatális halott-vizsgálati bizonyítvány megfelelő részeit kell kitöltenie, továbbá kötelessége intézkedni a halott elszállításáról. Ez tipikusan egy egészségügyi intézmény pathológiai osztályára történő szállítást jelent.

A halva született magzat eltemettetésére vonatkozó szabályozást a Rendelet 16. § (3) bekezdése tartalmazza, mely szerint a halva született magzat eltemettetéséről az egészségügyi intézmény intézkedik, kivéve, ha arról – kérelme alapján – más személy kíván gondoskodni. Az eltemettetési kötelezettség tehát alapvetően az egészségügyi intézményt terheli, kérelem alapján azonban erről más személy is gondoskodhat. A halva született magzat sírhelyét a Kormányrendelet 14. § (2) bekezdése értelmében jelzőfával kell megjelölni, amelyen a temetés napját és a temetési hely sorszámát kell feltüntetni. A 14. § (3) bekezdése szerint továbbá, amennyiben a halva született magzat eltemetéséről – kérésére – közeli hozzátartozója gondoskodott, a sírhelyen kereszt vagy fejfa is elhelyezhető, és azon utónevet is fel lehet tüntetni.

Korai, valamint középidős magzati halálozás esetén a vetélés anyaga a kórbonctanra kerül. Itt egy részéből szövettani vizsgálat történik, a többi anyagot – az önálló életre képtelen, halott szövetet, vagyis az abortumot – ún. gratis-ládába kell elhelyezni, és a temető erre kijelölt részébe kell eltemetni vagy elhamvasztani. A Kormányrendelet 12. § (6) bekezdése szerint a temető tulajdonosa (üzemeltető) a mesterséges vagy spontán abortusz folytán távozó magzat, csonkolt testrész, emberi szerv szervmaradvány eltemettetésére külön sírhelytáblát jelöl ki.

Megkeresett szervek álláspontjai

1. Az egészségügyért felelős államtitkár levelében arról tájékoztatott, hogy a tényállásban ismertetett jogi szabályozás alapján halvaszületés esetén lehetőség van arra, hogy a közeli hozzátartozó kórházon kívüli szülés és vetélés esetén is kérje az egészségügyi intézménytől, hogy az elhalt magzat eltemettetéséről maga gondoskodhasson, azonban a jogi szabályozás az egészségügyi intézménynek vagy a kezelőorvosnak erre vonatkozó kifejezett tájékoztatási kötelezettséget nem ír elő. A hivatkozott rendelkezésekből azonban a tárca álláspontja szerint implicit módon következik a tájékoztatási és a nyilatkoztatási kötelezettség fennállása, emellett kifejezett jogi szabályozás hiányában is az egészségügyi ellátáshoz kapcsolódó etikai alapelvekből levezethető, erkölcsi szabályokból önmagában adódik.

Tájékoztatott továbbá arról is, hogy arra sincs kifejezett jogi előírás, hogy kötelezően fel kell-e kínálni a magzattól (vagy más halottól) való elbúcsúzás lehetőségét a szülőknek (vagy más hozzátartozóknak). Ennek ellenére a tárca tapasztalata szerint amennyiben mód, lehetőség és igény van rá – mint erkölcsi szabályként megszilárdult gyakorlat – az egészségügyi intézmény biztosítja azt. A szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003. (X. 20.) ESzCsM rendelet 2. számú mellékletében a „A pathológia működésének személyi és tárgyi feltételei” cím alatt a „halott bemutató helyiség” kifejezetten nevesítésére került, azzal a jogalkotói céllal, hogy amennyiben hozzátartozói igény merül fel, a kegyeleti jogok maradéktalan tiszteletben tartása mellett, méltó körülmények között kerülhessen sor a halottak megtekintésére. Mindemellett azonban a tájékoztatásra való kifejezett, külön jogszabályi kötelezés álláspontjuk szerint nem indokolt tekintettel arra, hogy az a hozzátartozónál nem kívánt traumatikus hatást válthat ki.

Korai, valamint középidős magzati halálozás esetén a jogi szabályozás nem tartalmaz arra vonatkozó rendelkezéseket, hogy a közeli hozzátartozó élhet-e ez esetben is kérelemmel. Vetélés esetén az elhalt terhesség maradványainak kezelésével összefüggő szabályozás alapján megállapítható, hogy az elhalt terhesség maradványai egészségügyi hulladéknak nem tekinthetők, egészségügyi hulladékként nem kezelhetőek, hanem eltemetésükről kell gondoskodni.[4] Az eltemetést megelőzően mind az elvetélt magzatot, mind az elhalt újszülöttet elkülönítve tárolják. Az abortum ezt követően azonban az ún. gratis-ládában már egyéb tetemekkel együtt kerül eltemetésre. Az eltemetésre engedélyezett idő külön megjelölésre kerül a halottvizsgálati bizonyítvány 20. pontjában. Mind a halva született magzatot, mind pedig a vetélés anyagát a hamvasztásig illetve az eltemetésig hűtve kell tárolni.

Az államtitkár felhívta továbbá a figyelmet, hogy a kórházak halott-kezelésre vonatkozó részletes eljárási rendjüket – a jogszabályokkal összhangban – belső szabályzatban rendezhetik, ennek kötelező tartalmi elemeire azonban normatív szabályozás nincsen. Álláspontjuk szerint indokolt lehet annak jogszabályi előírása, hogy a kórházak rendelkezzenek a halottkezelésre vonatkozó eljárási szabályokkal a jogszabályok betartásának hatékonyabb ellenőrzése végett.

2. Az egyes egészségügyi intézményeknek azonos tartalmú megkeresést küldtem meg, melyben arra kértem a megkeresett egészségügyi intézmények vezetőit, hogy tájékoztassanak a halva született és az elvetélt magzatok további – esetleg „kegyeleti” szempontokra is kiterjedő – kezelésével kapcsolatos gyakorlatukról.

A) A Fővárosi Önkormányzat Uzsoki Utcai Kórházának főigazgatója megkeresésemre a következőkről tájékoztatott:

Intézményük belső szabályzata rendelkezik a halottkezelés eljárásrendjéről.
A vetélés esetkörébe tartozó (korai, illetve középidős magzati halott) halálozás esetén követett gyakorlatról nem kaptam információkat, csak a halva születésre (késői magzati halott).
A kezelőorvos tájékoztatja a szülő nőt a halva született magzat eltemetésének lehetőségéről. A szülő nő a tájékoztatást követően erre rendszeresített nyomtatvány kitöltésével és aláírásával nyilatkozik arról, ha nem kíván élni a lehetőséggel, és a halva született magzat eltemettetéséről nem kíván gondoskodni. Ebben az esetben a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően az Intézmény gondoskodik az eltemettetéséről.
Intézményük a halott-bemutató helyiségen kívül osztályonként – így a Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályon is – kegyeleti szobát biztosít abból a célból, hogy a hozzátartozók kegyeletüket leróhassák.

B) A Markhot Ferenc Kórház Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft. (Eger) ügyvezetője a következőkről tájékoztatott:

A spontán elvetélt és a halva született magzatot a szülő nő, a szülők kérésére megmutatják
A spontán elvetélt és a halva született magzatok szüleinek lehetősége van eltemettetni gyermeküket, vagy ezen lehetőségről lemondani, melyről utóbbi esetben írásban nyilatkoznak.
A halottal kapcsolatos kegyeleti szempontú eljárásrendről, az elbúcsúzás lehetőségéről nem kaptam információt.

C) A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának elnöke a következőkről tájékoztatott:

Az elvetélt vagy halva született magzatok szüleit minden esetben nyomtatvány kitöltésével és aláírásával nyilatkoztatják arra vonatkozóan, hogy kívánják-e a halva született vagy elvetélt magzatot eltemettetni, illetőleg ezt a kötelezettséget az egészségügyi intézményre ruházzák át.
A korai illetőleg középidős magzati halálozás esetén a magzatot, magzati maradványokat a nyilatkozat egy példányával együtt a Pathológiai Intézetbe küldik át szövettani vizsgálatra.
Halva születés, illetőleg perinatális halál esetén a magzatot, halott csecsemőt a nyilatkozat egy példányával kórbonctani vagy igazságügyi orvostani vizsgálatra küldi át a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika.
Amennyiben a szülők lemondanak a temetésről, azt a Pathológiai Intézet vagy az Igazságügyi Orvostani Intézet végezteti el. Ez esetben születési anyakönyvi kivonat nem készül, jeltelenül, ún. tumbában kerülnek elhelyezésre a halva született vagy elvetélt magzatok, melyet a temetkezési vállalkozó elszállít, majd a tartalmukat elhamvasztja, és jeltelenül helyezi le azokat. Az eljárásról dokumentáció készül.
Perinatális halál esetében az elhalt újszülöttről halottvizsgálati lapot töltenek ki, mely után a Pathológiai Intézetbe vagy az Igazságügyi Orvostani Intézetbe kerülnek átszállításra, a vizsgálatot követően minden esetben eltemetik.
Perinatális halál esetén (korai, középidős magzati halálozás esetéről nem kaptunk információt) a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika még az átszállítás előtt biztosítja a szülő nő, az apa és a család számára a halott magzat vagy az elhalt újszülött megtekintésének és a tőle való diszkrét körülmények közötti elbúcsúzásnak a lehetőségét.

D) A Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet főigazgatója megkeresésemre a következőkről tájékoztatott:

A halva született magzatok minden esetben temetésre vagy hamvasztásra kerülnek, melyet a szülő vagy a szülő általi lemondó nyilatkozat esetén az Önkormányzat intéz. Ezekben az esetekben perinatális halotti bizonyítványt kell kiállítani.
Vetélés esetén az elhalt terhesség maradványai szövettani vizsgálatra kerülnek. A szerv maradványok a vizsgálat befejezését követően egészségügyi hulladékként kerülnek elszállításra.
A halottal kapcsolatos kegyeleti szempontú eljárásrendről, az elbúcsúzás lehetőségéről nem kaptam információt.

E) A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház (Győr) főigazgatója megkeresésemre a következőkről tájékoztatott:

Korai, középidős magzati halálozás esetén a Pathológiai Osztályon fetopathológiai vizsgálatot végeznek. A vizsgálatot követően az abortum és a méhlepény maradványai a többi műtéti szervmaradvánnyal megsemmisítésre kerülnek. Ebben az esetben nem kínálják fel a megtekintés lehetőségét sem. „Amennyiben a hozzátartozók kioktatásuk ellenére ragaszkodnak hozzá, lehetőséget tudnak biztosítani az abortum megtekintésére.”
Halva született magzat esetén kórboncolást végeznek és kiállítják a perinatális halottvizsgálati bizonyítványt, majd részleges rekonstrukciót végeznek. A szülőket írásban nyilatkoztatják, hogy a halva született gyermek eltemettetéséről kívánnak-e gondoskodni. Ha a válasz nemleges, akkor ezt követően a magzatokat telefonos értesítést követően egy temetkezési vállalkozó szállítja el. A halott magzatokat a Győri Kommunális Szolgáltató Nádorvárosi Köztemetőjében egy e célra elkülönített helyen temetik el, jelöletlen sírokban. Igyekeznek a hozzátartozókat lebeszélni arról, hogy a halott magzatot a kórboncolás után megtekintsék, mivel a magzat erősen károsodott, esztétikailag rendkívül megrázó képet mutat.
A szülést követő 168 órán belül elhalt újszülött esetében kötelezően elvégzik a kórboncolást és ezt követően halottvizsgálati bizonyítvány kerül kiállításra. A kórboncolást követően lehetőség szerint elvégzik a rekonstrukciót. A gyermek eltemetéséről a hozzátartozók gondoskodnak.
A hozzátartozók kérésére mind korai, középidős magzati halálozás, mind halvaszületett magzat, mind perinatális halál esetén kiadják a magzatot eltemetésre a hozzátartozóknak.

F) A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Pathológiai Intézetének megbízott intézetvezetője a következőkről tájékoztatott:

Boncolás klinikai kérőlap alapján szükséges, ha 1) a halál a méhen belül a terhesség 24. hete után következik be vagy 2.) ha a méhen belül elhalt magzat hossza a 30 cm-t vagy tömege az 500 g-ot eléri, vagy 3.) amikor a halál az újszülött megszületését követő 168 órán belül következik be, függetlenül az újszülött hosszától vagy tömegétől. Ezekben az esetekben a temetést a hozzátartozó intézi az intézményükben.
Korai vagy középidős magzati halálozás esetén a magzat vagy részei, a burok és a lepény szövettani vizsgálatra kerülnek. A mikroszkóppal nem vizsgált maradékot – más műtéti preparátumból származó maradékkal együtt – koporsóba teszik. Amikor a koporsó megtelt, hamvasztásra a krematóriumba szállítják, melynek költségei az intézetet terhelik.
Vetélés (korai vagy középidős magzati halálozás) esetén eddigi gyakorlatukban egyszer merült fel a szülők részéről temetésre igény, ekkor a 15 hetes magzat maradványait egy temetkezési vállalkozó beiktatásával a szülők rendelkezésére bocsátották, a költségeket a szülők fizették.
A halottal kapcsolatos kegyeleti szempontú eljárásrendről, az elbúcsúzás lehetőségéről nem kaptam információt.

Megállapításaim

I. Hatáskör tekintetében

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának feladat- és hatáskörét, valamint ennek ellátásához szükséges vizsgálati jogosultságokat az Obtv. határozza meg. Az Obtv 16. § (1) bekezdése szerint az országgyűlési biztoshoz bárki fordulhat, ha megítélése szerint valamely hatóság, illetve közszolgáltatást végző szerv (a továbbiakban együtt: hatóság) tevékenysége során a beadványt benyújtó személy alapvető jogaival összefüggésben visszásságot okozott, feltéve, hogy a rendelkezésre álló közigazgatási jogorvoslati lehetőségeket – ide nem értve a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát – már kimerítette, illetve jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.

A vizsgálattal érintett egészségügyi intézmények, szolgáltatók az országgyűlési biztosok töretlen gyakorlata alapján közszolgáltatást végző szervnek tekintendőek, így tevékenységének vizsgálata az Obtv. 16. §-a alapján ombudsmani hatáskörbe tartozik.

A preventív jogvédelemre is hangsúlyt helyező ombudsmani gyakorlat[5] alapján az állampolgári jogok biztosa mandátuma keretei között marad abban az esetben, amikor az alapjogi aspektusú vizsgálathoz nélkülözhetetlen módon, hivatal bóli eljárás keretében – a konkrét alapjogsérelmek és ezen alapuló panasz ok megelőzése érdekében – a jogalkalmazói tevékenység vizsgálatával szoros összefüggésben – áttekinti a releváns jogi szabályozás egyes elemeit (pl. jogalap), feltérképezi és jelzi a jogalkotó vagy az Alkotmánybíróság irányába a normaszöveggel kapcsolatos alkotmányossági aggályokat. Az ombudsman-intézmény egyik jellegadó sajátossága ugyanis az, hogy az országgyűlési biztosnak – az Obtv. keretei között – relatív szabadsága van saját feladata, hatásköre (így a hatásköri határok) értelmezésére, a legalapvetőbb jogállami alkotmányos érték, az emberi jogok védelmének érdekében.

II. Az esettel kapcsolatos alapjogi megállapítások

Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. Az Alkotmánybíróság töretlen gyakorlata által követett értelmezés szerint a jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam – s elsősorban a jogalkotó – kötelességévé teszi annak a biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára.[6] A jogbiztonság tehát nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is.[7]

Az Alkotmány 54. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani. A kegyeleti jog az emberi méltósághoz való joghoz kapcsolódik,: ugyan az elhunyt jogalanyisága megszűnik, de teljesen nem enyészik el: maga a halál ténye ugyanis nem járhat azzal, hogy az elhunyt emlékét, a holttestet vagy a síremléket ne illetné meg semmiféle jogi védelem. Az elhunyt személy ugyanakkor értelemszerűen nem képes saját „jogai” védelmére, így a kegyeleti jog a hozzátartozók által a halottról őrzött és védett személyiségkép megsértésével szemben biztosít védelmet, a hozzátartozó „személyiségi jogát” védi.[8]

Az Alkotmány 70/A. § (1)-(2) bekezdésében foglaltak szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. Az Alkotmánybíróság megállapította, az Alkotmány 70/A. §-ában megfogalmazott megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni.

III. A perinatális gyász – tudományos háttér

Az alapjogi összefüggések feltárása mellett, a kérdéskör hátterének jobb megértése érdekében az elhalt magzatok, újszülöttek halottkezelésével és eltemetésével összefüggő vizsgálat kapcsán röviden érdemes kitérni a szüléshez társuló veszteség lélektani természetével foglalkozó kutatások, szakirodalmi források releváns megállapításaira és következtetéseire.[9] „A perinatális gyász speciális jellege abból fakad, hogy a szülők életüknek, testüknek egy olyan fontos részét veszítik el, akihez emlékek, emlékképek, emléktárgyak még nem kötődtek. Így a prospektív gyászmunkának nincsenek fogódzói. A halott gyermekkel való találkozás teret ad a szülői vágyak kiélésére, a várandósság alatti fantáziák realizálására – a gyermek elengedése pedig lezárja ezt a belső, képzeleti folyamatot. Ezért jelent pszichológiai szempontból nagy segítséget a szülők számára, ha találkozhatnak meghalt gyermekükkel.” [10] Dr. Rubiczky Levente összesen 56 hazai szülészeti intézmény perinatális halál során alkalmazott gyakorlatát gyűjtötte össze. Adatai szerint Magyarországon az intézmények 9%-ban nem mutatják meg a halott gyermeket, illetve 71%-ban csak akkor, ha a szülők ezt kifejezetten kérik.[11]

Az általam ismert külföldi gyakorlat ezzel szemben az, hogy a szülők szinte 100%-ban még fényképet is készítenek a halott gyermekről, ikerpárok esetén az élő és halott gyermekről közösen. [12] Női szülészek szignifikánsan gyakrabban támogatják azt, hogy a szülők és testvérek is nézzék meg a halott gyermeket, adjanak neki nevet. A halott gyermekkel töltött idő tág keretek között mozog, 10 perctől akár 10 óráig. Az igényelt idő együtt nő a gyermek születési súlyával. Ugyanakkor vannak olyan – egy másik külföldi felmérésből származó – adatok is, amelyek szerint a gyermekhalált követő várandósság alatt a depresszió és a szorongás magasabb azoknál az anyáknál, akik látták és kézbe vették meghalt gyermeküket.

Hazánkban a korábban említett, 56 intézményre kiterjedő felmérés szerint a szülészeti intézmények 93%-ában biztosítanak a szülőknek lehetőséget a halott gyermektől való búcsúzásra – ha ezt kifejezetten kérik. A városi kórházakban az esetek 7%-ában, míg a megyei kórházakban az esetek 44%-ában a szülők temetik el a gyermeket. A városi kórházak esetén 88%-ban, megyei kórházak esetén 56%-ban a szülők dönthetik el, hogy eltemetik-e a halott gyermeket, vagy lemondanak a saját temetésről.

A külföldi tanulmányok adatai szerint 1990-ben a szülők 29%-a, 1995-ben már 73%-a választotta a búcsúszertartás lehetőségét és 5 évvel a haláleset után is helyesnek érezte ezt a döntését.9

A szerzők megállapításai szerint az egészségügyi dolgozóknak az információt mindig humánus módon, nyugodt környezetben, hozzátartozói jelenlétben kell adni, hogy a szülők személyiségéhez igazodva támogatni – de nem erőltetni – kell a halott gyermekkel való találkozást. Kiemelhető továbbá, hogy mivel ez egy különösen szenzitív periódus, a személyzet igény szerint jelenlétével segítse a szülőket. Javasolják, hogy a szülőknek ajánlják fel és tegyék lehetővé a halott gyermektől való búcsúvételt, a szülők által vállalt temetési szertartást.

IV. A konkrét tapasztalatokkal összefüggő megállapításaim

A hatályos jogi jogszabályok alapján halvaszületés esetén lehetőség van arra, hogy a közeli hozzátartozó kérje az egészségügyi intézménytől, hogy a magzat eltemettetéséről maga gondoskodhasson, azonban a jogi szabályozás az egészségügyi intézménynek vagy a kezelőorvosnak erre vonatkozó kifejezett tájékoztatási kötelezettséget nem ír elő.

A halottól való elbúcsúzás tekintetében még a perinatális halál esetében sincs kifejezett jogi előírás arra, hogy kötelezően fel kell-e kínálni a magzattól való elbúcsúzás lehetőségét. A kifejezett tájékoztatás ennek megfelelően a fentebb hivatkozott felmérés adatai szerint is csak alacsony arányban történik meg.[13]

Vetélés esetén a jogi szabályozás nem tartalmaz sem a hozzátartozó általi eltemettetés, sem az elbúcsúzás lehetőségére vonatkozó rendelkezéseket. Az egészségügyi tárca álláspontja szerint a jogszabályi rendelkezésből így az a következtetés vonható le, hogy a jogalkotó, a halva született magzatot kiemelve egyfajta ”személyiséget tulajdonítva neki” külön kezeli, ezzel szemben a vetélés folytán távozó magzat egy tekintet alá esik a csonkolt testrészekkel, emberi szervekkel.

A tényállásban ismertetettek alapján megállapítható, hogy a kórházak gyakorlata nem egységes a halottkezelési eljárások tekintetében:

1. Nyilatkoztatási gyakorlat:

A hat megkérdezett intézményből kettő (a debreceni és az egri) mind vetélés, mind halva születés esetén – álláspontom szerint helyesen – nyilatkoztatják a szülőket arról, hogy kívánják-e maguk eltemettetni a gyermeket, annak ellenére, hogy a jogszabály csak a késői magzati halál esetén nevesíti, a közeli hozzátartozó temettetési kérelmét. További három szigorúan a jogszabályi előírásnak tesz eleget és csak halvaszületés esetén nyilatkoztatja a szülőket, azonban a győri kórház a korai, középidős magzati halálozás esetén is kiadja eltemettetésre a magzatot a hozzátartozók kérésére, álláspontom szerint ugyancsak helyesen.

A szegedi intézmény nyilatkoztatási gyakorlata – annak hiánya – nem felel meg a jogszabályi előírásoknak:

A Rendelet értelmében halva születettnek (késői magzati halottnak) kell a magzatot tekinteni, ha 24 hétnél hosszabb ideig volt az anya méhében, és az anya testétől történt elválasztás után az élet semmilyen jelét nem adta. Ha a magzat kora nem állapítható meg, a halva születés meghatározásának alapja a magzat 500 grammot elérő testtömege vagy 30 cm-t elérő testhossza.[14] Továbbá a halva született magzat eltemettetéséről az egészségügyi intézmény intézkedik, kivéve, ha arról – kérelme alapján – más személy kíván gondoskodni.

Fentiek ellenére a szegedi intézmény a késői magzati halottak esetében a szülőket nem nyilatkoztatja, hanem minden esetben a hozzátartozókkal intézteti a temetést. Ráadásul a késői magzati halál definícióját kiterjesztően használja, mivel a magzat korának vizsgálata nélkül azon eseteket is ide sorolja, amikor a testtömeg eléri az 500 grammot, vagy a testhossz meghaladja a 30 cm-t.

Vetélés esetén az intézmény intézi a temetést, azonban kérelemre az elhalt magzatot temetkezési vállalkozó közbeiktatásával a szülők rendelkezésére bocsátják, álláspontom szerint helyesen.

2. Halottbúcsúztatás:

Az elhalt magzattal kapcsolatos „kegyeleti” szempontú eljárásrendről négy tájékoztatott a hat megkérdezett intézményből. A négy válaszadóból három ad lehetőséget vetélés esetén is az elhalt magzat eltemettetésére a hozzátartozóknak.

A debreceni intézmény perinatális halál esetén még a kórbonctani vagy igazságügyi orvostani vizsgálatot megelőzően lehetővé teszi a család számára a halott magzat vagy az elhalt újszülött megtekintésének és a tőle való diszkrét körülmények közötti elbúcsúzásnak a lehetőségét. Nem kaptam információt azonban a vetélés esetére szóló elbúcsúzás lehetőségéről.
A győri kórház vetélés (24. hét előtt elhalt magzat) esetén nem kínálja fel a megtekintés lehetőségét, halvaszületett magzat esetén pedig igyekeznek a hozzátartozókat lebeszélni a halott magzat megtekintéséről, melyet azzal indokolnak, hogy ilyen esetben kórboncolást végeznek és a magzat erősen károsodott esztétikailag rendkívül megrázó képet mutat a boncolást követően. A debreceni intézmény esetében láthattuk, hogy megoldható a kórboncolásra szállítás előtti elbúcsúzás.
Az egri kórház mind a spontán elvetélt (24. hét előtt), mind a halva született magzatok szüleinek kérésükre lehetőséget biztosít arra, hogy az elhalt magzatot megnézzék, elbúcsúzzanak tőle.
A negyedik, az Uzsoki Kórház vetélés esetén nem nyilatkoztatja a temetési igényről a szülőket, a kötelező halottbemutató helyiségen kívül osztályonként – így a Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályon is – kegyeleti szobát biztosít abból a célból, hogy a hozzátartozók kegyeletüket leróhassák, de a 24. hét előtt bekövetkezett magzati halál esetén nem jelezték ennek igénybevételi lehetőségét.

3. Tárolás, temetés:

A hat válaszadó intézményből három esetben a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően, hozzátartozói kérelem hiányában az intézmény végzi el a temettetést, mely esetben jeltelen közös sírban kerülnek elhelyezésre a magzatok földi maradványai.

A szegedi intézményben, amennyiben nincs hozzátartozói igény a temetésre, úgy a vetélés maradványait egy koporsóba teszik más műtéti maradványokkal együtt, és csak akkor szállítják hamvasztásra a krematóriumba, amikor a koporsó megtelt. Az egészségügyi tárca valamint magam is azon az állásponton vagyok, hogy az eltemetést megelőzően az elvetélt magzatot is elkülönítve kell tárolni. Mindemellett, ahogyan azt már fentebb megállapítottam a jogszabályi rendelkezésekkel ellentétben csak vetélés esetén intézi az intézmény a temettetést, halvaszületés esetén a szülővel temettetik el az elhalt magzatot, noha a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően ez csak pozitív nyilatkozata esetén a szülő feladata.
A Szent István Kórházban halva születés esetén nincs probléma a gyakorlattal, azonban vetélés esetén (24. hét előtt) az elhalt terhesség maradványait – vizsgálatukat követően – egészségügyi hulladékként szállíttatják el.
A győri kórházban a halva születést követő temettetési eljárásrend szabályszerű, azonban vetélés esetén (24. hét előtt) a Szent István kórházhoz hasonlóan a fetopathológiai vizsgálatot követően az abortum és a méhlepény maradványai a többi műtéti szervmaradvánnyal megsemmisítésre kerülnek.

Vetélés esetén az elhalt terhesség maradványainak kezelése kapcsán a hatályos jogi rendelkezések alapján megállapítható, hogy az elhalt terhesség maradványai egészségügyi hulladéknak nem tekinthetők, egészségügyi hulladékként így nem is kezelhetők, hanem eltemetésükről kell gondoskodni.[15]

Összefoglalás:
Az Alkotmánybíróság szerint az Alkotmány 70/A. §-ában megfogalmazott hátrányos megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni. Az Alkotmánybírósági gyakorlat által kimunkált ún. ésszerűségi teszt alkalmazásával állapítható meg, hogy egy adott normatív szabályozás, jogalkalmazói gyakorlat vagy egyedi döntés ellentétes-e a hátrányos megkülönböztetés alkotmányi tilalmával. Az ésszerűségi teszt egyrészt egy összehasonlíthatósági, másrészt egy indokolhatósági próbából áll. Az összehasonlíthatósági próba során azt kell vizsgálni, hogy a megkülönböztetés azonos helyzetben lévő jogalanyok között merül-e fel, az indokolhatósági próba pedig annak vizsgálatát jelenti, hogy ha azonos csoportba tartozók között áll fenn a megkülönböztetés, akkor az ésszerű indokon nyugszik-e, van-e „tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű indoka”.

Álláspontom szerint a magzatukat a terhesség alatt elveszítő nők azonos helyzetben vannak abban a tekintetben, hogy megilleti őket a döntési jogosultság, hogy kívánják-e a halott magzatuk kiadását az egészségügyi intézménytől abból a célból, hogy a magzatot méltó körülmények között eltemethessék, meggyászolhassák. A közöttük meglévő egyéb helyzeten alapuló megkülönböztetés önkényesnek minősül, mivel nincsen igazolhatóan ésszerű indoka annak, hogy a magzat fejlettsége határozza meg a fenti döntési jogosultság fennállását vagy hiányát. Egy 23, illetve egy 25 hetes magzat között nem mutatható olyan szignifikáns különbség, amely az eltérő jogi kezelésre, a 24 hetes, szigorú határvonal felállítására bármiféle magyarázattal szolgálna. Nem látom alkotmányosan igazoltnak, hogy a magzat fejlettsége, „életkora” olyan ésszerű indok volna, amelynek automatikusan magával kellene vonnia a külön elbírálást.

Fentiek alapján megállapítom, hogy a hátrányos megkülönböztetés alkotmányi tilalmába ütközik az az intézményi gyakorlat, amely vetélés esetén nem teszi lehetővé a halott magzat kiadását a hozzátartozók számára a méltó módon való eltemettetés érdekében.

Végül külön is hangsúlyozni kívánom, hogy az elbúcsúzás – mint erkölcsi szabályként megszilárdult gyakorlat – lehetősége, minden szülőt, hozzátartozót megillet függetlenül attól, hogy az elvesztett magzat milyen idős, vagy milyen méretű. Ezzel összefüggésben a vetélés esetén az elhalt terhesség maradványainak egészségügyi hulladékként történő megsemmisítése teljes mértékben elfogadhatatlan és jogellenes gyakorlat.

A kegyeleti jog az emberi méltósághoz való joghoz kapcsolódik: ugyan az elhunyt jogalanyisága megszűnik, de teljesen nem enyészik el: maga a halál ténye ugyanis nem járhat azzal, hogy az elhunyt emlékét, a holttestet vagy a síremléket ne illetné meg semmiféle jogi védelem. Az elhunyt személy ugyanakkor értelemszerűen nem képes saját „jogai” védelmére, így a kegyeleti jog a hozzátartozók által a halottról őrzött és védett személyiségkép megsértésével szemben biztosít védelmet, a hozzátartozó „személyiségi jogát” védi.[16] A kegyeleti jog funkcionálisan a családtagok gyászának biztosít létjogosultságot tekintet nélkül arra, hogy jogalanyt veszítettek el vagy sem. Noha az elhalt magzat formálisan nem minősül jogalanynak, így értelemszerűen az emberi méltósághoz való jognak sem lehet alanya, azonban ez a családjának a hozzá fűződő viszonyán nem változtat. Álláspontom szerint a hozzátartozók kegyeleti jogának gyakorlása szempontjából irreleváns, hogy a magzat nem jogalany. A kegyeleti jog ugyanis alapvetően a gyászoló családot illeti meg, akinek már a megszületés, azaz a jogalannyá válás előtt érzelmi kapcsolata alakul ki a magzattal.

Már korábbi, OBH 1567/2004. számú jelentésemben utaltam a kegyeleti szoba fontosságára, mint a gyász feldolgozásának egy fontos feltételére. A jelentésben már 2004-ben felkértem a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert, hogy gondoskodjon annak szabályozásáról, hogy a kórházakban a hozzátartozók részére méltó környezetben és körülmények között a halottól való személyes búcsú biztosított legyen. Ezzel összefüggésben a mostani jelentésem zárásaként is hangsúlyoznom kell, hogy semmiképpen sem múlhat a búcsúzás lehetőségének felkínálása pusztán az adott egészségügyi intézmény vezetőjének ez irányú véleményétől, álláspontjától.

Intézkedéseim

A feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok megszüntetése és jövőbeni elkerülése érdekében

az Obtv. 25. §-a alapján kezdeményezem a nemzeti erőforrás miniszternél, hogy

o       A halottakkal kapcsolatos szabályozás a halva született magzatok hozzátartozóihoz hasonlóan a korai, középidős magzati halálozás esetében is tegye lehetővé az elhalt magzat eltemettetését a hozzátartozók számára.

Az Obtv. 21. §-a alapján kezdeményezem
a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnökénél, hogy halva születés esetén csak a hozzátartozók pozitív nyilatkozata esetén temettessék a családdal az elhalt magzatot, valamint a halva születés kategóriáját a törvényi definíciónak megfelelően alkalmazzák. Kezdeményezem továbbá, hogy az elhalt magzatokat a temetésig más műtéti preparátumból származó maradékoktól elkülönítve tárolják;
a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgatójánál, hogy az elhalt magzattól való elbúcsúzásról befolyásolás mentes tájékoztatást nyújtson és igény esetén arra még a boncolást megelőzően biztosítson alkalmat. Kezdeményezem továbbá, hogy vetélés esetén az elhalt magzat kezelését a jogszabályi előírásoknak megfelelően végezzék, és gondoskodjanak eltemetésükről;
a Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet főigazgatójánál, hogy vetélés esetén az elhalt magzat kezelését a jogszabályi előírásoknak megfelelően végezzék, és gondoskodjanak eltemetésükről.

Budapest, 2010. november

Prof. Dr. Szabó Máté

[1] Rendelet 4. § (2) bek.

[2] Rendelet 4. § (3) bek.

[3] Eütv. 216. § d) pont

[4] EüM rendelet 1. § (2) bek.

[5] Lásd pl. az OBH 2567/2008, OBH 4750/2008, 2405/2009, 1062/2010. sz. ügyben született jelentéseket.

[6] 9/1992. (I. 30.) AB határozat

[7] 72/1995. (XII. 15.) AB határozat

[8] Vö. 997/B/2005. AB határozat

[9] Lásd különösen: Dr. Török Zsuzsa, Dr. Szeverényi Péter, Dr. Németh Tünde: A perinatális gyász. Bábák, szülésznők, az Országos Bábaszövetség folyóirata. VI. évfolyam 1. (11.) szám. 2007. május.

[10] Vö.: Kovácsné T.ZS., Szeverényi Péter (1995): A gyász pszichológiai vonatkozásai I. A gyász folyamata: a normál és a patológiás gyászmehanizmus. Magyar Pszichológiai Szemle 35. 3-4. 243-249.

Kovácsné T.Zs., Szeverényi P. (1996): A gyász pszichológiai vonatkozásai II. A perinatális gyász. Magyar Pszichológiai Szemle 36. 1-3. 67-79.

[11] Vö.: Rubiczky L., Németh L.-né, Hagymásy L. (2006): Feladataink és lehetőségeink az intrauterin elhalást követő gyász támogatásában a szülészeti osztályon. (Kézirat)

[12] Vö.: Geerinck-Vercammen, C.R. (1999): With a positive feeling. The grief process after stillbirth in relation to the rule of professional caregivers. Eur J. ObstetGynecol and Reprod Biology 87, 119-121.

[13] Az 56 intézmény 9%-ában egyáltalán nem mutatják meg a halott gyermeket, 71%-ban csak akkor ha a szülő ezt kifejezetten kérik, így tehát a fennmaradó 20% az az intézmény ahol megkérdezik, hogy szeretnék-e látni a halott gyermeket, és elbúcsúzni tőle

[14] Rendelet 4. § (2) bekezdés

[15] EüM rendelet 1§ (2) bekezdés

[16] Vö. 997/B/2005. AB határozat.

Szólj hozzá!

Kérlek jelentkezz be a hozzászólás előtt.

Történetek
?>