Facebook zárt csoportunk

facebook

Gyertyagyújtás és történet elhelyezés
Kedves Látogató!

Történetet és gyertyagyújtási kérést
az angyalokszulei(kukac)gmail.com ra lehet küldeni!
Hornyákné K. Erzsébet szerkesztő,admin
Történetek

Sophie története

Az én történetem meglehetősen hasonlít “Áron baba története”-re. Az én kislányom a 27. héten született holtan 2009. június 15-én, és néhány nappal, egy héttel korábban halhatott meg odabenn. Ahogy Áron baba anyukája, én sem fogom megtudni soha, hogy mi történt odabent és mitől halhatott meg Sophie.

A terhességem nem volt igazán problémamentes — nem fizikailag, inkább lelkileg. Sophie apukája ugyanis a 19. héten, egy héttel a kitűzött esküvőnk előtt elhagyott egy fiatal diáklány miatt. 11 éve ismertük egymást, és 6 évet voltunk együtt — úgy, hogy bár egyszer már szakítottunk, de én visszafogadtam, mert annyira velem akart lenni,  és annyira családot akart alapítani velem. Sophie is pont ezért fogant, mert ő annyira akarta. Aztán eltelt ez a 19 hét, és egy diáklány fontosabb lett neki, mint mi ketten.

(A 18. heti UH-ra már nem kísért el engem, pedig ott vált biztossá, hogy leánykánk lesz. )

Sírtam, ordítottam, tomboltam esténként. Imádkoztam, hogy velem együtt Sophie is túlélje ezt. Voltam amniocentezisen (nálam 15 éves koromban Turner-szindrómát diagnosztizáltak) a 21. héten, minden rendben volt, ő nem örökölte ezt a kromoszóma-rendellenességet. A boldogságtól sírtam. Pszichológushoz jártam, hogy minél hamarabb rendben legyek lelkileg is.

Aztán eljött a 25. heti vércukor-vizsgálat ideje – minden rendben volt. A vérnyomásom volt magasabb egy kicsit, és bár nem éreztem annyira veszélyesnek a dolgot, elkezdtem kardiológust keresni.

Rájöttem, hogy eltelt két hónap, mióta apuka lelépett, és a lelkem ápolásán kívül nem csináltam semmit! Bár élveztem a gömbölyödő / növekvő pocakomat (minden tükörbe és kirakatba belenéztem oldalról, ami utamba került), és hálával, szeretettel gondoltam a kis lakóra odabent, de nem készítettem még fel a környezetet a fogadására. Festetni kell, függönyöket és ablakokat mosni, bababútorok, babakocsi, ruhácskák … csomó tennivaló, ami célt és értelmet ad! De jó is lesz, ha megérkezik végre. Már a pszichológus sem kellett.

Aztán a 27. héten hétfőn görcsölni kezdtem (dolgoztam, bent voltam az irodában), és ezekből szabályos fájások lettek délutánra. Amikor aztán vérezni is kezdtem, pánikban hívtam az orvosomat, és megkértem egy kollégát, hívjon mentőt.

Mire a mentő beért velem a kórházba (szó sem lehetett arról, hogy abba a távolabbi kórházba vigyenek, ahol az orvosom várt volna), már éreztem, hogy ő félig úton van a külvilág felé. Nagyon féltem, pánikban-önkívületi állapotban voltam, persze, hiszen tudtam, hogy egy ilyen pici babának nem sok esélye lehet még az életre. ….

Aztán ő a kórházban pillanatok alatt megszületett, az ügyeletes orvos pedig azt kérdezgette, mikor éreztem őt utoljára mozogni, mikor voltam utoljára UH-n stb… de én ezekre abban az állapotban alig tudtam válaszolni. (Mellesleg soha nem fogom elfelejteni azt a vádló arckifejezést, amivel nézett rám.) Kérdezett a vérnyomásomról is, mert látták a bejegyzést a kis könyvemben.

Közölte, hogy “ez nem friss dolog”, a baba már napok óta, akár egy hete is nem élt. Egyre csak azt kérdezgettem, hogy miért, valaki mondja meg, mi történhetett vele. Szárazon közölte, hogy ezt valószínűleg már sosem fogom megtudni.

Azóta eltelt egy hónap. Fizikailag hamar rendbe jöttem (a tejelválasztás … az borzasztó érzés volt!), és ez nem túl jó érzés.

Tegnap kaptam kézhez a boncolási jegyzőkönyvét, laikusként is látom, hogy tele van ellentmondásokkal. Alig néhány szervéről írják (talán háromról), hogy kisebb volt a koránál és végül minden test-szekcióról azt írták, hogy fejlődési rendellenesség nem tapasztalható — mégis az extrém éretlenséget írtak haláloknak, “melynek oka valószínűleg az anya Turner-syndromája lehetett).

Sötétbarna haja volt. Biztos, hogy megnövesztettem volna neki és legtöbbször copfba kötöttem volna.  A neve azt jelenti: bölcsesség.

Már nem vádolom magam, bár nem könnyű elfogadni, hogy bizonyos dolgokat nem tudunk befolyásolni.

És már nem hiszek Istenben sem. Talán nem kell magyaráznom, miért.

Hozzászólások lezárva!

Történetek
?>