Facebook zárt csoportunk

facebook

Gyertyagyújtás és történet elhelyezés
Kedves Látogató!

Történetet és gyertyagyújtási kérést
az angyalokszulei(kukac)gmail.com ra lehet küldeni!
Hornyákné K. Erzsébet szerkesztő,admin
Történetek

Pogány Benjamin története

Feleségem első terhessége minden bizonnyal tunéziai utunkhoz kötődik, amelyik kb.4 héttel előzte meg házasságunkat. 2003 október 18-án keltünk egybe, ahol már hárman táncoltuk a nyitó táncot: megjegyezni kívánom, hogy nekem nem nagyon ment a tánc, de a CD-n és videón sikerült egészen „összeollózni“…

Az első, október 23-i kivizsgálás eredményei semmi különös hibára, rendelleneségre sem mutattak ( 8 mm , kb. 6 hetes korában): ezért 2004 június közepére nagy örömmel vártuk a babát. Ezután minden a legnagyobb rendben ment. A következő novemberi vizsgálat is mindent a legnagyobb rendben talált. Az öcsém 2004 december 13-i esküvőjén szüleim már elég sok embernek elújságolták a nagy hírt. Sokan gratuláltak és mondták, hogy szorítanak értünk. Az esküvőt követő ultrahangos vizsgálat december 15-én viszont már nem talált szívhangot, és a baba is mozdulatlan volt. Mindkettőnket nagyon LESÚJTOTT a hír, azonnal kellett lépni- műtéttel („kaparás“: mindig is undorodtam ettől a szótól, de sajnos nem tudom jobban ezt leírni…) kellett eltávolítani a kb. 14-15 hetes magzatot. Lakóhelyünk szerinti kórházban, Kassán nem tudták ezt gyorsan biztosítani, ezért kb. 120 km lévő kórházban tudták nagyon gyorsan már másnap azt megelőző vizsgálatokkal elvégezni. Igaz ahhoz az is kellett, hogy a nőgyógyász osztályra odaszóljon a gyermekosztályon dolgozó orvosnő ismerősünk (13 éve az egyik legjobb barátnőm, részemről ő volt a tanú az esküvőnkön ). Az orvosok „megnyugtattak“ minket: „Ne féljen a fiatalasszony“ – bár a feleségem már akkor 34 elmúlt…-„az első terhességek 30-40 %-a spontán vetéléssel ér véget“.

Az orvosok tanácsa az volt, hogy a következő terhességgel várjunk minimum 1 évet. Nem tettünk így: nagy szerencsénkre! 2004 március közepén sikerült „összehoznunk“ egy újabb terhességet, de mivel a feleségemnek már volt egy vetélése, ezért mint veszélyeztetett terhes 2004 május elejétől otthon volt, nem dolgozott. A következő időszakot nem fogom részletezni, mivel nagyon szerencsésen ért véget az orvosi intések ellenére. 2004 december 17-én megszületett Bettyna lányunk, aki azóta is jó egészségnek örvend, nap mint nap egyre több örömet okozva nekünk.

Feleségem korára való tekintettel – 35 éves elmúlt a szüléskor – szinte „kötelező“ volt a császármetszés.

Nagyon szerettük volna, ha kislányunknak testvére születik, de a császármetszést figyelembe véve az orvosok óvva intetettek egy korai terhességtől, újabb 1 év szünetet tanácsoltak. Sikerült is betartanunk 2006 februárjában-talán márcuiusában feleségemnek kimaradt egy havi vérzése …A patikában kapható gyors bébiteszt pozitív lett: nagy-nagy örömünkre. Az orvosi vizsgálatok is csak megerősítették a hírt. A tavasz és nyár csodálatos várakozással telt el, nyaralni sem voltunk, minden szabad időmet (napi kb. 13 órát dolgozom már 2,5 éve…) a családdal igyekeztem tölteni, a növekvő pocit gyakran simogatva. Párom egyetlen-egy vizsgálatot sem hagyott ki, MINDEN a legnagyobb renden zajlott…Egészen 2006 szeptember 15-17 közötti hétvégéig. Szüleimnél jártunk a hétvégén, hétvégi telkükön segítettem édesapámnak egy kicsit szántani, illetve a szürethez készültünk elő. Szombaton késő délután, szalonnát sütöttünk szüleimmel az udvaron. A feleségem két szelet kenyeret elfogyasztva enyhe hasi fájdalmakra panaszkodott, amit mi a kicsit zsírosabb kenyérnek tudtunk be. Vasárnap délelőtt a feleségemnek úgy tűnt, hogy nem érzi a kicsi rugdalózását, pedig szombaton délután még én is kitapintottam. A párom már enyhén ideges ( ki nem lett volna az a terhesség kb-. 33. hetében?) volt, próbáltam megnyugtatni, még egy tölcsért is megfordítva a hasát meghallgattam, és közöltem, hogy csak biztosan alszik, de én enyhe hangokat érzékelek…Szüleimtől elköszöntünk, nem akartunk pánikot kelteni, és amilyen gyorsan csak lehetett felkerestük a nőgyógyászati sürgősséget, lakóhelyünkön, Kassán. A nővérke megpróbálta telefonon megtalálni az orvost, aki kb. 20 perc után meg is jelent. Ő közben rutinvizsgálatnak vetette alá a feleségemet, de ő sem tudott semmi biztatót mondani. Az orvos miután megérkezett érezvén (?), hogy a helyzet komoly azonnali ultrahangos vizsgálat mellett döntött. Az első vizsgálat a rendelőben semmi biztatót nem mutatott- semmi zörej, semmi szívhang, stb..és a LESÚJTÓ HÍR!!! Biztos, ami biztos a kórház nőgyógyászati osztályán még egyszer próbálkoztak- reméltük, hogy az első uh gép nem jól működött. DE sajnos a második uh gép is kimutatta a MEGVÁLTOZTATHATATLAN valóságot: kisbabánk elhunyt, mielőtt megszülethetett volna. Kisfiú volt, akit másnap 2006 szeptember 18-án császármetszéssel kellett eltávolítani feleségem hasából. Az ilyenkor nálunk kötelező, másnapi boncolás kimutatta, hogy makkegészségesen 2470 gramm súllyal és 47 cm-vel újabb angyalkánk repült a mennybe. Mi ez, ha nem a legnagyobb csapás egy anya számára, ha már a második gyermekét veszíti el? Micsoda érzés lehet egy apának, ha el kell temetnie fiát? Az egész sorscsapás talán könnyebben elviselhetőbb lenne, ha nem kellene az ekkor szükséges anyakönyvi iratokat stb. beszerezni, temetést intézni…
A fájdalmunkat nem szeretném itt leírni, mivel leírhatatlan…

Ha gyertyát szeretnél gyújtani Benjaminért, kattints ide!

Hozzászólások lezárva!

Történetek
?>