Facebook zárt csoportunk

facebook

Gyertyagyújtás és történet elhelyezés
Kedves Látogató!

Történetet és gyertyagyújtási kérést
az angyalokszulei(kukac)gmail.com ra lehet küldeni!
Hornyákné K. Erzsébet szerkesztő,admin
Történetek

Petike története

2004-ben, egy forró augusztusi napon egybekeltünk az én csodálatos párommal. Az első perctől tudtam, hogy ő lesz a férjem,és őt fogom megajándékozni majd gyermekekkel. Akkor még nem beszéltünk a gyerekvállalásról, de legbelül mindketten tudtuk, hogy hamarosan eljön az ideje. 2006 februárjában egy baráti házaspár gyönyöru hírt közölt velünk: kisbabájuk születik októberben! Hatalmas boldogság járta át a szívünket, és akkor határoztuk el,hogy mi is rábízzuk magunkat a sorsra, és most már akkor jön a babánk, amikor szeretne. Augusztusban az anyukámmal sétálgattunk a Balaton partján, és arról panaszkodtam, hogy rettentően felfáztam, nagyon furcsa érzésem van, és a baba sem akar összejönni, egyszóval szomorú és kiábrándult vagyok. Mi lehet a bajom? Akkor bizony már ott növekedett a pocimban az én kicsi Peti fiam, 5 hetes lehetett. Vasárnap hazamentek, hétfőn a férjem hazaugrott reggelizni, és egy terhességi tesztet szorongatott a kezében. Számtalan teszten túl voltunk, így nem is reméltem,hogy két csík fog rajta megjelenni. És megtörtént a csoda. Remegve bámultuk a magzatunk üzenetét a kis fehér muanyagon. Egyszerre sírtunk és nevettünk, és attól a naptól fogva életem legboldogabb öt hónapja következett.
Az első harmad problémamentesen zajlott. Éreztem hogy fiúcskát hordok a szívem alatt, soha egy percig sem aggódtam az egészsége miatt. Az első ultrahangon,12 hetesen az ujját szopizta, gyönyöru kép készült Róla, sosem láttam még ilyen éles és jól kivehető fotót. Még a pici arca is kivehető volt. Közben dolgoztam, általános iskolásokat  tanítottam, lubickoltam a szeretetükben. Az autóban hazafelé menet énekeltem Neki, beszélgettem vele. Amikor 18 hetesen elkezdett mocorogni, leírhatatlan boldogság töltött el. A gyerekzsivalyt mindig borzasztóan élvezte, olyankor figyelmesen hallgatott, majd elaludt, és legközelebb csak otthon ébredt fel. Akkor kezdodött a rémálom.
A 18 hetes genetikai ultrahangon megállapították, hogy fiúcska, és mindkét veséjében tágulat található. Minden orvos nyugtatgatott, hogy ez gyakori fiúknál, és ki fogja nőni, semmi okom aggódni. A biztonság kedvéért visszarendeltek 3 hét múlva egy kontroll vizsgálatra. Azalatt megpróbáltam a lehető legjobban megnyugodni, nem akartam ártani az idegességemmel Petinek. Úgy éreztem, hogy Vele nem történhet semmi baj, hisz úgy szeretjük, és olyan nagyon várjuk őt. A 3 hét elteltével a vizsgáló orvos borús arccal, cseppet sem kedvesen a genetikai tanácsadóba küldött minket, ahol beutalót kellett kérnünk egy genetikai központba. Akkor már éreztem, hogy óriási a baj, de az utolsó pozitív szóba is bele tudtam kapaszkodni. A tanácsadó egy kedves hölgy volt,aki próbált megnyugtatni minket,látva a kisírt szemeimet és a sápadt borömet. Nagy hálával tartozom neki az emberségéért. Ez egy csütörtöki nap volt, jövő héten keddre kaptunk időpontot. A napok nagyon lassan teltek,Ő közben nagyokat rúgott az apukája kezébe, és csak akkor volt hajlandó megmozdulni este, ha meghallotta a hangját. Alig vártuk, hogy este legyen,és beinduljon a “műsor”!
Hihetetlenül boldog voltam…
Eljött a kedd, és mi szótlanul robogtunk Pécs felé. A legszebb kismama tunikámat vettem fel, mondván, hogy nem történhet baj,legyek csinos, amikor újra látom a szemem fényét. Gyanútlanul élveztem a kisfiam mocorgását a váróban, és próbáltam nyugtatni a holtsápadt férjemet, akinek akkor már borzasztó előérzete volt.Végre sorra kerültünk. Az orvos rutinosan nézegette őt, a férjem a lábamnál állt. Rezzenéstelen arccal kezdte el sorolni a doktor a bent lévő gyakornoknak a számomra teljesen érthetetlen szavakat, olyan természetes hangon, hogy nem is sejthettük, mekkora a baj. Ekkor végre felénk fordult, és hűvösen közölte, hogy teli van cisztákkal a két veséje, az egész szerkezet roncsolt, és a két hatalmas vese szinte az egész hasüregét kitölti. Nem fogtam fel a mondatait. Szótlanul fordultam az oldalamra, amikor azt kérte. Hang nélkül álltam fel, mikor úgy kívánta. Azt hiszem, nem voltam magamnál. Ezek után két óra várakozás következett a tanácsadás ajtói előtt, hangosan sírtunk, és fel akartunk ébredni a szörnyű álomból. Bíztam abban, hogy a tanácsadáson majd megnyugtatnak: “ugyan már, hisz tévedés az egész!” Sosem felejtem el a férjem szavait: “Hajnikám, nagyon-nagyon beteg,el kell őt engednünk.” Éjjel nem aludtam, csak sírtam és sírtam. Nem akartam tőle megválni. Csak miatta ettem pár falatot, nem akartam,hogy hiányt  szenvedjen, még akkor sem, ha ezek az utolsó napjai. Másnap elindultunk hajnalban a veszprémi kórházba, egy jó nevű orvos véleménye volt az utolsó kapaszkodóm. Még mindig abban bíztam, hogy ő talán meg tud nyugtatni. Nem így történt. Megállapította, hogy halmozottan is életképtelen a kicsi Peti, amellett hogy telis teli van cisztákkal a szervezete,még az orrcsontja is valószerűtlenül kicsi,és a kisagyát sem találta. Sírva búcsúztam el tőle,tudtam,hogy utoljára látom. Istenem, szörnyű nehéz volt…
Másnap befeküdtem a kórházba, ott Veszprémben. Itt kell megemlítenem, hogy ilyen fokú empátiával és kedvességgel kórházban még nem találkoztam, talán kicsit meg is könnyítette a helyzetünket. A méhszáj tágítás előtt egy nővér megkért,hogy ne sírjak, mert akkor lázas leszek, az senkinek sem jó…A pálcák felhelyezése rettentően fájt, és még akkor sem jutott el a tudatomig, hogy napokon belül elveszítem őt. Ezek után 4 napig kaptam a szülést megindító “koktélt”, ahogy a nővérek nevezték. Egyedül feküdtem a vajúdóban, s közben legalább 5 “igazi” szülést hallgattam végig, 5 egészséges újszülött első sírását…Vasárnap hajnalban kezdődtek az egybefüggő fájások, de a méhszájam nem akart tágulni. Az orvos segített…Este fél 7-kor már egyedül feküdtem az ágyon,meg sem nézhettem Őt…Bebugyolálták,mint egy élettelen tárgyat,és elvitték. Semmit sem adhattam neki. Egy percig sem érezhette a szeretetemet, az ölelésemet,a közelségemet. Csak elszakítottak  Tőle, örökre.
Azóta még csak másfél hónap telt el. Új munkahelyem lett, talán Isten akarta így. Új kihívások, új feladatok. Figyelemelterelőnek is nevezhetném. Még másfél hónap, és újra próbálkozhatunk. Hiszem, hogy Petike is ezt szeretné, és erőt ad nekünk a továbbiakban.

Kisfiam, Neked üzennék. Nagyon szeretlek, és szeretni foglak örökké. Te vagy az első gyermekem, az egyetlen Peti fiam. Látod, megint sírok, pedig Neked jobb ott fönt, a többi angyalkával. Csak nekünk hiányzol borzasztóan…A tiszta,bűntelen kis lelked,az a rengeteg erő és szeretet, amit még születésed elott felébresztettél az emberekben. Ne
haragudj rám, gyáva voltam, de mindig Te voltál a legfontosabb, nem akartam hogy tovább kínlódj. Mindig az anyukád maradok!

A boldog folytatás

Nehezen teltek a napok nélküled. Minden nap lepergett előttem a születésed, a gyenge nyöszörgésed, amikor világra jöttél. A munkahelyemen egyre stresszesebb lett a légkör, tudtam hogy azonnal el kell jönnöm, ha megfogan a kistestvéred.

Letelt a 3 hónap várakozási idő, és Isten megkegyelmezett nekünk: azonnal megfogant a második magzatunk. Aznap, amikor megcsináltam a tesztet, még beugrottam a csúnya, gonosz főnök nénimhez, és közöltem vele a hírt, majd összecsomagoltam, és eljöttem.

Kemény, embert próbáló hónapok jöttek. Hihetetlenül boldog voltam, ugyanakkor rettegtem, és csak a soron következő ultrahangok után nyugodtam meg kissé. Ugyanazon a klinikán, ugyanabban a váróteremben ültünk az apukáddal, amelyikben kimondták a halálos ítéletedet… De az érzés nem volt ugyanaz, ami a lelkünkben bujkált. Rettegtünk, mi lesz, ha a testvérkéd is beteg… Hosszú órákig vártunk, mire végül sorra kerültünk. Az ultrahangon mindent alaposan megmutogatott a doktor bácsi (millió hála Vizer doktor úrnak), és megnyugtatott minket a tesód egészsége felől, remekül működő veséi vannak, és minden rendben van vele. Szétterpesztett lábakkal úszkált a vízben, így könnyen látható volt a kisfiúságára utaló jel. A vizsgálóból szinte kiröppentünk, annyira boldogok voltunk, és végre nem a fájdalomtól, szomorúságtól, hanem az örömtől sírtunk egymás vállán, pont azon a helyen a klinika udvarán, ahol Téged sirattunk azon a novemberi napon.

Már csak türelemmel kellett várnunk december végét, amikorra a testvérkéd érkezését kalibrálták. Közben 28 hetes lettem, és megörvendeztettük magunkat egy 4D-s ultrahanggal, amin az öcséd huncutul grimaszolt, és a veséi már száz százalékosan egészségesek voltak. „Jó husis!” mondta a doktor bácsi. Nem is sejtettük, mennyireJ

Eljött végre a karácsony, és én hatalmas pocakkal ültem a fa alatt, Rád gondoltam… Arra hogy most itt mászkálnál Te is négykézláb, bontogatnád az ajándékaidat, mi pedig szárnyalnánk a boldogságtól, hiszen minden olyan tökéletesen alakul az életünkben. De itt a pocakomban az öcsikéd, akit nagyon várunk, és rettentően aggódunk érte…

Másnap reggel szokatlanul erős fájdalmakra ébredtem. Kivonszoltam magam a fürdőbe, akkor vettem észre, hogy indulnunk kell a kórházba. Onnan már nem engedtek haza, mert bő 2 ujjnyi volt a méhszájam.

9 óra vajúdás után az öcséd még mindig nem akart kibújni, amikor a doktor bácsi  úgy döntött, hogy anya pociján ejt egy vágást, amin ő maga húzza ki a kisfiunkat. Éjfélkor megszületett Áron, 4550 grammal, 58 centivel. Az apukád percekig zokogott, ahogy meghallottad az öcséd sírását, az örömkönnyeink mellett ott bujkáltak a könnyeink Érted is. A szülésznő is sírt, ismerte a történetedet…

Az öcséd az ölemben csücsül, és nagyon hálás Neked, amiért megszülethetett. Én pedig azért vagyok hálás, mert megtanítottál ezer dologra, amitől az életünk értékesebb és tisztább lett. Rettentően sokat gondolok Rád, ahogy Áron fejlődik, eszembe jut, vajon Te milyen tempóban fejlődnél, ha egészségesen születsz meg áprilisban…

Van egy apró mécsesed, amit a születésnapodon és a névnapodon mindig meggyújtok. Olyankor csak a Tiéd vagyok, senki mással nem foglalkozom. Nagyon szeretlek pici Petikém, immár igazán anya lettem, de nem felejtelek el soha, kicsi angyalkám!

Hozzászólások lezárva!

Történetek
?>