Facebook zárt csoportunk

facebook

Gyertyagyújtás és történet elhelyezés
Kedves Látogató!

Történetet és gyertyagyújtási kérést
az angyalokszulei(kukac)gmail.com ra lehet küldeni!
Hornyákné K. Erzsébet szerkesztő,admin
Történetek

Niki Angyalkájának története

Mi történetünk 2012 decemberében kezdőzött!Akkor határoztuk el, hogy babát szeretnénk.8 hónap után mikor nem jött felkerestem orvosomat, aki azzal biztatott ne adjuk fel, ezt a 4 hónapot még próbáljuk meg nem akar stresszleni a vizsgálatokkal.Eltelt a 4 hónap és semmi.
Ekkor megkezdtük az én kivizsgálásomat és a páromét is.Nála is volt probléma, de az Övé vitaminokkal orvosolható volt. Engem viszont 2014. májusában endometriózissal megműtöttek!
A műtét után 2 hónappal mintha valami elszakadt volna bennem feladtam az egészet, úgy éreztem ez Nekünk nem megy!Aztán jött a csoda és pozitív lett a tesztem.Semmi gond nem volt a teszt után 2 hétig.Aztán elkezdtem kicsit vérezni.Bementem az ügyeletre ahol semmit nem láttak azt mondták sok pihenés és magnézium.Elmentem a saját orvomhoz pár nap múlva, Ő látott a baba mellett egy hematómát.Felhívta a figyelmemet, hogy nem jó vége is lehet a dolognak, de én annyira bíztam, hogy Isten nem adta volna Őt ennyi szenvedés után, ha most elakarná venni.Visszahívott 2 hét múlva kontrollra, persze addig kaptam gyógyszereket ami a segít a babának a megtapadásban jobban.Ez volt 6 hetesen és 5 naposan.
Aztán jött a 9. heti ultrahang ahol közölték, hogy 7 hetesen és 5 naposan sajnos elhalt a baba.De így utólag szinte éreztem.Az első uh-nál alig vártam, hogy mehessek ás láthassam, persze tudtam semmit nem látok még csak egy kis maszatkát, A következőnél nem éreztem azt az izgatottságot, sőt menni sem akartam.Sajnos missed ab-t kellett csinálni.Az ultrahang után 1 héttel került rá sor, addig Ő velem volt!Nem akartam elhinni, hogy ez velem is megtörtént!Azt hittem hamar túl leszek rajta, de ahogy telik az idő egyre rosszabb.Ma 11 napja, hogy elvették és nagyon pocsékul érzem magam!Nem tudom lesz-e jobb, de remélem igen!
És félek a továbbiaktól is, hogy mi lesz ha mégegyszer megismétlődik!
Szerettem volna, ha kisfiú lesz és Benedek lesz a neve!Nem tudom miért, de valahogy Ő nekem mindig Benedek volt!
Köszönöm, hogy meghallgattatok!
Sok erőt és kitartást mindenkinek!

Ha gyertyát szeretnél gyújtani Niki Angyalkájáért, kattints ide!

Hozzászólások lezárva!

Történetek
?>