Facebook zárt csoportunk

facebook

Gyertyagyújtás és történet elhelyezés
Kedves Látogató!

Történetet és gyertyagyújtási kérést
az angyalokszulei(kukac)gmail.com ra lehet küldeni!
Hornyákné K. Erzsébet szerkesztő,admin
Történetek

Melinda kicsi angyalkájának története

Párommal körülbelül fél éve alkothattunk egy párt,mikor is megbeszéltük,hogy mi babát szeretnénk.Szeretjük és megértjük egymást,nem akarunk mást mint családot alapítani,együtt megöregedni.Csupán 2 hónap telt el próbálkozással mikor késett a menstruációm olyan 2-3 napot,ez volt 2013. októberében.Szóltam a páromnak,ő akkor csak kinevetett,mondván,ilyen hamar nem sikerülhetett,de azért a tesztet csak megvettük.Otthon megcsináltam,és mindkettőnk hatalmas örömére 2 csíkocska is megjelent.Leírhatatlanul boldogok voltunk.Pár nap múlva fel is kerestük a nőgyógyászomat,aki megerősítette a hírt,hogy bizony szülők leszünk.El is készült az első ultrahang kép,amin ugyan még csak egy kis másfél centiméteres babocska volt,de mi nagyon büszkék voltunk rá.
Teltek szépen a hetek,egyik vizsgálat a másik után,úgy tűnt minden rendben van a terhességemmel.12 hetesek voltunk mikor az unokanővérem közölte velünk,hogy nekik is babájuk lesz,mi több ugyanarra a napra kaptunk szülési időpontot.Együtt örültünk,nevetgéltünk,viccelődtünk,hogy majd mehetünk együtt “nyögdécselni”,majd egy szobára kéretjük magunkat stb.Közben kitudódott a munkahelyemen,hogy babát várok,a főnököm bejelentette nekem,hogy mivel decemberben le fog járni a szerződésem és terhes vagyok,ők nem fogják meghosszabbítani a szerződésem.Na puff…gondoltam magamban,terhesen munkanélküli leszek,szép.Még fel sem ocsúdtam ebből,feltűnt,hogy a kolléganők egyáltalán nem veszik figyelembe az állapotomat,nem beszélnek velem,és elvárják,hogy nehezeket emelgessek.szóval kiközösítettek máig is rejtélyes okból.Gondoltam magamban,miért baj az ha valaki terhes?!Pár napig sírva mentem haza,és megelégeltem,doktornőmmel megbeszéltem,hogy kiír,így otthon tölthetem ezeket a hónapokat.Picit megnyugodtunk,hogy legalább senki nem fog idegesíteni,nem kell majd nehezeket emelgetnem,és hát kb három és fél évig munka után sem kell néznem,utána meg majd csak lesz valami.Gondoltuk mi.
Eljött a 2014-es év,én szépen gömbölyödtem,örültünk,hogy idén júniusban egy család lehetünk majd.Január elején elkezdett fájdogálni a hasam,felhívtam az unokanővéremet,ő megnyugtatott,hogy első terhességnél az normális,a kisfiánál annó neki is fájt.Azért biztos ami biztos megkérdeztem a doktornőmet is,ő is megnyugtatott,hogy ne aggódjak,ez normális.Eljött a január 20. ,egy átlagos hétfői nap,mentünk az esedékes ellenőrzésre,ekkor a doktornő közölte velem,hogy a vérvétel kimutatta,hogy valami nem stimmel a genetikával,majd megvizsgált,ekkor jött a másik rossz hír,elkezdtem nyílni.Ekkor már a könnyeimmel küszködtem.A doktornő sürgette a genetikai vizsgálatot,de időpontot csak csütörtökre kaptunk,szóval szigorú ágynyugalom otthon,utána a vizsgálat majd azonnal be a kórházba,hogy bevarrjanak.De nem így történt.Kedden elég erős fájdalmaim voltak,ezért bementünk az ügyeletre,ott az ügyeletes orvos azt mondta,hogy ezek a fájások nem veszélyesek,ez még biztos nem AZ,szintén ágynyugalmat parancsolt és hogy vegyek be napi 3 magnéziumot,az enyhíti majd a fájdalmakat és megnyugtat picit.Mi haza is mentünk,kissé megnyugodva.Másnap délután 5 óra körül erősödni kezdtek a fájdalmaim,de próbáltam nyugtatni magam,hogy nincs semmi baj,hisz az orvos is azt mondta,de pár perc múlva elkezdtem vérezni.Azonnal telefonáltam a páromnak,hogy jöjjön haza,baj van,menni kell megint az ügyeletre.Felhívtam a doktornőmet,épp ő volt az ügyeletes orvos,közölte velem,hogy úgy készüljek,hogy bent maradok.Elindultunk szépen,jött velünk a párom húga is,ők mindketten nyugtatgattak,hogy nem lesz semmi baj,most már jó kezekben leszek.Egy örökkévalóságig tartott a kb fél órás út.Beértünk,a doktornővel azonnal bementünk a vizsgálóba,megvizsgált,majd közölte velem a rettenetes hírt,a babát már csak a burok tartotta.Utána megvizsgálta ultrahanggal,ekkor közölte velem,hogy a 19. hétben járó kisbabám meghalt,nincs szívverése.Egy világ omlott össze bennem.Átöltöztem a kórházi viseletbe,addig a doktornő közölte a rossz hírt a párommal és a húgával.Sosem fogom elfelejteni az arcukat és a zokogásukat,ahogy visszhangzik az üres kórházi folyosón.Összeborultunk így hárman és pár percig csak zokogtunk,elbúcsúztunk majd felvittek a szülőszobára.Ott egy kismama várt a császármetszésre.Lefektettek egy ágyra,és csak az járt a fejemben,hogy miért mi,miért pont velünk történik ez?Ez igazságtalan!A mellettem ülő kismamának miért lehet,és nekem miért nem?
Egyre gyakoribbak lettek a fájásaim,ki kellett mennem a nővérhez,leírták az adataimat,feltettek egy csomó kérdést,megmérték a vérnyomásomat,aláírattak velem egy csomó papírt,míg én ott vonaglottam a széken a borzasztó fájdalomtól a hasamban és a szívemben.Visszavittek a szobára,ott nemsoká elfolyt a víz,és ezzel mintha elvágták volna,megszűntek a fájások.Kaptam infúziót,hogy visszatérjenek,közben felfektettek a szülőszékre és csak vártunk és vártunk.Egyre gyakoribbak lettek a fájások,mikor is pár óra elteltével közölték,hogy itt az idő,nyomni kell.Én csak nyomtam és nyomtam,de nem sikerült,a baba beszorult.Hívták az altató orvost,pár perc múlva már aludtam is,de a fájdalmat úgy éreztem mintha ébren lettem volna,hallottam minden szót,azt,hogy a doktornő nyugtat,hogy még egy picit bírjam ki,már nincs sok hátra,kitartás.Hallottam ahogy doktornő mondja a többieknek,hogy hisz hétfőn még vert a szíve,meg hogy láttátok a kezecskéit meg a fejét…Igen,az én kis Angyalkám nem volt egészséges,és a természet döntött a sorsáról.Felébresztettek,levittek szobára,ott egész éjjel sírtam,nem tudtam aludni.Másnap reggel ultrahang vizsgálat után közölték velem,hogy újra el kell altatni,kaparni kell mert nem sikerült teljesen kitisztítani a méhem.Dél körül el is vittek,egy órakor már észhez tértem annyira,hogy felhívjam a párom és közöljem vele,még megvagyok.Három órakor be is jöttek hozzám,beszélgettünk,sírtunk,szomorkodtunk.Miután elmentek,kaptam vért,mivel a műtét alatt sokat veszítettem.Érdekes,hogy az embernek,legalább is nekem,milyen halálfélelmem volt mikor láttam,hogy egy idegen ember vére folyik,csöpög az én ereimbe.Nem gondoltam volna,hogy ilyen érzés,pedig jómagam is véradó vagyok.
Este 11 órakor megkaptam a is infúziómat,egy kis vitamint és antibiotikumot,közben behoztak egy kisebbséghez tartózó lányt,akit hát persze,hogy a mi szobánkra kellett tenni,már amúgy is volt egy a szobán,gondolták még egy elfér.Ők ketten azonnal egymásra is találtak,és az új közölte a másikkal,hogy : Meghalt bennem a gyerek,holnap visznek kaparni….és mindezt RÖHÖGVE tette!!!!!!!! Bennem olyan méreg gyűlt fel,én sírtam egész nap,el sem tudtam képzelni hogyan tovább,hogyan fogok én ebből kilábalni,hogyan fogom én ezen túltenni magam,ez meg bejön és vidáman,röhögve közli,hogy meghalt benne a gyerek,mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.Erre fel egész éjjel mászkált,beszélgetett a másikkal,hol felugrott az ágyra,hol kiment.Mondanom sem kell,hogy ez az éjszakám sem volt nyugodt,szintén nem aludtam szinte semmit,az értékeimet is féltettem.Másnap szerencsére áttettek másik szobára,ott már jó volt,nyugodt volt a helyzet,az éjszakát is sikerült átaludnom.Rám is fért már 2 napi virrasztás után.
Másnap,szombaton reggel közölték,hogy mehetek haza.Dél körül megkaptam a papírokat,addigra megjött értem a párom,és hazamentünk.Végre otthon lehettem,a mi kis kuckónkban,nem zavart senki és semmi.Azóta gyógyulgatok,fizikailag is egyre jobban vagyok,bár elég fáradékony vagyok,és néha elszédülök,de hát a szervezetemnek is kell egy kis idő a felépülésre,nem csak a léleknek.Vannak jobb és rosszabb napjaim is.Két héttel az eset után,megkaptam a kórházban az eredményeket,kiderült,hogy nem fejlődött normálisan a placenta,ennek köszönhetően a pici sem,majd az i-re az tette fel a pontot,hogy infarktust kapott a placenta,ez okozta a vetélést.Másnap kellett elvinnem a leleteket a doktornőmnek,mi meg otthon szépen elolvastuk,amiből kiderült,hogy kisfiunk lett volna.A párom,nagyon fiút szeretett volna,és elég érzékenyen érintette a dolog.Azzal próbáltam nyugtatni,hogy ha egyszer sikerült,akkor sikerül másodszor is,ha nem másodszor akkor harmadszor és így tovább.Megbeszéltünk,hogy nem adjuk fel semmi áron.
Eddig az elmúlt egy hónap alatt annyit sikerült elérnem,hogy már sírás nélkül tudok beszélni róla,de ha kisbabát látok akkor azonnal elerednek a könnyeim.Az unokanővéremmel a minap találkoztam először az eset óta,nem mert eljönni hozzám mert félt,hogy majd rosszul érzem magam,nem akart nekem kellemetlenséget okozni.De büszke vagyok magamra mert sírás nélkül tudtam beszélni vele,pedig hát így a 6. hónapban járva elég szépen gömbölyödik.Csak remélni tudom,hogy ők sikeresebbek lesznek nálunk,és szép egészséges gyermeknek ad majd életet.
Aki nem éli át,az fel sem tudja fogni,mekkora fajdálom ez egy nőnek,egy nőnek aki részben felkészült az anyaságra,aki titokban már elképzelte,hogy milyen lesz az ő kisbabája.El kell fogadnunk,hogy ez megtörtént,ennek valamiért így kellett lennie.Talán azért mert erősebbnek kell lennünk?Vagy valamiért így büntet minket az Isten?Vajon mi rosszat tehettünk?Felmerülnek bennünk ezek a kérdések,és csak körbe-körbe ezek járnak a fejünkben.A kérdések után pedig jön az önvád,hogy nem tudtuk megadni a szerelmünknek azt amire a legjobban vágyott,egy pici fiút,hogy biztos mi csináltunk valamit rosszul,de nem.Az élet sajnos ilyen,sokszor kemény és igazságtalan.
Köszönöm,hogy elmondhattam a történetemet,így talán kicsit könnyebb lesz a lelkem,hogy kiadhattam magamból amit érzek…

Ha gyertyát szeretnél gyújtani Melinda kicsi angyalkáiért, kattints ide!

Hozzászólások lezárva!

Történetek
?>