Facebook zárt csoportunk

facebook

Gyertyagyújtás és történet elhelyezés
Kedves Látogató!

Történetet és gyertyagyújtási kérést
az angyalokszulei(kukac)gmail.com ra lehet küldeni!
Hornyákné K. Erzsébet szerkesztő,admin
Történetek

Melinda angyalkáinak története

Azért szeretném elmesélni nektek az én angyalkáimnak történetét, mert sok hibát elkövettem és örülnék, ha más meg tudná kímélni magát a hasonló szenvedésektől…

2004. februárjában, majdnem egy éves sikertelen próbálkozás után, és egy ciszta műtétből épphogy felgyógyulván egy kétcsíkos teszt kacsingatott rám, és borzasztóan boldogok voltunk a férjemmel /akkor még csak vőlegényem J /. Mivel első terhességem volt, a legelső tünet a ciklus közepétől jelenlévő és erősödő mellfeszülés és –fájás volt, amely megijesztett, azt hittem rosszindulatú daganat növekedik a mellemben, annyira rossz volt. De aztán késett a mensim és világossá vált, hogy babát várok! Nem is gondoltunk rá, hogy bármi probléma előfordulhatna… Új munkahelyen voltam, nem jelentettem be, annak ellenére, hogy belülről feszített a büszkeség és izgalom, ám a mai világban ezzel vigyázni kell a munkaadóknál, mint tudjuk. A nőgyógyász megerősítette ultrahanggal, hogy ott van a kis pötty és minden rendben. A 6. héten barnázni kezdtem, bár addigra már tisztában voltam vele (utánaolvastam), hogy ez lehet egyszerű hormoningadozás jele is, de akár elhalás is… Nem ijedtem meg túlságosan, de azért elmentem orvoshoz. A kezelőorvosom továbbképzésen volt, így a helyettese fogadott, és csak annyit mondott, hogy be kell azonnal feküdnöm a kórházba, de az ő meggyőződése az, hogy ez a terhesség úgysem marad meg (megemlítettem neki a kettősüregű méhemet)… Szép kis kilátások és igazán tapintatos orvosok, nemdebár?

A munkahelyemen bejelentettem a tényt, nagy veszekedést és megdöbbenést kiváltva (nem ebben állapodtunk meg – közölték). Engem nem érdekelt, ha elküldenek sem, kicsit még mindig a föld felett lebegtem 3 méterrel és bíztam a terheseket védő jogszabályban. És bevonultam a kórházba. Délután mentem, nem néztek meg ultrahanggal, csak manuálisan vizsgált meg a felvevő orvos (egyébként szimpatikus volt). Kicsit fájt és aggódtam is, nem árt-e ez  a bébinek, de hát ki gondolná, hogy nincs biztonságban egy kórházban, nem igaz?

Még örültem is, hogy befekszem, így aztán bizonyosan nem lesz semmi bajunk és akár végigfekszem én a 9 hónapot is, csak legyünk egészségesek!

Másnap eljött a vizit ideje és mondták, menjek a ’bemutatásra’. Ez az újaknak fenntartott kiváltság és még nem tudtam, mit jelent. Lent várattak a folyosón valamennyit, majd be kellett mennem a vizsgálóba, és felfeküdni a vizsgálószékre. Ezek után kb. 5 orvos vizsgált meg és nyomogatott agyon! Egy 5-6 hetes terhes kismamát! Ott feküdtem és közben konzultáltak felettem! Borzasztó volt. Az ultrahangon gondoltam már majd jobb lesz a helyzet… Az orvos, aki nézte, épphogy rátekintett a monitorra és azt mondta, hogy ez az embrió már nem él és összeesőben van a petezsák is! Egy világ omlott össze bennem és elkezdtem sírni, mire ő csodálkozva kérdezte: mi a baj? Nem értette. Csak nem ’kívánt’ terhesség lett volna? De.

Ne sírjon, majd lesz másik – mondta…

Visszamentem az ágyamhoz és sírtam egy órán át. A nővér közben odajött, nem is foglalkozott vele, milyen állapotban vagyok, csak közölte, hogy készüljek a műtétre, mindjárt mehetek. Feltámadt bennem a harag és a düh, hogy ez az eredmény nem is biztos, és nem hagyom annyiban a dolgot! Az orvosnak, aki odajött később, mondtam, csak az orvosom mondhat ítéletet! Felhívták, de aznap sajnos nem érték el.

Így aztán – mivel nem hagytam, hogy bármit tegyenek – maradt minden a régiben.

Másnap megismétlődött az aznapi eset, vizsgálatok, ultrahang – de most már élőnek látták. Másnap már nem. Aztán megint. Majdnem MINDEN NAP vettek kenetet a rákszűréshez, de eredményt sosem láttam, mert valahogy papír sem készült róluk… Két hetet töltöttem így azon az osztályon, kétségek közt őrlődve, mire megérkezett az orvosom, megnézte UH-gal és közölte velem, ez az ultrahang nem elég jó, ő kiszöktet innen és nézessem meg egy másik helyen. Így történt, hogy távoztam saját felelősségemre és máshol is megnézték – sajnos élettelennek találták. A lamináriát este rakták fel – másnap pedig megműtöttek. Távoztam is összetörve a kórházból a műtét utáni második napon, de 3 nap múlva rettenetes görcsökkel és ömlő vérrel mentem vissza. Egy tapasztalatlan fiatal orvos volt az ügyeletes, nem tudta, mit tegyen. Felhívta az orvosomat, mire az azt válaszolta  – a kolléga látja, döntse el. Benn maradhattam volna azért, hogy adjanak vérzéscsillapítót és másnap újra kikaparjanak. Na, nem! Egy gyulladt méhet! Így inkább otthon ápoltam magam. A munkahelyemet elveszítettem és csak lassan épültem fel. Egymás után jöttek a csapások: egy hónap múlva szalmonellás lettem. Az egyetlen jó az esküvőm volt júliusban. Nem mentünk kivizsgálásokra, az orvosok nem foglalkoznak egy vetéléssel. Próbálkoztunk újra, augusztusban már ismét áldott állapotban voltam. Ismét minden jól alakult, az 5. héten az orvosom átpasszolt egy olyan dokinak, akinek volt már kettősüregű méhes terhese. Hát, ez a csodálatos orvos csak annyit tett értem, hogy Utrogestant írt és azonnali fekvést javasolt. Feküdtem, nem mozdultam 3 héten át. Piros vérezgetés kezdődött és tartott legalább egy hétig. Magamtól mentem el UH-ra, mert az orvos szabadságon volt, én pedig tudni akartam, mi történik. Íme, 9 hetesen nem élt, elhalt valahol a 7. héten.

A műtétemre sem jött be ez az orvos, egy idegen csinálta meg, de szerencsére nem gyulladt be a méhem ezúttal, gyorsan felépültem, viszont fásult voltam természetesen.

Ekkor mentünk el a Meddőségi Központba, ahol sófeltöltéses vizsgálattal megállapították, hogy a sövényem a méhben elég nagy, el kell távolítani, csak utána érdemes próbálkozni. A hormonjaim rendben voltak, a miómám nem jelent problémát – közölték, mert kifelé domborodik. A műtétek jól sikerültek, csak laparoszkópia volt, így nem kellett benn maradnom a kórházban vagy feküdni, másnap már mentem haza, és harmadnap dolgoztam. Nagy volt  az öröm, megszüntettük a probléma okát, most már nincs, ami elvegye az éltető tápanyagokat az embriótól! Lehet 3 hónap múlva próbálkozni.

De az emberben ott a félsz… Megkérdeztem az orvost: nem kellene még több vizsgálat? Nem.

Jó. Pont ugyanakkor, mint tavaly, 2005 nyarán lettem terhes. 11. hétig húztuk. Se vérzés, se fájdalom, semmi. Tökéletes terhesség. Tünetek, gömbölyödés, boldogság. És leállt a fejlődése a 7-8. hét körül. De csak a 11-en vették észre… És legnagyobb szomorúságomra még meg is indult a vetélés a laminaria felhelyezése után, és ott láthattam a WC-kagylóban kis embriómat a burkában. A műtétre már rezignáltan mentem.

Most a Habituális Vetélők ambulanciájára járunk, a vizsgálatokat valószínűleg a jövő hónapban kezdjük, mert úgy hiszem, hogy most is éppen vetélek… 10 napot késett a havi (nálam soha nem fordult még elő egy napos késés sem) és minden terhességi tünetem megvolt… Pedig védekeztünk. De most meg sem tapadt talán…

Kriszfla javaslatára a Gynevac kúrát és sok vizsgálatot megcsináltattunk, de eddig minden negatív lett… Persze van még mit nézni szerencsére..

Köszönöm, hogy elolvastátok az én történeteimet is… Talán lesz egyszer kisbabánk…J Én bízom benne!

Folyt köv…

Hozzászólások lezárva!

Történetek
?>