Facebook zárt csoportunk

facebook

Gyertyagyújtás és történet elhelyezés
Kedves Látogató!

Történetet és gyertyagyújtási kérést
az angyalokszulei(kukac)gmail.com ra lehet küldeni!
Hornyákné K. Erzsébet szerkesztő,admin
Történetek

Major Attila története

A férjemmel egy év együttélés után eldöntöttük, hogy gyereket szeretnénk. Nekem az előző házasságomból már volt egy lányom, akit együtt neveltünk, de szerettünk volna közöset is. Levetettem a hurkot és neki láttunk a baba projektnek. Mivel a lányommal nagyon könnyen teherbe estem, azt hittem most is így lesz. Teltek a hetek, majd a hónapok, de babuci nem jelentkezett. Közben lakást cseréltünk, majd elkezdtük felújítani. Megint késett, de már reménykedni sem mertem. Vettem egy tesztet és gyorsan megcsináltam, de pont akkor csöngetett a villanyszerelő, amikor megnézhettem volna, egy fiókba dugtam és el is felejtettem. Amikor másnap újra mentem majdnem elájultam két csík volt rajta. Elmondhatatlanul boldogok voltunk. A terhességem teljesen rendben zajlott, leszámítva az apróbb kellemetlenségeket. A 20 hetes UH.on azt is megtudtuk kisfiúnk lesz. Ha lehet fokozni az örömöket, hát ez a hír fokozta. Az apukám már engem is fiúnak várt, azóta három lány unokája született és a férjem is nagyon fiú párti. Sokat tanakodtunk a név választáson is és végül az bátyám után az Attila név mellett döntöttünk. Ő a terhesség hetedik hónapjában lett angyallá. Neki akartunk ezzel élő emléket állítani. 2001. december 03.-ra voltam kiírva, és ahogy közeledett szépen lassan mindent beszereztünk. Azon a bizonyos napon estére vendégeket vártunk, egész nap az előkészületekkel voltam elfoglalva, tulajdonképpen nem is figyeltem rá. Este átfutott az agyamon, hogy nem éreztem mozogni, de annak tulajdonítottam, hogy nem is volt időm rá, biztos azért nem vettem észre, amikor mozgott. Miután a vendégek elmentek már erre voltam kihegyezve. Először csak vártam és figyeltem, aztán mindenféle módszerrel megpróbáltam felébreszteni, de nem sikerült, semmi válasz nem jött. Ami még nagyon furcsa volt, hogy éreztem a testrészeit, amit azelőtt soha sem tudtam kitapogatni. Arrébb toltam a lábacskáját és visszacsúszott ugyan oda. Minden porcikám érezte, hogy baj van. Felébresztettem a férjem, ekkor már hajnalodott, és elmondtam neki, hogy nem tudom felébreszteni. Ő is próbálta, de neki sem sikerült. Felhívtam az orvosomat, aki azonnal látni akart. A férjem elvitte a lányom az oviba én meg taxiba ültem és mentem a klinikára. Örökkévalóságnak tűnt mire oda értem. Tamás (a dokim) az UH előtt várt rám. Láttam rajta, hogy ő is nagyon aggódik értünk. A vizsgálat alatt sem nyugodtam meg, nem láttam az arcán semmi bíztatót. Megkért menjünk át a másik géphez, mert annak jobb képe van, de akkor amikor másik orvos vizsgált már tudtam mért kell a két orvosi vélemény. Mégis addig bizakodtam, amíg meg nem mondták rideg valóságot. Nem bírtam visszatartani a könnyeimet és ők nem is tudtak vigasztalni, hiszen mit is lehet ilyenkor mondani? Közben megérkezett a férjem neki én mondtam el. Két napig voltunk a szülőszobán, mert nem reagáltam a gyógyszerekre. Nem akartam elengedni, pedig muszáj volt. Dőlt belém az oxitocin, ami végül megtörte az ellenállásomat és magától megrepedt a burok, legnagyobb meglepetésemre a magzatvíz teljesen tiszta volt. Jó tudni, hogy legalább nem szenvedett, nem fuldoklott odabent. Ekkor megint kibuggyantak a könnyeim, mert tudtam, most már vége nincs tovább a fiam rövid időn belül végleg elhagy engem. 45 perc múlva is  megszületett.3220 gr és 52 cm volt egészséges, érett, halott baba. Lepedőbe tekerték a kicsi testét és én nem is láttam. Mindenki azt javasolta ne nézzem meg, mert így hamarabb gyógyulnak a sebek, igazuk lett, de így sosem láthattam a fiamat, amit most már nem is pótolhatok, bármennyire is szeretném. És hogy mi volt az ok? Az enyém volt százezerből az az egy kisbaba, aki olyan csomót tud kötni a köldökzsinórra, ami szoros. Ezért nem kapott vért egyébként teljesen egészséges volt. Ez azért volt jó hír, mert így nem kellett attól tartanunk, hogy megismétlődhet és én azonnal újra akartam kezdeni. A testem is tudta ezt, mert nem telt el egy hónap már újra volt ciklusom és 2002. december 18.-án megkaptuk életünk legszebb karácsonyi ajándékát, Nóra Lucát. Úgy éreztem, ha nem vágok bele azonnal később nem lesz bátorságom hozzá. Azóta született egy kisfiunk Gergely,  de az Attila név már fel sem merült nálunk a feketelistára került.

Ha gyertyát szeretnél gyújtani Attiláért, kattints ide!

Hozzászólások lezárva!

Történetek
?>