Mándy Stefánia: Csak csillag ő, csak látomás

A holdban él, a vízben él, halak, füvek között.
s csillagszemmel nézdegél a fellegek mögött.
Lágy hangját hosszan hallani, s az erdő megremeg,
Sas szárnyai, nád karjai befonják az eget.
Selyemhaját köd lengeti, és hogyha elmereng,
a szél fütyülve zengeti a lombos végtelent.
Csak csillag o, csak látomás csak fény a tengeren,
sugárarcát nem látja más, de fellobog nekem.
És minden este rám ragyog, kék jácint mosolya.
Egyetlen tükre én vagyok, nagy ég, milyen csoda
Hogy holdban élt, hogy vízben élt gyöngy és göröngy között,
mégis eljött a kedvemért szívembe költözött.
És rajzolgatni álmaim, most mindig ott lakik
Kibontja éjem tájain szelíd virágait.

Ismeretlen szerző

Nem volt és nincsen bűnöm, nem volt naplóm és nincsen vitrinem,
nem volt vágyam, de nem is bánom, csak kerestem volna szüntelen.
Nem volt nagy mit építettem, de katedrális volt csak nekem,
nem volt mindig túl jó velem, de milyen lesz majd nélkülem?
Mert elmegyek, ne sírjatok, csak álmodni vágyom hosszú álmot, mélyen, csendesen.
Most elmegyek, de itt hagyom a jövőt nektek, s a legendákat, csak egy kicsit fáj nekem.
Nem volt szép mit összeraktam, félkész marad a nagy kirakós játék,
nem volt mindig igaz hitem, de enyém marad, és nekem mindig érték.
Nem volt nagy, mit építettem, de katedrális volt, azt hiszem,
nem volt mindig túl jó velem, de milyen lesz majd nélkülem?
Mert elmegyek, ne sírjatok, csak álmodni vágyom hosszú álmot, mélyen, csendesen.
Most elmegyek, de itt hagyom a jövőt nektek, s a legendákat, csak egy kicsit fáj nekem.

Ismeretlen szerző

Ne állj zokogva síromnál,
nem vagyok ott.
Nem alszom.
De ott vagyok az ezer szélben, mi fú.
Én vagyok a gyémántcsillogás a havon.
Én vagyok a napfény az érett gabonán.
Én vagyok a szelíd őszi eső.
Amikor felébreszt a reggeli zsivaj,
ott vagyok minden hangban veled,
a csendesen köröző madár szavában,
de én vagyok a csillag is, mely rád süt az éjszakában.
Ne állj hát zokogva síromnál,
nem vagyok ott.
Nem haltam meg.

Goethe

Nem az a fájdalom, amitől könnyes a szem,
hanem amit egy életen át hordunk,
mosolyogva,    csendesen.

Hemingway

Emberi törvény kibírni mindent, s menni mindig tovább, még akkor is,
ha nem élnek már benned remények és csodák.

Paulo Coelho

Amikor a boldogság kapuja bezáródik, egy másik kinyílik, de sokszor olyan hosszan nézzük a zárt kaput,
hogy nem vesszük észre a számunkra nyitott kaput.

Ismeretlen szerző

Meg kell győznöm magamat, hogy nem a szenvedés az élet sója.
A boldogság az élet sója, és létezik boldogság: az életre való harcban létezik.
Végül meg kell fejtenem azt a rejtélyt, amit szeretetnek hívnak.
Nem az, amit az ágyban ismerünk meg, egymást érintve. Azt, amit veled kezdtem megismerni.
Hiányzol, gyermekem, úgy hiányzol, ahogy a karom, a szemem, a hangom hiányozna:
és mégis kevésbé hiányzol, mint tegnap, mint ma reggel.
Különös. Azt lehetne mondani, óráról órára gyengül a gyötrelem, míg végül majd mákszemnyire zsugorodik.
Az ember csak akkor döbben rá a kínok súlyára, amikor már megszabadult tőlük, és olyankor így kiált fel:
hogyan tudtam én elviselni ezt a poklot?! Valóban így lehet, rendkívüli dolog az élet.
Őrületes gyorsasággal hegeszti be a sebeket. Elhalványodnak, és végül eltűnnek.
Most rögtön le is tépem a képedet a falról, nem hagyom, hogy továbbra is nézz rám.
És eldugom a ruháidat. Eljött a pillanat, gyermekem, az elválásunk pillanata. Isten veled.

Mester Tamás: Ne sírj hát…

Sírtál, minden éjjel,
könnyeid tengerével,
visszahozni nem tudod már ki messze jár.
Újból átölelnéd,
lennél, aki megvédenéd, mindentől, mindenkitől.
Némán elkísérnéd felhőkön át, de az ég kapuját nem lépheted át.
Engedd el, mennie kell,
hiszem O a Földnél jobbat érdemel
így jó, nem éred el
de átölel majd ha jó leszel.
Váci Mihály: Még nem elég! (részlet)

Nem elég a jóra vágyni:
a jót akarni kell!
És nem elég akarni:
de tenni, tenni kell!
A jó szándék kévés!
Több kell: – az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell: – az érzelem!
Ám nemcsak holmi érzés,
de seb és szenvedély,

 HIÁNYZOL
Egy édesanya verse (Simon Judit) Babe

Vártalak. Akartalak,
Pedig eszemmel tudtam, nem szabad.
Mikor megtudtam velem vagy,
S rám vársz, Szívemet fény ölelte át.
Minden pillanatban, mikor éreztem létezel,
Tudtam szeretsz Minket, s nem titkolod el.
Mikor Édes Bátyád csöpp keze, megsimogatott,
Apró tested minden része boldogságtól táncolt.
Ha Édes hangján dúdolt Neked,
Tudtad, érezted mennyire szeret.
Szemed sugarát nem láthattam, karomba nem vehettelek,
De míg világ a világ, szívemben ott a helyed.
Életed nagyon rövid volt,  csak néhány hónap az egész,
De remélem nem csak szenvedés, szeretet is ért.
Remélem tudod ki az, ki várt, és nagyon szeret,
S ha lehet vigyázod e Kisember lépteket.
Bármerre visz minket, nehéz életünk,
Remélem tudod, mi mindig Szeretünk.

Crystal: Béke

Mécses ég a sírkövén, és a mécslángnál egy kép.
Egy boldog gyermek arc a fénybe néz, s az éj fakó sötét.
Háztetők s a néma ég, komor felhőt űz a szél.
S egy réges régi dalt sodor felém, s álmunk újra él.

Refrén:
Ha a hajnal száll fel az ég alján,
Túl az éj halvány szomorú arcán.
Újra látjuk majd, hogy az élet vár,
Bíznunk kell, egyszer a béke is eljön talán.

Szűk szobák kis ajtaján,
Ahol vendég rég nem járt.
Mint holtnak hitt barát, ki mégis él,
Remény jön el hozzánk.

Refrén:
Ha a hajnal száll fel az ég alján,
Túl az éj halvány szomorú arcán.
Újra látjuk majd, hogy az élet vár,
Bíznunk kell, egyszer a béke is eljön talán.

Most a félelem, s a gyűlölet kiált,
Minden bánatunkért újabb halált.
De minden más lesz, ha egy új nap virrad ránk.

Refrén 2x:
Ha a hajnal száll fel az ég alján,
Túl az éj halvány szomorú arcán
Újra látjuk majd, hogy az élet vár,
Bíznunk kell, egyszer a béke is eljön talán.

“Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam.
Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak:
– Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más helyre kell mennem Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel… Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet. Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak ezekkel a drága játékokkal? Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem egy kisfiút, aki olyan ötéves forma lehetett, egy babát szorítva a mellkasához. Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett. Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:

– Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem hogy megvegyem ezt a babát? – Az idős hölgy ezt felelte:

– Tudod te is: nincs elég pénzed hogy megvedd ezt a babát, kedveském

Aztán megkérte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet, amíg ő elmegy szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba. Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt a babát?

– Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a legjobban most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne hogy a Télapó elhozza neki.

Azt válaszoltam hogy talán a télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiú sajnálkozva válaszolt.

– Nem, a Télapó nem viheti oda neki ahol most ő van. Oda kell ahhoz adnom anyukámnak, és így ő odaadhatja a húgocskámnak amikor odamegy…

A szemei olyan szomorúak voltak amíg ezt mondta.

– A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen. Apa az mondja hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan, úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz.

Megkértem a kisfiút hogy várjon meg míg visszajövök az üzletből. Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen nevetett.
Aztán azt mondta nekem:

– És még azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni. Szeretem anyukámat és azt kívánom bárcsak ne kellene elhagynia engem, de apa azt mondja hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen.

Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen. Gyorsan a pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt, és megkérdeztem a
fiút:

– Mi lenne ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis lenne elég?

– Oké – mondta. – Remélem van elég. – Én hozzáadtam némi pénzt a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a
babára, még egy kicsivel több is.
A fiú ezt mondta:

– Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt.

Aztán rám nézett és hozzátette:

– Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát, így anyukám neki tudná adni a húgomnak. Meghallgatott! Még szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől.

– De Ő mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát. Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát.

Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd távoztak. Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből. Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két nappal ez előttről, amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus állapotban van. A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni a kómából, amibe esett. Ez a család lenne a kisfiú családja? Két nap múlva hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatal asszony elhunyt. Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a látogatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a temetés előtt. Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve. Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve hogy az életem örökre megváltozott. Az a szeretet, amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért –  még a mai napig is nehéz elképzelnem. s a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tőle.”

Múlt éjjel, miközben aludni próbáltam,
fiam hangját hallottam.
Kinyitottam a szemem és körülnéztem,
de nem láttam őt.
Azt mondta: anyu, hallgass meg, kérlek,
meg kell értened,
hogy Isten nem vett el tőled,
csak megfogta a kezemet.
Amikor a fájdalomtól felkiáltottam
abban a pillanatban, amikor meghaltam,
Isten lejött hozzám, megfogta a kezem
és maga mellé vont.
Maga mellé vont és
megszabadított a nyomorúságtól és fájdalomtól.
A testem annyira sérült volt belül,
hogy soha nem lehettem volna az, aki régen.
Földi létem véget ért,
megtaláltam a boldogságot.
Megtaláltam a válaszokat az álmaimra
és mindenre, ami lehettem volna.
Annyira szeretlek, annyira hiányzol,
mindig a közeledben leszek.
A testem örökre elment,
de a lelkem soha nem hal meg!
És ezért, tovább kell lépned,
élni a napjaidat.
Csak értsd meg:
Isten nem vett el tőled,
csak megfogta a kezem.
csak megfogta a kezemet
Fordította:  Sárosi Rita

Könny-leves, veszteség utáni gyógyulásra

1 adag
Hozzávalók:
egy könnyel teli edény
egy megszakadni kész szív
egy csomó jó barát
élelem
sok türelem
vizes vödrök, könny helyettesítésére
sok gyakorlat
segítő olvasmányok
önmagunkkal való törődés
emlékezés
opció: pszichiáter

Elkészítés:
akkora edényt válassz, amekkora a veszteségedhez méretben megfelelő.
Ha elszámoltad magad, változtathatod az edény méretét.
Keverd össze a hozzávalókat. Mérsékelt hőre állítsd. A főzési idő a hozzávalóktól függ.
Az erős ízek idővel szelídülnek. Gyakran keverd.
Csak addig főzd, ameddig szükséged van rá. Legyél kreatív. Bízz az ösztöneidben.
Sírj, amikor akarsz, nevess, amikor tudsz. Fagyassz le egy kis adagot,
hogy legközelebb legyen mivel indítanod. Ird le a saját leves készítési módszeredet,
hogy el ne felejtsd.
Fordította: Sárosi Rita

Egy tojás ereje

Gyakran úgy jellemzik az eltérő fejlődésű gyermekek szüleit, mint akik “erősek, mint a szikla”. Jóllehet ez hízelgő, nem egészen igaz. Inkább olyan erősek ok, mint egy tojás. Egy tojás? – merülhet fel a kérdés. Igen. Ha belegondolunk, könnyen kiderülhet, miért. Egy tojás külseje fényes, sima, repedésmentes, nem látható gyenge pont rajta. Szinte hihetetlen, hogy a belseje esetleg nem ilyen sima és szilárd. Sok gyereknek megmutatják a híres tojás trükköt. Egy megfelelő szögben tartott tojás hatalmas nyomásnak képes ellenállni és nem lehet megrepeszteni, összetörni. Ugyanaz a tojás, egy picit más szögben tartva eltörik. Az egykor oly gondosan álcázott belseje kiömlik. A többé már nem tökéletes héj összetörik. Olyan törékenynek tűnik, hogy szinte hihetetlen: valaha olyan erős volt. Egy szikla, a tojással ellentétben, mindig szilárd. Szinte lehetetlen eltörni. Ha mégis sikerül, az a tapasztalat, hogy a belseje is csak szikla. A puszta keménységnél sokkal több kell ahhoz, hogy reménykedni tudjunk. Az eltérő fejlődésű gyermekek szülei nem minden pillanatban szilárdak. Fájdalmaik vannak, félnek, sírnak, reménykednek. Nagyon gondosan kell egyensúlyozniuk, hogy a héjat megóvják a darabokra hullástól “Egyensúlyban tartani egy tojást”, miközben háztartást vezetnek, orvosi felülvizsgálatra és kórházba járnak, összetartják a családot és a saját épelméjűségük állandóan összekuszálódó kötelékébe kapaszkodnak – nem egyszerű feladat egyáltalán! Alkalmanként a tojás szöge nem megfelelő és a héja elreped, ezzel egy igazán törékeny létezés gondosan felépített külsőségeit és a reményt darabokra törve. De aztán ezek a szülők összeszedik magukat és járják tovább a nekik kijelölt fájdalmas és terhekkel teli utat.
Fordította: Sárosi Rita

“Elengedem egyik gyermekemet
látogatóba- szólt-, röpke időre.
Míg szíve dobban, majd a tiétek,
s elsodor parttalan könny-patak tőle
hat-hét vagy húsz-huszonkét év után.
De addig is! Gondoznátok-e nékem?
Adnátok-e otthont, míg oda van,
míg eljövök érte újra az égen
hogy hazavigyem? Lebbenő szél lesz,
májusi hó, almavirágnyi idő
kicsi sorsa, de bánatotokban
vigasz az emlék s szavam tán békítő:

Miért is hagynám közöttetek?
Egy napszálltakor mindenki visszatér.
Gyermekemet csak tanulni küldöm:
van mit csupán csak az ért, ki arra lent él.
Széttekintettem hát a földtekén,
bölcs és türelmes oktatót kerestem,
s úgy találtam, porban baktatók közt
nem lenne eszközöm más, csak ti ketten.
Teljes szívvel tudjátok szeretni
gyermekem, nem nézve kárba ment erőt,
s nem gyűlölve engem,ha úgy tűnik,
visszakértem tőletek idő előtt?”

Véltem hallani, amint így szólnak:
“Atyánk, legyen meg a te akaratod!
Az örömért, mit gyermeked jelent,
elvállaljuk a bánat-kockázatot.
Szívünkbe zárjuk kit tőled kaptunk,
gyengéden óvjuk, hordozzuk, tanítjuk.
A boldogság, mit megkóstolhatunk
édes lesz, köszönjük hát. S visszaadjuk
őt, ha jönnek érte angyalaid
bármilyen korán, és elviseljük mi
a könnyeket, a fájó bánatot.
S ha lehet, megpróbáljuk megérteni.”

ÜZENET

Miért sirattok?
Hisz Isten arca volt,
mely simogatón,
hívón rám hajolt.

És én mentem…
S most fényözönben élek
És nem vagyok más
Csupán tisztult lélek.

Sziromhullás volt…
Árnyékom lehullt…
A szemetek hát könnybe
miért borult?

Ha emlegettek: köztetek leszek.
Ha imádkoztok: veletek vagyok.
Ha rám gondoltok, mosolyogjatok.
Emlékem így áldás lesz rajtatok.

DALSZÖVEG RÉSZLET

“Az ami volt, egy szomorú emlék
Néha visszatér még ugyanúgy
Egy régi félelem
Ha elhiszed, hogy túl vagy mindenen
Engedd, hogy fájjon, Engedd, így jó”

„A veszteség vitathatatlanul hozzátartozik az élethez.
Ilyenkor feltétlenül megtanuljuk, hogy nincs hatalmunk
bizonyos dolgok felett, melyekről azt hittük, hogy uraljuk őket.
Csakhogy ezzel nem fejeződik be a dolog. Minden vég után új
kezdet következik.” Stephanie Ericcson

“Ne sírj, azért mert szeretsz engem…
A halál nem jelent semmit, csupán átmentem a másik oldalra.
Az maradtam, aki vagyok és Te is önmagad vagy.
Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökké!
Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál, beszélj velem úgy,
ahogy mindig szoktál, ne keress új szavakat.
Ne fordulj felém ünnepélyes arccal, folytasd kacagásod,
nevessünk együtt, mint mindig tettük! Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts!
Hangozzék a nevem házunkban, ahogy mindig is hallható volt, ne árnyékolja be távolságtartó pátosz!
Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.
A fonalat nem vágta el semmi, miért lennék a gondolataidon kívül, csak mert a szemed nem lát?
Nem vagyok messze, ne gondold. Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden!
Meg fogod találni a lelkemet és benne egész letisztult, szép, gyöngéd szeretetemet.
Kérlek, légy szíves…ha lehet, töröld le könnyeidet, és ne sírj azért, mert annyira szeretsz…”

Szent Ágoston

Ha emlegettek, köztetek leszek,
De fáj, ha látom könnyetek.
Ha rám gondoltok, mosolyogjatok,
Emlékem így áldás lesz rajtatok.