269 gyertyát gyújtottak eddig érte

Drága Kisfiam!
Annyira vártalak, és minden napot köszönök amit velem töltöttél. Nagyon örültem Neked, talán életemben sem örültem annyira semminek, mint amikor megtudtam, hogy a szívem alatt dobog a szíved. Mégsem eléggé…
Igazi ajándék voltál nekem ¦! :-)

27 hét jutott nekünk együtt, és remélem megbocsájtod, hogy nem tudtam Rád jobban vigyázni… :'(
Nem voltam elég erős, nem tudtalak megvédeni a fertőzéstől.
Bízom benne, hogy a mamáddal együtt vagy, és vártok, hogy újra találkozzunk majd.
A testvéred is nagyon várt Téged, nagyon…!! És még sokan, sokan szomorúak, hogy most már nem lehetsz itt velünk.
Minden nap fáj a hiányod!
Nagyon szeretlek, Soha nem foglak elfelejteni!
2013.10.02. a születésnapod

Gondolunk Rád mindig. Anya, Apa, Lilike

 
Anya, akinek holt gyermeke van,
A fél testével maga is halott,
És húzza, vonja le, a föld felé,
Mit énjéből a földnek átadott.

Anya, akinek holt gyermeke van,
Csak félszemével néz a napba már,
A másik szeme túl a Mindenen
Holt gyermeke távol nyomában jár.

Úgy jár közöttünk, mint ki messze megy,
Vagy messze útról érkezett imént…
Mint idegen, ki otthont nem talál,
Ki valahol elhagyta fél szívét.

Csak fél szíve vergődik mégis itt,
Aranykalitban sajgó, bús madár,
Míg itt a földön élő kedvese,
Tilos addig a másik út, határ.

Félkézzel végzi sok-sok dolgait
S hiú viszályok fölött úgy lebeg
Magasan, minden szennytől mentesen,
Mint akit már nem érnek emberek.

Anya, akinek holt gyermeke van,
Csak félig él, lehúzza őt egy sír
S mikor élő fiára mosolyog,
Az egyik szeme akkor is csak sír.

Vissza a gyertyagyújtás oldalra


GyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertyaGyertya