Facebook zárt csoportunk

facebook

Gyertyagyújtás és történet elhelyezés
Kedves Látogató!

Történetet és gyertyagyújtási kérést
az angyalokszulei(kukac)gmail.com ra lehet küldeni!
Hornyákné K. Erzsébet szerkesztő,admin
Történetek

Georgina története

Az én történetem azzal kezdeném hogy nagyon nagyon régóta szerettem volna kisbabát. Egészen 12 éves korom óta. Amikor is a nővérem esett teherbe, és túl gyenge volt a  szülés után, így a kisfiát én gondoztam, én etettem, én fürdettem, én éjszakáztam vele stb. Csodás élmény volt. Amikor a pici fiúcska egyre nagyobb lett és az anyuka is  rendben volt, akkor már hiába szeretett volna foglalkozni vele a nővérem, mert a kicsi csak engem akart mindig. Csak nálam nyugodott meg. És nekem mondta hogy  anya:'( Aztán szép lassan visszaállt minden a rendes kerékvágásba,  én maradtam a nénikéje az anyukája meg az anyukája:) Nekem ez nagyon fájt, mert úgy éreztem hogy elvették  tőlem a gyerekem. Akkor úgy döntöttem hogy nekem kell egy gyerek. Persze nem most rögtön 12 évesen mert igen nagy felelőtlenség lett volna.

Aztán megismerkedtem a párommal 14 évesen. Kis híján 2.5 év próbálkozás után teherbe estem. 2008. március 19.-én volt meg utoljára a menstruációm. Nem mertük beleélni magunkat, mert sohasem voltak rendszeres ciklusaim és volt hogy egy hónap teljesen kimaradt. De akkor egyetlen egy napot késett csak a  menstruációm, és mondtam a  páromnak, hogy kicsim készülj fel itt az idő … Most már nem fog megjönni. Ő sem, és a családom sem hitt nekem, ami érthető. A sok negatívos tesztelések miatt  azt mondták várjunk türelmesen és ha tényleg nem jön meg pár hét múlva, akkor teszteljek. Féltek, hogy negatív eredményt kapok mert tudták hogy utána kiborulok, és megint nem eszek szinte egy falatot sem 1-2 hétig.  És én csak vártam, vártam. Éreztem hogy most sikerült, de én biztosra akartam tudni, úgyhogy édesanyámmal vásároltunk egy tesztet a párom tudta nélkül. Épp hogy bementem a mosdóba elvégezni a  tesztet, már jöttem is ki. Anyukám mosolygott. Azt mondta, hogy az életben nem látott még ennyire boldognak. Szóval kijöttem a mosdóból, és annyit szóltam: Anya! Terhes vagyok. Nem érdekel mit mondasz, én megtartom és te leszel a gyámja.
Anya csak mosolygott és annyit mondott: Rendben lányom. Sosem fosztott volna meg a gyermekemtől, tudta hogy erről álmodom és hogy komolyan gondolom és tisztában vagyok a következményekkel. Felhívtam a párom, és csak snassz közöltem. Kicsim! Terhes vagyok… Köpni nyelni nem tudott. Boldog volt ő is. Rákérdezett, ez biztos?
Mondtam igen biztos, de még egy UH-ra elmegyek. Így is lett. Elmentem ultrahangra, gratulált az orvos, és azt mondta hogy 4 hetes körüli a baba. Még csak egy kis pontocska volt, de nekem egy gyönyörű csillagként tündökölt a monitoron. Minden rendben is volt. A védőnő azt mondogatta, hogy várjunk amíg 9 hetes nem leszek, és utána állítsuk ki a  kiskönyvet, ne adj isten valami baj legyen, és fölös munka lenne a kiskönyv. Teltek a hetek rettentő lassan, minden hét egy örökkévalóság volt számomra. Majdnem hetente jártan Uh-ra. Gyönyörűen fejlődött a baby, annyira szép volt már. 8 hetesen azonban elkezdtem vérezni. Csak 10 perc volt az egész, és nagyon picike mennyiség. Természetesen megijedtem, és másnap azonnal mentünk a kórházba ultrahangra. Megnyugtatott a doktor úr, hogy semmi baj nincs. Menjek haza és pihenjek sokat. Mutatta hogy milyen szép nagy, és hogy ütemesen dobog a pici szívecskéje. Így megnyugodtam. Aztán jött a május 27-e. Egy keddi nap. Felkeltem, a párommal elindultunk iskolába. Furcsa érzésem volt, tudtam hogy valami nincs rendben, és valamiért betettem a táskámba 3db tampont. Éreztem hogy szükségem lesz rá. Beértünk a suliba semmi baj nem volt, és a 2. óra után minden előjel nélkül elkezdtem vérezni. A mosdóba mentem és úgy vettem észre hogy folyik belőlem a vér. Akkor nagyon elkezdtem sírni. Tudtam hogy vége. Az iskolában az osztályfőnök és még egy rendes segítő tanár tudott a babáról. És az igazgató úr is. Én szóltam is a tanárnak hogy azonnal hívja nekem anyut, mert vérzek. Ő is nagyon megijedt. Azonnal hívta anyut, aki 5 perc múlva ott is volt. Bementünk a kórházba a párommal meg anyuval, ami kb. 10 percre van az iskolától.30 percet vártunk a váróban orvosra. Mire megjött az orvos elállt a vérzésem .Anyuval bementünk a vizsgálóba, a párom kint várt. Felfeküdtem a vizsgálóra megnézték a babámat hüvelyi Uh-gal. És az orvos így szólt.  “Ezzel már nincs mit tenni, nincs szívműködés”. Abban a pillanatban úgy éreztem, sosem kelek fel a vizsgálóról, és ott halok meg fájdalmamban. Felvették az adataim, és mehettünk a szülészet-nőgyógyászat osztályra. Nagyon bunkók voltak velem. Mert 17 éves vagyok. Meg mert egy kalap alá vették a szándékos abortuszt és a missed-et. Rám sem néztek, és egyfolytában azt mondták, hogy ne bőgjek mert idegesítő, és hogy úgyis lesz másik még bőven, van
időm. Erre én….Persze hogy lesz MÁSIK , de a másik baba nem az első. Vért vettek , a papírokat elintéztették anyuval stb… és késő délután feltették a tágítót. Másnap 11-re volt kiírva a műtétem, persze fél órát csúszott. Egész éjjel nem aludtam, járt az agyam. Nem tudtam felfogni hogy egy hét alatt elvesztettem mindent .Egyszer olyan érzésem volt hogy legyen már VÉGE  és vegyék ki belőlem a halott gyermekem, mert nem bírom elviselni a lelki fájdalmakat, amit okozott hogy tudtam, holtan hordom a szívem alatt a picit, és ki tudja hogy mennyi ideje. Ez lehet 1-7 napig. Nem bírták megmondani. Máskor meg haza akartam menni és azt mondtam, hogy nem engedem hogy elvegyék tőlem. Nem érdekel hogy halott, nem vehetik el. Kaptam nyugtatót hogy pihenhessek. A doktor úr, aki feltette a tágítót, nagyon aranyos volt …Beszélgetett velem közben stb., hogy ne a fájdalomra figyeljek. Amikor végzett, azt mondta hogy ha vérzek, az nem probléma, természetes, de ha nagyon, akkor azonnal szóljak a nővérkének. Na belőlem szó szerint ömlött a vér , szóltam én, de azt mondta a nővérke, semmi vész, nyugi, menj pihenj le. Oké ,mondtam. Egy nyugtatóval eltudtam aludni 20 percre, és úgy ébredtem hogy egy tócsa vér volt alattam. És még engem csesztek le, hogy összevéreztem az ágyneműt. Mert hogy miért nem cserélek sűrűbben betétet. Ez jól esett…:-(
Eljött a műtét ideje. A műtőben is rettentően bunkó volt az altatós nővér. Előkészítettek, felfektettek a szülőágyra, lekötöztek és ott voltam deréktól lefele teljesen meztelen,
az orvos meg nem jött. Kínos volt nagyon, ..de akkor épp nem tudtam arra gondolni. Csak arra, hogy 10-20 perc és kiveszik belőlem a gyermekem. Akkor sírni kezdtem. Beszólt az altatós névér hogy ne sírjon elaltatom, nem fog érezni semmit. A műtős fiú a fejemnél volt, és lehurrogta a nővért, hogy szerintem nem azért sír. Nagy vigyorral
felkiáltott a nővér, hogy JA… hááát lesz másik. Aztán szólt a műtősfiú, hogy adjon neki egy darab rongyot, hogy letakarhasson amíg nem jön a doktor, mert biztos kellemetlen neki így feküdni. A nővér mondta, hogy minek? Akkor már ideges volt a műtősfiú, és ráförmedt szó szerint..”b*** meg!! Én pasi vagyok. És itt állok felette. Engem is zavar, nemhogy őt” És ezzel letakart. Aztán már csak arra emlékszem, hogy az altatós nővér adta az injekciót, és azt mondta, kezdődik az utazás. Amikor
felébredtem ,akkor már ott várt édesanyám és a párom. Nagyon jó volt, hogy mellettem vannak. Még aznap délután 4 kor hazamehettem, és ezzel véget ért a terhességem. Aztán eltelt 3 hét. Lassan kezdtem felfogni hogy vége, és belenyugodtam. És jött egy telefon. Anyu volt, azonnal be kell mennünk a kórházba, a szövettani eredményed az
abortuszról negatív lett. Valószínűleg még bent van a  baba, de méhen kívül. Akkor úgy éreztem hogy ennyi, feladom .Bementünk a kórházba ,vizsgálatok, Uh… , arra jutottak hogy oké, semmi baj, mehetünk haza. Vaklárma volt. Valószínűleg azért lett negatív a teszt mert még a vákumozás előtt a nagy vérzésnél elment a baba. Aztán ment tovább minden az eredetiben. Eltelt egy hét. Rettentő fájdalmat éreztem a hasamban ball oldalt. Bementünk a kórházba. Rögtön megint a gyanú hogy méhen kívüli terhességem van. De ezúttal találtak is valamit .Egy diónyi nagyságú valamit. 7 orvos állt felettem az ultrahangnál, és nem tudták megmondani mi az. Csináltak vértesztet, és így kizárták a méhen kívüli terhességet. Szóval hazaengedtek. Akkor még mindig nem jött meg az abortusz utáni első menstruációm. Ezért azt mondták valószínűleg ez okozza. Aztán hazamentünk. És végre megjött a menstruációm rá egy hétre. Most semmi fizikai bajom nincs. De lelkileg semminek érzem magam. De a párom velem van és támogat. És ez nagyon jó. És ezuttal szeretném megköszönni hogy leírhattam az én történetemet. És a gyermekemnek is azt a röpke picike időt, amíg az én Testem választotta, és “anyukává” tett engem. Mindig is hiányozni fog, és hiába nem ismertem, és hiába volt olyan picike, ő az én kisbabám volt, és egy igazi kisember. Nagyon nagyon szeretem őt. És ha majd testvére fog születni, akkor mesélni fogok neki arról, hogy volt egy picike testvére, aki sajnos egy szebb életet választott magának. Most már kezdek megnyugodni. És tudom hogy ő velem marad, a szívemben. És hogy sokkal boldogabb, mint én, és egy szép, örömteli helyen van.

Hozzászólások lezárva!

Történetek
?>