Facebook zárt csoportunk

facebook

Gyertyagyújtás és történet elhelyezés
Kedves Látogató!

Történetet és gyertyagyújtási kérést
az angyalokszulei(kukac)gmail.com ra lehet küldeni!
Hornyákné K. Erzsébet szerkesztő,admin
Történetek

Földi Ádámka története

Hol is kezdjem ezt a történetet? Valamikor réges régen, amikor már eladó sorban voltam, Édesanyám mondta, hogy nagyon szomorú, mert én is lassan kirepülök a fészekből, és nem marad otthon egy gyerek sem. Sajnálta nagyon, hogy kistestvéremet nem tarthatták meg annakidején. Akkor eldöntöttem, hogy három gyereket szeretnék

1988-ban volt az esküvőnk. Hárman álltunk az anyakönyvvezető előtt, a Férjem, Én és ott ficánkolt a pocakomba Diana a kislányom. Nagy örömünkre nemsokára már egész család voltunk.. két év múlva Ferkó ( a férjem) kitalálta, hogy ha már a lány megvan, jöhet a fiú. 1991 nyarán megérkezett Atilla is.

Örömünk határtalan lett. Minden vágyunk teljesült, tényleg boldogan éltünk. Eltelt három év és úgy gondoltuk, hogy itt az ideje harmadik gyermekünknek. Sajnos mire ide eljutottunk, már nem a harmadik gyermek volt a cél, hanem férjem életbentartása. Beteg lett. Nagyon beteg, hosszú és fájdalmas betegségben 2002-ben elhunyt. Sötétség és fájdalom volt ami körül vett. Csak a gyerekek voltak csak róluk vettem tudomást. Semmi nem érdekelt, dolgoztam, és a gyerekekkel foglalkoztam.

És ebben a szürke ködben egyszer csak egy segítő szerető kéz felém nyúlt, megfogta a kezem és kivezetett a napra. A mostani párom volt az. Szeretett és szerettem. Elfogadta Atillát és Diát, őszintén nem volt könnyű a két makacs kamasszal. Újrakezdtünk mindent. Eladtuk a házat, beköltöztünk Pestre, és babát terveztünk.

Nem kellett sokat várni. Ádámka 2005 Áprilisában két kis csíkkal örvendeztetett meg. Apájának fülig ért a szája, járt körbe körbe és mondogatta  hogy apa lesz. Olyan jó volt, boldog voltam és boldoggá tettem.

Gyerekek is nagyon várták. Csatáztak, mi legyen fiú, vagy lány. Írták a neveket. A párom azt mondta neki mindegy csak egészséges kisfiú legyen. És egyszer csak megmutatta magát, hogy kisfiú.

Mindenki boldog volt, és nagyon vártuk a babát, akit akkor még csak kis Dagobertnek hívtunk.

Volt közben egy két vizsgálat, ami megmutatta, hogy tényleg fiú és hogy makk egészséges.

Június közepén elkezdett nagyon fájni a májam, éjszakákat nem aludtam, teákat ittam. Az orvosom Augmentint írt fel, ami nem használt. Fájt a gyomrom is, és a trombocitáim vészesen lecsökkentek.

Természetesen ezeket a tüneteket az orvosom látta, tudta, de a gyógyszeren kívül nem kaptam semmit.

2005. október 21-én egy a bátyámmal folytatott csúnya telefonos beszélgetés után az idegesség miatt felment a vérnyomásom 200/150-re. Mivel több gyógyszer hatására sem ment le, felhívtam az orvosomat, hogy mi történt, azt tanácsolta holnap hívjam újra. A következő, akit felhívtam egy orvos barátnőm volt, aki azt tanácsolta azonnal menjek a kórházba. Keltettem a páromat, aki azt sem tudta hirtelen mi történt, pakoltunk és mentünk. Útközben csörgött a telefonom, az orvosom volt, azt mondta, ha gondolom, akkor menjek be a kórházba. Mondtam neki, hogy oly annyira gondolom, hogy már el is indultunk. Berértünk a kórházba, orvosom sehol. Bementem az ügyeletes orvoshoz, elmondtam  mi a helyzet, azonnal mentőt hívott és átküldött a SOTE I-be. Ott kiderült a vérnyomásom még magas, a trombocita számom szinte nulla.

Kimondták az ítéletet, azonnali műtét HELLP szindróma miatt. Éjjel fél egykor megszületett Ádámka. 650 gr, a terhesség 26. hete.

Én élet-halál között az intenzíven, Ádámka a PIC-en.

Amikor jobban lettem, meglátogattam, naponta kétszer mehettünk hozzá. Erős kis manóka volt. Harcolt, küzdött egy hónapon át. Hol jobban volt, hol kevésbé. Hazaengedtek a kórházból két hét mulva. Otthonról jártunk be naponta kétszer. Párom nagyon nem bírja a fehér köpenyt, kórházat, de jött a kisfiához. Ádám megismerte a hangját, mindíg álomba tudta dörmögni. Amikor már megismerte a hangunkat mosolygott, felénk fordította a kis fejét, ránknézett.

Vígasztaltam, mobdtam neki „ Kisfiam ne félj erősödj meg nem ilyen az élet. Nem csupa cső és szúrkálás, nem a lélegeztető gép zakatolása. Anya majd elringat lágyan és finoman, nem ahogy a gép rángat. Van szeretet és simi, és sok sok puszi, és ölelés meg szeretet. Erősödj meg, hazaviszlek és megmutatom, várnak nagyon téged ezen a világon. Várnak a nagyiék, a nővéred és a bátyád”

És egy reggel, egy borzasztó reggel, 2005 November 23.-án korán felébredtem és éreztem az én kicsi fiam messze jár. Fenn a csillagok között, onnan integet, „ Anya már nem szúrnak, és nem fáj”

Hát így lett nekünk angyalkánk.

Tzg1 Ági

Ha gyertyát szeretnél gyújtani Ádámkáért, kattints ide!

Hozzászólások lezárva!

Történetek
?>