Facebook zárt csoportunk

facebook

Gyertyagyújtás és történet elhelyezés
Kedves Látogató!

Történetet és gyertyagyújtási kérést
az angyalokszulei(kukac)gmail.com ra lehet küldeni!
Hornyákné K. Erzsébet szerkesztő,admin
Történetek

Faragó Boglárka története

 Az én történetem 2005 végén kezdődött, mikor édesanyám trombózist kapott. 2006 év elején vizsgálatok (Országos Hemophiliai Központ, Szabolcs utca) után kiderült, hogy ez örökletes betegség. Így testvéreimet és engem is vizsgáltak, lány gyermekek lévén.(a lányok hajlamosabbak ere a betegségre). Kiderült, hogy én örököltem ezt a betegséget.

Az orvos azt mondta, hogy komolyabb műtét, törés terhesség esetén keressem fel mert injekciós kezelésre lesz szükség.

2008. március elején terhes lettem. Nem terveztük, így előtte már nem tudtuk felkeresni az orvost. Áprilisban derült ki a terhességem. A nőgyógyászom rögtön adta a beutalót a Honvéd Kórházba (mivel a Szabolcs utcából ide költöztek).

Megtörtént a vérvétel, az orvos azt mondta, hogy az eredményből kiderül, hogy kell-e kapnom kezelést, de mivel nekem nem volt trombózisom, így nem valószínű, hogy lesz rá szükség. (ez a mondat már ütötte a 2006-os állítását)

A terhességem amúgy jól zajlott, ritkán voltam csak rosszul.

1 hónap múlva mentem az eredményért Pestre. Minden rendben ,nincs szükség kezelésre, szedjem tovább a folsavat és az elevitet.

Szeptember elején mentem újabb vérvételre. Ekkor már vizesedett a lábam. Az orvos azt mondta, hogy csak a hormonok miatt. Ez a 26. terhességi hét elején volt. (a vérképért október 6.-án kellett volna, menjek)

Ennek a hétnek a végén (vasárnap este) elkezdtem fulladni. Mentünk az esztergomi kórházba. Ultrahang, vérnyomás, szívhang, vizeletvizsgálat. Ennek eredménye, hogy 4 keresztes a fehérje a vizeletemben, minden más rendben volt. Azt mondták, bent tartanak.

Felkerültem az osztályra, infúziót kaptam, újra vérnyomást mértek, ami már 180 volt (kb. 15 perc alatt lett normálisból ennyire magas). A vérnyomáscsökkentő nem hatott, jött a mentő, indulás Tatabányára!

Újra vizsgálatok, a vérnyomásom nem akart csökkenni, sőt 190-200 lett addigra. Császármetszésnél döntöttek, mert már mindkettőnk élete veszélyben volt!

A 26 terhességi hét végén 2008. szeptember 8-án éjjel 1 óra 23 perckor megszületett életünk értelme Faragó Boglárka. Mindössze 600gramm és 31 centi volt. Élt!

Kiderült, hogy már napok óta nem kapott tápanyagot, egy elzáródás miatt, és ha nem leszek rosszul pár nap múlva elhalt, volna bennem.

Nem is láttam a kislányom estig, mivel csak délután kellhettem fel az ágyból az érzéstelenítés után. Párom és szüleim 6 körül érkeztek. Rögtön mentünk a kisbabánkhoz. Inkubátorban volt, lélegeztető gépen, infúziót kapott. Aprócska, csodaszép, hosszú hajó, virgonc kislány volt.

Pár nap múlva, napi 8*1 mili teáról áttértek 8*1 mili anyatejre. Amit fokozatosan, szépen lassan emeltek neki.

Engem 5 nap után hazaengedtek a kórházból, mivel én úgyse tehettem semmit.

Párommal 2 naponta jártunk, mivel Ő dolgozott sajnos nem tudtunk gyakrabban menni.

Sokat olvastunk Neki, babazenét hallgattunk, simogattuk, kezecskéjét masszíroztuk, és mindig készítettünk Róla videó felvételt és képet, hogy a család többi tagja is láthassa Őt!

Lassan ugyan, de fejlődött. Azt lehetett tudni, hogy a tüdeje fejletlen, de az 1 éves koráig rendbe jön. Minden más rendbe volt.

A szemét kb. 2 hét után, nyitotta csak ki. Gyönyörű nagy fekete szemekkel nézett Ránk. 1,5 hónaposan lekerült a lélegeztető gépről, már csak CPAP légzéstámogatást kapott. Sajnos a pici orra roncsolódott. Az orrszonda elnyomta az orrnyerget és tulajdonképpen 1 orrluk látszódott neki, hogy eltűnt onnan a porcos bőr, de ezt lehetett volna plasztikáztatni. Hogy hibáztak-e, vagy tényleg az orrszonda volt csak a hibás, azt nem tudjuk, de ez már nem is számít!

Szépen emésztett, de a súlya nagyon nehezen akart gyarapodni. Aztán kapott egy fertőzést, felpuffadt a hasa, napokig nem kapott tejet, csak az infúziót.

Miután ebből kigyógyult. Nemsokára a légzéstámogatást se kapta, csak egy oxigén maszk volt az arca előtt, amiből tiszta oxigén jött. Kikerült egy másik szobába, ahol már azok a kis betegek voltak, akik már nem voltak életveszélyben. Itt egyszer én át is pelenkázhattam! J

2,5 hónapos korában foghattuk először a karunkban. Csodálatos érzés volt. Akkor még nem tudtuk, hogy ekkor foghattuk Őt meg utoljára, élve.

A szemét folyamatosan vizsgálták Neki. December elején átszállították a SOTE 1 számú gyermekklinikára, szemműtétre. (erre azért volt szükség, mert sajnos a Tatabányai orvos eltörte a kezét, és így nem tudott műteni.). Pesten a szemére azt mondták, hogy mégse kell műteni, vissza lehet vinni Tatabányára, majd a jövő héten újra felszállítják, hogy az orvos meg tudja vizsgálni.

Ez a magyar egészségügy????? Egy 1 kilós kisbabát kell ide-oda rángatni, mert egy felnőtt orvosnak nem engedik, hogy a másik kórházban segítsen! Ez szégyen!

A kicsi 1,5 napot töltött Pesten, mire visszaszállították.

Hogy mi történt Pesten? Nem tudom! Amit mi láttunk, hogy kézmosás nélkül nyúlkáltak az inkubátorba a babákhoz, kedvetlenül, muszájból dolgoztak. Egy mosolyt se kaptunk, se mi, se a kislány. És nagyon durván is nyúltak hozzá, mintha valami fadarab lenne! 1,5 nap alatt nekik 8*15 mliről, feltétlenül fel kellett emelni tejadagját 8*20 milire. Amit nem értek, mért kellett nekik ebbe belepiszkálni? Persze fel is puffadt a Tündérkém pocakja, mert ez sok volt neki egyszerre.

Szóval Pestről úgy került vissza, hogy újra lélegeztető gépen volt, mert állítólag megviselte a szállítás, és a hasa is puffadt volt. Külön szobába került, mivel az utazás miatt fertőzés is fent állt. Mivel ilyen rossz állapotba került, úgy döntöttek, hogy majd az ottani szemész vizsgálja (aki a műtéthez nem értett)

1 hét után újra lekerült a lélegeztető gépről, csak a CPAP, majd a maszk és újra CPAP, mert túl szaporán vette a levegőt és nem volt elég, amit egyedül lélegzett.

A súlya 2 hét alatt mindössze 8 dekát gyarapodott, ami nagyon kevés volt, mivel idő közben már 8*30miliket evett.

Karácsony előtt 1 héttel épp a nagyszülőket vittük fel látogatni (ők csak 1* láthatták a születésekor), de látogatási tilalom volt valamilyen vírus miatt, Így már mi se látogathattuk. Telefonon minden nap érdeklődtem. A szeme javult, úgy nézett ki, hogy nem kell műteni, szépen emésztett, de a légzéstámogatást nem lehetett elhagyni.

Jött a karácsony, ekkor már 2 hete nem láthattuk a kislányunkat. Borzasztó nehéz volt az “ünnep”, nagyon vártuk, hogy vége legyen. A kicsi nem hízott semmit az elmúlt 2 hétben. Nem tudom miért? Talán a hiányunk miatt? Nagyon el voltunk keseredve,

Úgy fogadtuk az újévet, hogy ez már csak jobb lehet és idén már biztos, hazahozhatjuk a kis Tündért!

Január 1-én 10óra után jött a telefon. Hajnali 5 körül rosszabbodott a kislányunk állapota. Felpuffadt a hasa, rossz a vérgáza, alacsony a vérnyomása, rossz a légzése. Valószínűleg valami fertőzés, de még nem tudták honnan indult. Lélegeztető gépre tették, újra infúziót kapott. Válságos állapotba került. Megengedték, hogy felmenjünk hozzá. Azonnal indultunk hozzá!

Csodaszép volt most is, de nagyon bágyadt. Nézett a hatalmas szemeivel a semmibe. A szájából is cső lógott, amiből, a gyomrából lévő váladék ürült. Beszéltünk hozzá, simogattuk, bíztattuk, hogy legyen erős. Délután hazamentünk, de este még telefonáltam. Semmi változás nem történt. Éjszaka alig aludtunk, féltünk, hogy mi lesz reggel. Amint felkeltem, telefonáltam. Romlott Bogikám állapota, nem volt már vizelete, nem működött a veséje. Keringéstámogatást kapott, mert már a szíve sem pumpált rendesen. Szinte csak a gépek tartották életben.

Azonnal indultunk hozzá, édesapám vitt fel minket, mert a párommal csak zokogni tudtunk. Most mi lesz? Féltünk mindentől.

Nyergesnél jártunk 8óra 33 perkor megcsörrent a telefonom. Egy ismeretlen telefonszám, féltem. Mikor meghallottam a Doktornő hangját, már tudtam. Azt se értettem mit mond pontosan, csak zokogtam és odaadtam a páromnak a telefont.

A mi kis hercegnőnk 2009 január 2-án reggel 8 óra 15 perckor az angyalok közé szállt. (ekkor kezdett el esni a hó) Leállt a pici szíve.

Végre felértünk a kórházba. Mivel még tartott a látogatási zárlat a portás nem akart minket beengedni, mondtuk, hogy a koraszülött osztályra megyünk, de nem érdekelte. Aztán már ki abáltunk vele, hogy értse már meg, hogy hova megyünk. Aztán megkérdezte miért. Egy portás mi jogon kérdez ilyet? Nem viccből mentünk és ez látszott is rajtunk. A párom a képébe üvöltötte hogy, mert meghalt a kisbabánk. Erre a válasz: az más! Semmi elnézést kérés vagy ilyesmi, csak továbbra is a felháborodott tekintett, hogy mégis mit képzelünk mi, hogy felmegyünk a halott gyerekünkhöz.

Nagy nehezen bejutottunk. Jött a Doktornő és egy Nővérke. Kérdezték szeretnénk-e bemenni Bogihoz. Természetesen igen. Mikor beléptem a szobába szörnyű volt látni, hogy csöppnyi testét egy fehér takaróval fedték le.

Megengedték, hogy még 1* kezembe tarthassam. Ott hagytak minket 3-asban. Utoljára így együtt, 3-an Bogi, anya és apa. Nem bántam meg, hogy így döntöttem. Nagyon jó volt még egyszer utoljára magamhoz szorítani. Ekkor adtunk Neki először maszk és minden nélkül igazi puszit. Csend volt, nem pityegtek a gépek, megszűnt körülöttünk a világ. Csak aludt az én pici drágám, puha és meleg volt, ugyanolyan gyönyörű, mint mindig, sehol egy cső, vagy tű, semmi, csak Ő fájdalom és gépek nélkül.

Majd végleg elvitték tőlünk, nem kaphatjuk már vissza soha többé. Elment a mi kis Angyalkánk!

Hogy ki hibázott? Hibázott-e egyáltalán valaki? A Hematológus, aki nem adta a kezelést? Pesten, mert nem mosták meg a kezüket mielőtt hozzá nyúltak volna? Vagy Tatabányán? Mitől fertőzések? Vagy csak feladta az én kis Csillagom, mert 3 hétig nem mentünk (önhibánkon kívül) és talán azt érezte, hogy mi elhagytuk Őt és akkor már minek éljen?! Mi járhatott az édes kis buksijában? Haragudott ránk? Ezt már nem tudjuk meg soha!

Remélem mindenre, vagy legalább pár dologra választ kapunk. Annyit már tudunk, hogy a hematológus hibát követett el, mikor azt mondta nincs szükségem heparin készítményre. Az orvosok mind védik egymást és egyikse fogja hátba támadni nyilvánosan a másikat, de nekünk megmondták, hogy hiba volt.

De az már egyértelmű, hogy egy esetleges következő terhességnél kivizsgálások sora vár még rám és kapnom kell a heparint, hogy ne forduljon elő koraszülés.

Egy apró életbe került, hogy ez biztossá váljon! Egy ártatlan életet vesztettünk el azért, hogy később az orvos tudja mi a feladata! Ez kellett hozzá? Talán Bogikám feláldozta magát értünk és a leendő testvéreiért? Nem tudom. De köszönök neki minden percet, hogy itt volt/van velünk!!!!!!!!!

Hozzászólások lezárva!

Történetek
?>