Facebook zárt csoportunk

facebook

Gyertyagyújtás és történet elhelyezés
Kedves Látogató!

Történetet és gyertyagyújtási kérést
az angyalokszulei(kukac)gmail.com ra lehet küldeni!
Hornyákné K. Erzsébet szerkesztő,admin
Történetek

Csintalanka története

Hogy lehet ezt másként, nem kiszolgáltatottan átélni, túlélni, elviselni. Sőt! Lehet emelkedett lélekkel útjára engedni egy Angyalkát? Azt mondom, igen! Nekünk sikerült. Legyen ez okulás a magyar orvosok számára és vigasz, akiknek ég a fájdalom a lelkében.

Két év reménytelen próbálkozás, kezelés után, amikor már az orvosomnak is jeleztem, befejezem, végre jelezte Csintalanka, hogy hozzánk akar költözni. A boldogságunk leírhatatlan volt, a kisfiunknak testvére lesz! Minden rendben ment a 12. hétig, amikor is Magyarországon az ultrahang problémát mutatott a babánknál. Nem akartam egy orvos véleményének hinni, hát gyorsan hazautaztunk Németországba, a nőgyógyászomhoz. Az itteni orvosom, tapasztalt, nagy tudású ember semmit sem látott az ultrahangon, még a babát sem nagyon, annyira elbújt minden egyes ultrahangvizsgálat alkalmával. Ez így ment heteken keresztül. A magzatvízvizsgálatot is csak halogatta, sőt a kórházban sem végezték el elsőre, mondván, kevés a magzatvíz, veszélyes lenne. Mire a második próbálkozásra került volna a sor, már sajnos nem élt a kis Drágánk. A terhesség 17. hetében megtért a Mennyei Atyához, Angyalka lett.

S hogy miért? Ki tudja?

A nőgyógyászom nem jelentett ki sohasem, hogy a babának tényleg köldökzsinór sérve van, mert nem látta. A magyarországi orvos, nagy tudású szakember, rögtön a képembe vágta, hogy Down-kóros a gyerekem, meg nyitott a hasfala, donga lába van és vetessem el, még most, az a legjobb, még nem kötődöm hozzá annyira érzelmileg. Ha tehette volna, ott megcsinálja a műtétet. Lelkileg a földbe tiport. Mellesleg, csak a köldökzsinórsérv stimmelt, amit műteni lehetett volna.
Az a fiatal orvos, aki ultrahanggal vizsgált a magzatvízvétel előtt, nem mondott elhamarkodottan semmit, kb. fél órai vizsgálgatás után közölte, hogy nem él a baba, de kedves, szelíd hangon. Elmesélte, hogy megnézhetem a babát, amikor megszületett, el is temethetjük vagy választhatunk másik két babával közösen urnás temetést egy stuttgarti temetőben. Elmagyarázta a szülés, a műtét menetét. A professzor úr személyesen értesítette a nőgyógyászom, nekünk időt adott, hogy itthon mindent elrendezzünk a kisfiunk körül és csak másnap menjünk be a kórházba. Az orvosok mindenre kiterjedően tájékoztatást adtak, minden kérdésemre választ adtak. Emberszámba vettek!!! Sőt, kétágyas szobába kerültem egymagam, nem is raktak senkit mellém. Egész idő alatt ott lehetett volna a férjem velem. Nem vittek fel a szülőszobára, hallgatni az egészséges babák születés utáni első életjelét. A szobámban, teljes magányomban, a saját ritmusomban, ott az ágyon született meg a babám. Egy orvosi kendővel leterített kosárkába tették, nem vesetálba!!! Mert ember volt, még ha nagyon kicsi is, járt neki is a tisztesség! Mivel úgy döntöttem, meg szeretném nézni, kicsivel később szépen megtörölgetve, fehér ruhával bélelt kosárban hozták vissza, mellette egy szál fehér rózsával. A szülésznő készített kéznyomatot a kicsi kezeiről, fényképet a babáról ebben a kosárba. A nővérkék aláírtak egy lapot, amin egy gyönyörű vers áll. Addig maradt ott a nővérke, amíg kívántam és vígasztalt. Mindenki úgy bánt velem, mint a hímes tojással.

Ez idő alatt a férjem elintézte a temetést részleteit. Apósom sírjában temettük el, csak ketten voltunk ott, meg a papunk. Nekünk tényleg csak a gyásszal kellett foglalkoznunk. Csintalanka a nevét, ott a temetőben kapta az apukájától. Hogy miért, maradjon a mi titkunk, de ezzel a kis gesztussal kinyitott sok kaput a párom a lelkemben és én boldog tudattal engedtem végleg útjára várva várt gyermekem, akitől röpke élete alatt annyi mindent kaptam.

Hiszen mikor már feladtam a reményt, hogy még egyszer átélhetem az anyaság örömét, megfogant. S mivel tudta, nem lehet sokáig közöttük, nem hagyta, hogy össze-vissza szurkáljanak, inkább elbújt az orvosok elől. Megismerhettem a szülés kínjait, hisz mindig is akartam, csak elsőre császár lett. És megismertette velem Csintalanka a szenvedés kínjait is, a gyászt. Viszont a papájával még szorosabb egységet kovácsolt belőlünk. Gyakran kimegyünk a temetőbe a bátyjával és egyszer, ha nagyobb lesz, elmesélem ki fekszik még a nagypapa mellett. Talán akkor már ismét négyen leszünk kis családunkban!

Köszönjük, hogy benéztél hozzánk, nálunk laktál, Égi Vendég! Vigyázz ránk a csillagokból, erősíts meg hitünkben! Ámen!

Mama, Papa

Hozzászólások lezárva!

Történetek
?>