Facebook zárt csoportunk

facebook

Gyertyagyújtás és történet elhelyezés
Kedves Látogató!

Történetet és gyertyagyújtási kérést
az angyalokszulei(kukac)gmail.com ra lehet küldeni!
Hornyákné K. Erzsébet szerkesztő,admin
Történetek

Csabika és Szimike története

“Sok évnyi várakozás, műtétek, inszeminációk, sikertelen lombikok után; a próbálkozások 6. évében 3. lombik beavatkozásunk sikerrel járt. Először félelemmel vegyes örömmel fogtuk fel életünk legszebb hírét. Jött az 5 hetes UH: Egy szép petezsákunk van! A 7. héten már két gyönyörűen pulzáló szívhangot hallgattunk. Végig izgultam, hogy jól vannak-e, minden rendben van-e velük, mert nekem tankönyveket meghazudtolva semmilyen terhességi tünetem sem volt, pedig csak jó babáink voltak, akik nem gyötörték anyukájukat. Aztán UH-ról, UH-ra mindig mindent rendben találtak. Gyönyörűen, egyformán fejlődtek a mi kis pindurkáink. Láttuk őket 4D-n; igazi boxmérkőzést vívtak odabenn ők, ketten… Kezdetektől fogva táppénzen voltam. Sokat feküdtem -legalább a nap felét-, párom végezte a házimunkát is, egy héten 1-2x főztem nagyobb adagokban. Szóval nagyon vigyáztam magunkra… Kezelőorvosom havonta ellenőrizte a méhszájat, és mindig zárva voltam.
A 20. héten -két héttel az utolsó vizsgálat, és 1 héttel a genetikai UH után; ahol minden rendben volt- este baráti összejövetelre készültünk. Engem furcsa érzés kerített hatalmába, ugyanakkor semmiféle panaszom nem volt. Annyi volt egész nap furcsa, hogy a kislányunk egész nap a hólyagomon éreztem mozogni, pedig korábban nem ott volt. Mondtam a páromnak, hogy menjünk be az ügyeletre. Este 9 óra volt. Mivel semmi panaszom nem volt, hogy foglalkozzanak velem, útközben azt találtam ki, hogy vizesebb állagú folyást tapasztaltam, nézzék meg nem magzatvíz-e. Nyugodtan mentem be a rendelőbe fiktív történetemmel, csak vizsgáljanak meg, hogy megnyugodhassak. Biztos voltam benne, hogy túlaggódós, lombikos kismamaként csak az én képzeletem téves szüleménye, hogy valami nincs rendben… A vizsgálat azonban lesújtó eredménnyel zárult: a méhszáj tátong, a magzatburok már a hüvelybe boltosul… Senki sem biztatott egy pillanatra sem semmivel. Az UH-on babáink jól voltak akkor, magzatvizük is normális mennyiségű volt. Azonnal szülőszobára vittek. Szerencsére csak annak érdekében, hogy megtegyenek mindent azért, hogy menthessék a menthetetlennek tűnőt. Egyből visszatartó infúziókat, antibiotikumot és katétert kaptam, hogy még a hólyagom se gyakoroljon nyomást a burokra. Fenekem alá hatalmas ékpárnát kaptam, így majdnem gyertyaállásban, mozdulatlanul töltöttem az éjszakát. Szerencsére nem történt semmi, átvészeltük az éjszakát, ezért letoltak a terhespatológiára. Folytatták, amit a szülőszobán elkezdtek. Éjszaka éreztem egy kis csorgást, szóltam, hogy szerintem magzatvíz, de megnyugtattak, hogy a mennyiséget tekintve csak egy kis terhességi folyás; nincs gond… Másnap jött az orvosom. UH-ra készültünk épp, már megérkezett a beteghordó is értünk. Orvosom előtte még akart vizsgálni, megnézni, hogy össze tudja-e varrni még a méhszájat. Ahogy megnyitotta a hüvelyt, dőlni kezdett a magzatvíz… Párommal zokogtunk, összedőlt a világ!
UH helyett azonnal a szülőszobára toltak. Bekötötték az oxitocint, amitől gyorsan beindultak a fájások. Sajnos a gyermekeink nem tudtak megszületni, mivel mindketten keresztben feküdtek. Így orvosom kézzel a méhembe nyúlva kutatott utánuk és próbálta kihúzni őket… Közben éreztem, hogy ők tiltakoznak, menekülnek, nem akarnak megszületni… Sokadik próbálkozásra először egyiküket, fél órával később másikukat sikerült kiszedni. Én úgy éreztem meghalok, a szívemet szakították ki két részletben… El is ájultam a végére, leginkább a sokkhatástól. Aztán toltak a műtőbe, hogy elvégezzék az utómunkálatokat… Mikor felébredtem hatalmas űr tátongott bennem. Még 2 napig úgy éreztem, mintha még mindig mozognának a hasamban… Ők voltak a mi gyermekeink, akikért annyit küzdöttünk, akikért annyit imádkoztam, akiknek már voltak ruhácskáik, játékaik és persze nevük is volt már: Csaba és Szimóna. Köszönjük, hogy itt voltatok nekünk angyalkáink, hogy reményt adtatok, hogy megtapasztalhattam az anyaság érzését; de végtelen szomorúságot hagytatok most ránk… De nem adjuk fel! Soha senki sem fog Titeket helyettesíteni, de még van 6 ikertestvéretek, akik lefagyasztva várják, hogy életet kaphassanak. Egy új utat jelöltetek ki most nekünk, és ígérjük, hogy végigmegyünk rajta! Megmutattátok Nekünk, hogy sokkal erősebbek vagyunk, mint gondolnánk; apukátokkal olyan szorosan összekovácsoltatok minket, hogy ennél jobban már nem is lehet két embert!
Ezzel a nagyon erős összetartozással, szeretettel várjuk testvérkéiteket és sosem fogunk Titeket elfeledni!
Szeretettel búcsúzunk most tőletek: Apa, Anya.”

Ha gyertyát szeretnél gyújtani Csabikáért és Szimikéért kattints ide!

Hozzászólások lezárva!

Történetek
?>