Facebook zárt csoportunk

facebook

Gyertyagyújtás és történet elhelyezés
Kedves Látogató!

Történetet és gyertyagyújtási kérést
az angyalokszulei(kukac)gmail.com ra lehet küldeni!
Hornyákné K. Erzsébet szerkesztő,admin
Történetek

Botond Bendegúz története

Botond Bendegúz
2013. október 2.

Olyan szépen indult minden. Anyák napjára kaptam egy két csíkos tesztet. Égi jelnek tekintettem, úgy gondoltam, nem lehet semmi baj. Minden akadályt vettünk, minden eredmény tökéletes volt. A genetikus professzor is azt mondta mosolyogva, hogy gratulál a kisbabához….
Szeptember 12-én bementem a klinikára, hogy megnyugodjak, amit találok reggel, az nem magzatvíz. Sajnos az volt. Ekkor Botond Bendegúz 24. hetes volt. Betöltött 24. hét előtt 2 nappal jártunk. A magzatvízszivárgás nagyon pici volt. Egy-két csepp. Az orvos azt mondta, du. négykor, hogy ez egy vetélés. Én nem is értettem, amit mond. Hiszen a baba ezerrel rugdosott a hasamban, se vérzés, se görcs. A méhszáj zárt. Tájékoztattak, hogy ebből bármi is lehet. Ha én úgy döntök, elindul egy kötéltánc és senki nem garantál semmit. Valószínű a baba beteg lesz, mert a burok megrepedt, nincs mese…

Botond_BendeguzEste 8-ig gondolkodhatok, hogy döntök. A klinika összes szolgálatos dolgozója elkerült szerintem, hogy még véletlen se kérdezzek semmit. ? Próbáltam a szülésznőt kérdezni, hogy most ez mi, és, hogy? Kétségbeesés. A szülésznő azt mondta: „Nem emlékszik semmire”…
Én úgy döntöttem, megtartom a terhességet, hiszen reggel nézték UH.on, minden rendben volt, mozgott, növekedett… Este 8-kor visszajött az orvos, hogyan döntöttem? Mondtam, megmarad a baba. Fejben dől el minden, nincs olyan, hogy megszüljük most, hisz nincs más tünet, csak ez az egy-két csepp…
Az orvos azt mondta, tiszteletben tartja a döntésem, és mindent elkövet, hogy a baba jó esélyekkel induljon az életbe, de ő most is azt mondja, hogy ne tartsam meg, mert ez egy vetélés…
Megkaptam a tüdőérlelőket, antibiotikumot, magnéziumot. Lázmérés két óránként, vérvétel minden nap. Minden eredmény negatív volt, csak a fehérvérsejtszám nem akart a jó tartományba csökkenni. Terhességben 15 ezer még elfogadott, de nekem mindig a határon volt. 14,16,16,15,16 stb. lassan emelkedett… ?
Az orvos azt mondta, egy a lényeg, hogy ne lázasodjak be, mert akkor nem tudja tovább tartani a terhességet, mert akkor már én is veszélybe kerülök… (én akkor még nem is sejtettem, hogy ez mennyire komoly) hát vigyáztam. Feküdtem, nem lázasodtam…
Biztató volt, hogy izgett-mozgott a kisbaba, és a napi két kötelező szívhang hallgatás volt a nap fénypontja. Erős volt, zakatolt, és engem ez megnyugtatott. Közben a szivárgás is teljesen megszűnt, csak az a fránya fehérvérsejtszám… 16,17,19,21… és visszaesett 16-ra az utolsó szombaton. Örültem, az antibiotikum váltás biztos jó lett…
Hétfőn azt mondta az orvos, vasárnap ő úgy jött be, hogy megműt, de ő is bizakodott, hogy a fehérvérsejtszám csökkenő. Hétfőn persze újra emelkedni kezdett, vártuk a keddet.
Kedd délután négykor, Október 1-jén a terhesség 27. hetében az orvosom azt mondta, hogy emiatt másnap valószínű műtét vár ránk, mert ez már nem játék. Láztalanul, nem akartam ebbe belemenni, remélve, hogy ez lehet, egy tünetmentes gyulladt fog, bármi… maradjon minél tovább bent a baba, hisz ott neki a legjobb. Este 8-kor felhívtam az összes orvos ismerősöm. Vázoltam a helyzetet a fehérvérsejtszámról, meg, hogy más bajom nincs…. őket is meghallgattam és úgy döntöttem, holnap alkudozok megint.
Este 9-kor kimentem a szülésznőkhöz egy plusz szívhang hallgatást kérni, és minden rendben volt. Aztán lefeküdtem, leveleket írtam, olvasgattam, és egyszer csak egy fájás. Elhessegettem a gondolatot, hogy ez az lenne, de 10 perc és a következő…7 és 4 perc. Reménykedtem, mégsem lehet más… (Nem tudtam, hogy ez tényleg az-e, hisz az előző terhességben nem vajúdtam. Lili 40 hét+5 nap császárral született, egyetlen jóslófájás nélkül ?) Sajnos erősödtek is, és sűrűbbek lettek. Kimentem a folyosóra, a szülésznők érdeklődtek, én mondtam, hogy á csak egy kicsi fájás, nem komoly. (nem akartam, hogy a saját orvosomon kívül vizsgálgassanak, mert a folyó magzatvíz miatt a felszálló fertőzések kivédése érdekében, minél kevesebbszer vizsgálgattak, annál jobb volt nekünk). Mondta a szülésznő, hogy azért, ha erősödnek szóljak… Lefeküdtem, és abban a pillanatban már fájt is. És rögtön 3 percesek. Ötöt vártam meg, kimentem szólni. Hát megvizsgáltak. Méhszáj szűk 1 cm. Ekkor én megint megnyugodtam, ezek a fájások nem azok. A doktornő ctg. vizsgálatot rendelt el. Amikor rámtették a tappancsot, és csönd volt… tudtam. Kétségbeesve mondtam a szülésznőnek, hogy nincs szívhang. Nyugtatott, keresgélt, hangosított, de én éreztem, hol a baba, és pontosan éreztem, hogy jó helyen keresi. Hozza a doplert, de néma csönd. Irány az UH, a doktornő ott sem találja a mozgó szívecskét. Telefonál másik orvosért. Az sietve ott van. Idősebb, nagyobb tapasztalat, keres, próbál, “lökdösi” a babát, de csak a csönd hallatszik. Kimondva, szívhang nem detektálható. Utasítások, parancsok, oda minden reményem.
A liftben visszafelé még megkérdeztem a szülésznőt, hogy már nem éledhet újra? Nézett rám, mint egy hülyére, hogy hát már nem. Október 2-án, hajnal fél 1-kor történt ez. Visszaküldtek az ágyamba, „pihenni”. Folyamatos 3 perces fájások mellett vártam a reggelt. A fáradtságtól persze néha beájultam az alvásba, de inkább a reménytelenségre, a magányra emlékszem. Hajnali öt körül hányás, de már alig bírtam menni. Vérnyomás az egekben, minden összedőlni látszott. Reggel fél 8-kor kihívott az orvosom, próbált megnyugtatni.
Azt mondta, a természet levette a döntés terhét mind az ő, mind az én vállamról ezzel. Eddig tartott az anyai akarat, de van egy nagyobb hatalom, ami ellen nem tudunk tenni. (Tudom, igaza volt. Előző nap ő már a másnapi műtétről beszélt, én pedig még könyörögtem volna neki, naponként is akár.) Fél 8-kor hát megvizsgált, majd azt mondta, hogy fél órán belül túl leszek rajta, hisz a magzati aprórészek már félig a hüvelyben vannak. Féltem, szomorú voltam mérhetetlenül és nagyon fájt fizikailag is. Átkísértek a szülőszobába, egy “öreg róka” (minden tiszteletem az övé) szülésznőt vezényeltek hozzám. A fájások enyhültek, kicsit be-bealudtam. Hát jött az orvosom, és megvizsgált újra. Borzasztó volt. Igyekeztem együttműködni, de a fájdalom… Azt mondta, lerövidítjük a szenvedést. Visszajött a szülésznő, másféle fájások jöttek. Hosszabb ideig tartottak, és úgy éreztem nyomni kell. A harmadikra kibújt Botond Bendegúz. Hozzáért a combomhoz forró kis teste, és a szülésznő azt mondta, tényleg Botondka lett volna. Én a fáradtságtól, félelemtől, elcsigázva, nem mertem azt mondani, mutassák meg, pedig akartam. Sírtam, és vissza akartam csinálni az egészet. De nem lehetett. Vártam, hátha felébredek, hátha csak álmodtam, de nem. Túlságosan valóságos volt minden. Aztán elaltattak, s mire felébredtem, mindennek vége volt. Azóta is azért sírok, hogy nem szóltam, látni szeretném. Hogy annyira szemét voltam, hogy még a saját anyukája sem akarta látni. Pedig akartam, csak féltem. Pedig ő annyira igyekezett. A terhesség alatt végig az volt az érzésem, hogy úgy meghúzza magát. Alig okozott rosszullétet, mintha azt akarta volna, ne zavarja az anyukáját. Amikor felvettek a klinikára, farfekvéses volt, amikor megállt a kicsi szíve, fejjel volt előre. Szegényke, még ezzel sem akart nehézséget okozni az anyukájának. 2013.10.02-án reggel fél 9-kor, 880 g, 35 cm-el született. Nagyon szomorú vagyok. Van már egy 12 éves lányom, miatta is muszáj továbbmenni, de borzasztóan nehéz most még levegőt is venni…
Remélem, Botond megbocsájtja nekem, hogy nem vigyáztam rá eléggé… :’( ?

Ha gyertyát szeretnél gyújtani Bendegúzért, kattints ide!

Hozzászólások lezárva!

Történetek
?>