Facebook zárt csoportunk

facebook

Gyertyagyújtás és történet elhelyezés
Kedves Látogató!

Történetet és gyertyagyújtási kérést
az angyalokszulei(kukac)gmail.com ra lehet küldeni!
Hornyákné K. Erzsébet szerkesztő,admin
Történetek

Borbás Brúnó története

Egy szép tavaszi napon 2005-ben örömmel beszélgettünk, hogy most már eljött az idő, és próbálkozhatunk, hogy legyen kisbabánk.

Igaz, szűkösen éltünk, sok törlesztés, stb., de úgy gondoltuk, nem várunk tovább, már mindketten nagyon vágytunk arra, hogy megérezzük az anyaság, apaság érzését! Nagyon szerencsésnek tartottuk magunkat, mivel 3 hónap után a pozitív teszt láttán elérzékenyülve fogtuk egymás kezét reszkető lábakkal – sikerült!!!

Nagy örömmel újságoltuk az első biztosat mutató ultrahang után a szüleinknek, nagyszüleinknek, akik szintén nagy örömmel fogadták a hírt, hisz nagy izgalom töltötte el őket a számukra még ismeretlen nagyszülő, és dédnagyszülő szó kiejtését hallva.  A terhességem nem volt könnyűnek mondható, nagyon sokáig tartó hányinger,  vérnyomásleesések, szédülés, bizonytalanságérzés. 21hetes terhesen a kórházba is be kellett feküdnöm, mert annyira alacsony volt a vérnyomásom, hogy be kellett állítani. Egyébként a kisfiúnk nagyon szépen fejlődött, jól érezte magát. El nem tudom mondani azt az érzést, amit akkor éltünk át, amikor 19 hetesen elmentünk 4dimenziós  ultrahangra! Egyszer csak felénk fordult, és egy hatalmasat vigyorgott, az orvos meg is jegyezte, hogy rámosolygott a szüleire! Aztán ezt a felvételt rengetegszer megnéztük – a szüleinkkel, a barátainkkal. Nagyon szép volt már ezen is, pedig még nagyon picike volt. Itt derült ki, hogy kisfiú. A nevét is eldöntöttük, és senkinek nem árultuk el, meglepinek szántuk.  Sajnos közben a férjem nagypapája meghalt, pedig nagyon várta a dédunokát, még a kórházban is emlegette utolsó napjaiban. Szegényt eltemettük.
Nagyon korán elkezdődtek a méhkeményedéseim, aggódtunk is, és 32hetesen már annyira fájdalmasak is voltak, hogy bementünk az ügyeletre a kórházba. Gyorsan elláttak fenyegető koraszülés gyanúja miatt, leállították a görcsöket(itt megjegyzem, hogy utólag már úgy gondolom, bár megszületett volna, még ha koraszülött lett is volna). Szegénykém biztos érzett valamit, és már úgy gondolta jobb lesz kint, mintha csak érezte volna mi vár rá!Ez is bánt, mi van ha nem megyünk be… “de mindenki ezt tette volna a helyemben” – sokan biztatnak.  Szigorú fekvésre voltam ítélve, megjegyzem a kórházban nem is volt nehéz betartani ezt. A férjem éjjel-nappal bent volt nálam, nem panaszkodhatok. Kórházi létem alatt jöttek megint a “jelek”, hirtelen megugrott a súlyom (50kilós lányból82kilós víziló lettem), hatalmasra dagadt mindenem, tiszta víz voltam, és a vérnyomásom is a megszokott 90-100-ról, 150-155lett. Nagyon rosszul éreztem magam, levegőt alig bírtam venni. 2006. ápr. 28-án, egy pénteki napon nem mozgott a kisfiam már reggel óta. Nagy nehezen a nővérke megnézte a szívhangját. Normális volt. (Azért hangsúlyoztam ki, hogy nagy nehezen, mert amikor a
rendszeres vérnyomásmérés el volt rendelve, nemhogy ők nem jöttek mérni, de ha én rosszul voltam, és odamentem én megkérni, hogy mérjék meg, fintorogtak, és úgy beszéltek velem, mint a kutyával! ) Aztán még mindig nem mozdult a fiatalúr, és du. 5-kor újra megnézettem a szívhangját, normális volt – én mégis éreztem, hogy valami baj lehet, miért nem mozdul meg?! Már reszketett mindenem, annyira féltem. Amikor este jött az ügyeletes orvos, este 7óra volt, mertem neki mondani, h nagyon félek, mert még mindig nem mozdult meg. Egy legyintéssel elintézett, hogy jók voltak a szívhangok, lusta. Ennyi!!!
Ő meg sem nézte, meg sem vizsgált! Hozzá kell tennem, hogy ez egy nagyon nagy fejesnek számít(ott) a kórházban, nem mertem vele vitatkozni!Ez utólag nagyon bánt!Szépen elment a férjem, hogy akkor nincs baj, én meg lefeküdtem, és aludtam.  Ápr. 29-én reggel mentem a szokásos nst szívhangvizsgálatra, rettegtem, éreztem, van valami baj. Nem találták a szívhangot! Ekkor a nővér hívta a reggeli ügyeletes orvost, nézzen meg uh-on, biztos úgy elbújt, hogy nem találja a szívét. Az orvos fél órán át nézegetett, már
reszketett mindenem. Aztán annyit mondott behívja az én orvosom, mert ő tulajdonképpen nem is szokott uh-ozni, nem ért hozzá. Na akkor már sírtam, hisz átlátszó volt a szövege. Az orvosom lélekszakadva rohant be, és közölte a halálos ítéletet, még mindig látom az arcát, és hallom a hangját ahogy mondja: “most már sajnos csak az ön egészségével kell foglalkoznunk”. Akkor minden összeomlott, azt hittem vége mindennek, az egész életünknek nincs értelme tovább! Nem emlékszem sok mindenre, csak kapaszkodtam a férjembe, és nem is tudtam elképzelni, mi lesz ezek után.  Egész nap csak tömtek nyugtatóval, és halálra voltunk ijedve, hogy meg kell szülni a közel 4kilós halott kisfiúnkat (aztán már megtudtuk, hogy 4580g, és 54cm volt), és ráadásul azt mondták, lehet, hogy ki sem jönne egy darabban – brutálisan hangzik! Estére kaptam hüvelytágító tablettát, és így telt görcsök között az éjszakánk. Simogattam a hasam akaratlanul – ezt ő már sajnos nem érezhette.  Ápr. 30-án vasárnap reggel egy vizsgálat után azt mondták mégis császár lesz(ezt már nem tudjuk meg soha hogy indokolt volt-e, vagy könyörületből), aminek hallatán kicsit megkönnyebbültem. Ahogy toltak
a műtőbe, majd megszakad a szívem, tudtam, itt tényleg vége, elveszik tőlem, és már ha kitolnak nem lesz velem.  Ahogy felébredtem iszonyú fájdalmaim voltak, de biztos vagyok benne hogy a lelki fájdalom növelte a fizikait is! Megnézni nem nézhettük meg, legalábbis azt mondták – már tudom, harcolhattam volna érte, és ez nagyon bánt. Nem tudok rá emlékezni, csak képzelgek milyen lehetett. A 6 hetes kontrollon megkértük az orvosom beszéljen róla. Akkor kicsit megnyugodtam. Azt mondta nagyon szép volt, sötét hajú, szép, fejlett. A 4dimenziós fotót nézegettem, és hozzáképzelek fekete hajat, és egy kis pufiságot! Nagyon hiányzik nekünk!  A boncolását csak 4 nap múlva kezdték meg, sok szerve bomlásnak indult, meg sem tudták vizsgálni! A halálát egy valódi köldökzsinórcsomó, és vérrögök okozták! Tulajdonképpen a mai napig nem tisztázódott, mi is volt a valódi ok!  Sok kérdés felmerül bennünk, biztos mindent megtettek? Kétlem…sok sok sérelem van bennünk! 5hetet töltöttem a kórházban, és ez megtörténhetett?
Nagyon- nagyon hiányzik nekünk, nagyon szerettük, és borzasztó érzés, hogy  aki eddig odakucorodott minden simogatásomra, minden szavamra reagált a mozgásával,
aki érezte mennyire várjuk, és szeretjük,  aki hallgatta éneklésem,  akinek be volt rendezve a babasarok,  akinek minden kis ruhácskáját gondosan előkészítettem,
akinek még a cumi is ki volt főzve,  aki annyira megváltoztatott, felnőtté tett bennünket, akire ANNYIRA VÁRTUNK! nincs többé velünk, nem ölelhetjük magunkhoz,nem ismerhetjük meg, nem tudhatjuk meg milyen férfivá nevelhettük volna, csak az űr, fájdalom maradt. Nem lehettem igazi anya, anyák napján megszakadt a szívem. Nem ismerhettem meg ezt a boldogságot, milyen mikor a gyermekem megölel, és feltétel nélkül szeret. A kapujában álltam, de a finisben bezárták előttem ezt a kaput, de nagyon!
A mai napig  nem értjük, hogy történhetett ez meg!  Nemsokára próbálkozhatunk újra, nagyon várom, h terhes legyek, de kicsit félek is, nehogy megtörténjen újra, semmire nincs garancia az életben, most megtanulhattuk! Már volt egy álmom, hogy kislányunk született. Brúnót nem pótolja senki! Remélem minél hamarabb küld kistestvért! Ha ő felnő, sokat mesélek majd neki a bátyjáról, hisz ő már kijárta neki az utat, előkészítette neki az életet! Remélem olyan szülei leszünk, hogy a mi kis Brúnó angyalkánk büszke lesz ránk!

Üzenet Brúnónak a szüleitől:
Nagyon szeretünk drága kisfiúnk, ültettünk az emlékedre egy szép kicsike fát, nagyon nagy szeretettel gondozzuk! Nagyon sok szép emléket adtál a 8hónap alatt, nagyon vártunk téged, hogy gondozhassunk, szerethessünk! Sajnos itt hagytál bennünket, de tudd, hogy készítettem egy kis dobozkát, benne minden uh-os lelet, kép, gyakran előveszem, és rád gondolok, milyen szép lehettél!!! Soha nem fogunk téged elfelejteni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Köszönöm hogy elmondhattam, és meghallgattatok.

Örömteli folytatás

REBEKA, BRÚNÓ KISHÚGA MEGSZÜLETETT

Nem is tudom hogyan kezdjem történetem folytatását.Itt gagyog mellettem életem hatalmas csodája, akiről kisfiam elvesztése után álmodtam, és ezt le is írtam Brúnó történetének végén.
Szegeden kerestünk fel egy orvos professzort tragédiánk után, aki azonnal genetikai vizsgálatot javasolt, és cukorterhelést, a korábbi nagy születési súly miatt.A genetikán kiderült hogy trombózishajlamom van, tehát tudtuk hogy ez további gondot okozhat, bár az orvosom nem fordított nagy gondot rá. Az első próbálkozásra megfogant a kislányunk, amit el sem mertünk hinni, és már előre féltünk, nehogy ugyanaz legyen a vége. Ekkor jött a sors keze, az iwiw-en ismerősei lettünk egy tanítványom apukájával, aki hematológus, és már ti is ismeritek: dr. Kispál Mihály. Ő olvasta  a történetem, és azonnal felkeresett, hogy önzetlenül segítsen. Azonnal felírta a Clexánt, a véralvadásgátlót.Egész terhesség alatt oltott a férjem, majd oltottak a kórházban, mert a 24. héten be is kellett feküdnöm, a méhszájam elkezdett nyílni.
Szigorú fekvésre voltam ítélve, bár mindent megtettem volna hogy rendben legyen minden, tehát nem esett nehezemre a sok oltás, fekvés. Kiderült hogy terhességi cukorbetegségem is van, tehát inzulinnal oltottam saját magam, néha majd elájultam, tűfóbiám van.
Az egész terhességet végigrettegtem, ha nem annyit mozgott azért,ha sokat azért, minden uh-on szinte sírtam, szóval ez egy  rémálom volt gondolom mindenki érti hogy értem.  A szegedi orvosok viszont komolyan vettek, minden nap rendszeresen vizsgálataim voltak, nagyon figyeltek a mi kis Bekinkre!  A 36. héten már sok keményedésem volt, redszeres fájásokat is mutatott a ctg. Az előző császár hegem egyre érzékenyebb lett, és végül a 36. hét 4. napon , pont pünkösdkor, 2007. május 28-án a ctg
és uh vizsgálat után annyit mondott az orvosom:   Ma megműtöm azaz máris.  Szóltam a férjemnek, de mire ő beért, már a műtőben voltam. Spinális érzéstelenítéssel végzett császármetszéssel 11.11kor megszületett Rebeka, aki amikor megmutattak és nyöszörgött gyönyörű, hatalmas baba volt. 12re lettem kész én is, akkor viszont mondták, hogy el kell vinni Bekit a gyermekkórházba. Leesett a cukra, infúziós helyreállításra volt szükség. Mentem látogatni amint császár után feltápászkodtam, inkubátorban volt az a hatalmas 4kg-os csajszi, a koraszülött osztályon. Hatalmas volt, hatalmas hajjal. Minden nap látogattuk többször is, és 10 nap után hazahozhattuk a mi kis ÉLETÜNKET!

Nem bántam meg hogy nagyon hamar vállaltuk az új babát, egy hatalmas csoda a sok rettegés után! Nagyon szeretjük, mindent megadunk érzelmileg neki, elkényeztetjük, akárki akármit mond, hisz megérdemli!!!

Brúnóra nagyon sokat gondolunk, hiányzik,  a szívünk mélyén örökre ott él, és Rebekának  mesélünk róla!

SZERETÜNK BENNETEKET DRÁGA GYERMEKEINK!!!

Ha gyertyát szeretnél gyújtani Brúnóért, kattints ide!

Hozzászólások lezárva!

Történetek
?>