Facebook zárt csoportunk

facebook

Gyertyagyújtás és történet elhelyezés
Kedves Látogató!

Történetet és gyertyagyújtási kérést
az angyalokszulei(kukac)gmail.com ra lehet küldeni!
Hornyákné K. Erzsébet szerkesztő,admin
Történetek

Barnabás és Zsombor története

2006 szeptemberében tudtuk meg, hogy nyolc hónap várakozás után gyermekünk lesz. A férjemmel akkor már tíz éve szerettük egymást, de csak harmincéves korunkra gondoltuk úgy, jöhet egy gyermek az életünkbe!

A terhesség majdnem problémamentes volt, a 29. héten begörcsöltem ugyan, de elmúlt a veszély és vártuk tovább a kisfiunkat, akinek a Barnabás nevet választottuk.

2007. május 16-ra voltam kiírva, de május 11-én kora este arra lettem figyelmes, hogy egy ideje már nem érzem a gyermekem mocorgását. Egy ideig próbálkoztunk felébreszteni, de nem ment, így bementünk a kórházba, ahol megállapították, hogy a gyermekünk, aki öt nap múlva érkezett volna hozzánk: meghalt. Nem hittük el, hogy ez velünk történik.

Jött az ítélet: másnap meg kell szülnöm természetes úton magzatomat. Kaptunk egy szobát a férjemmel, s némi nyugtatót, így vártuk a másnapot.

Reggel 8-kor indították meg a szülést, fél2-kor ment el a magzatvíz és fél 6-kor megszületett Barnabás, az első gyermekünk.

Kétszer volt a nyakán a köldökzsinór és egy csomó is volt rajta, mint egy nyakkendőn, ez okozta a halálát. Ott és akkor nem néztük meg, nem bírtuk, de később én mégis láttam, mert nem tudtam elviselni, hogy úgy menjen el, hogy nem is látom, nem búcsúzom el tőle.

Nagyon nehéz napok, hetek, hónapok jöttek, de mindent megtettünk, hogy feldolgozzuk a feldolgozhatatlant és hogy Barnabás méltó helyet kapjon az életünkben.

Három hónap várakozás volt a minimum, amit előírtak az orvosok. Négy és fél hónappal Barnabás születése után megfogant második gyermekünk.

Nehéz kilenc hónap következett: többszöri orvosváltás; terhességi cukorbetegség, végén már inzulinnal; kórházváltás; több hét kórház a vége előtt. És rengeteg félelem, amire az én szervezetem mindenféle tünettel reagált, de a gyermekünk végig tökéletes eredményeket produkált.

Végül a 38. héten, két és fél hét kórházi tartózkodás után megindították a szülést, miután sokat harcoltam, hogy ha lehet, ne legyen műtét. Nem értettem, hogy ha egy halott gyermeket meg kell szülni, akkor egy élőt miért nem lehet? A biztonság kedvéért – jött mindig a válasz az orvosoktól. A méhszájérlelésre először úgy tűnt, nem reagálok, de pár órával később a gyermekem beadta a derekát és viharos gyorsasággal, 3 óra múlva megérkezett erre a világra.

És elhozta magával a vigaszt.

Zsombor születéséig nem tudtuk, hogy megint fiunk lesz.

Azóta ő visz boldogságot az életünkbe, első gyermekünk pedig remélem, fölülről mosolyog ránk!

Mindezt csak akkor akartam megírni erre az oldalra, mikor azt írhatom végre, hogy: van remény és létezik megnyugvás!

Egyéves történetünk részletesen: http://mamarchivum.freeblog.hu/

Hozzászólások lezárva!

Történetek
?>