Facebook zárt csoportunk

facebook

Gyertyagyújtás és történet elhelyezés
Kedves Látogató!

Történetet és gyertyagyújtási kérést
az angyalokszulei(kukac)gmail.com ra lehet küldeni!
Hornyákné K. Erzsébet szerkesztő,admin
Történetek

Áron Baba története

2008. november 18-án várandósságom 28. hetében legnagyobb megdöbbenésünkre és fájdalmunkra halva született a kisfiunk, Áron… 850 g és 38 cm volt, valamikor a 25-26. héten halhatott meg…

Történetünk talán ott kezdődik, hogy 2005. szeptemberében – másfél éves ismeretség után- összeházasodtunk a párommal. A házassági esküben azt mondtuk, hogy elfogadjuk a gyermekeket, és ezt így is gondoltuk, illetve, hogy mindenképp szeretnénk gyermekeket, de azért rajtunk is áll, hogy mikor és mennyit. Szóval egy kicsit még várni akartunk, hogy összecsiszolódjunk, de a kezdeti hevületben egyszer-kétszer nem védekeztünk. Aztán a nászútról hazajőve beteg lettem, vesemedence gyulladást kaptam, 39 fokos lázam volt, antibiotikumot szedtem. Mikor észrevettem, hogy késik a vérzésem, nagyon megijedtem, hogy mi lesz, hogy még nem vagyunk felkészülve a gyermekvállalásra, meg hogy a baba károsodhat a láz meg az antibiotikum miatt. Azért imádkoztam, hogy most ne legyen baba, vagy ha van, vetéljen el. Több terhességi tesztet is csináltam, de mind negatív volt. Mivel a vérzésem már 2-3 hete késett, bejelentkeztem a nőgyógyászhoz, de pont aznap jött meg, amikor mennem kellett volna. Így végül nem derült ki, mi történt, hogy tényleg baba volt, vagy csak a betegség miatt késett a vérzésem…

Aztán eltelt pár év, elég sűrű és zűrös volt az életünk, lakásfelújítás/berendezkedés, nekem szakmai gyakorlatok majd szakvizsgára készülés, férjemnek munkahelyi gondok, emiatt szorongásos depresszió, betegállomány, felmondás, munkanélküliség. Végül, mikor férjemnek sikerült újra munkába állnia, akkor elhatároztuk, hogy ha túl van a próbaidőn, akkor most már tényleg szabad utat engedünk a gyermeknek. A próbaidő pont 2008. pünkösdjekor telt le, amikor is lelkigyakorlaton voltunk. Itt Isten elé vittük a történetünket, és kértük, hogy adja áldását a döntésünkre. Mint később kiderült, a következő héten meg is fogant Áron baba…

Minden olyan szép és jó volt, mint a mesében. Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen…

Az első ultrahang előtt nagyon féltem, mert azon a hétvégén, amikor meg kellett volna jönnie a vérzésemnek, kemény biciklitúrán voltunk, aztán buliztunk és ittunk is. Így amikor meghallottam a baba szívhangját, és hogy minden rendben van, sírtam a megkönnyebbüléstől és az örömtől.

Még hozzá kellett szoknunk az új helyzethez, mert bár terveztük a babát, kicsit váratlanul ért, hogy rögtön összejött. Átszerveztük a nyaralásunkat, mert az Alpokba mentünk volna biciklizni, és bár a nőgyógyászom azt mondta, hogy nyugodtan menjünk, azért mégis jobbnak láttuk nem kockáztatni. Örülök, hogy így döntöttünk, legalább ebben tiszta a lelkiismeretem…

Mindig is elég aktív életet éltem, ezt nagyjából folytattam is, de azért próbáltam egy kicsit lassítani. Igyekeztem egészségesen élni, magam miatt is, hogy jól viseljem a terhességet, és a baba miatt is, hogy jól fejlődjön. Szerettem volna fitt maradni, jártam tornára, először pilates-re (ezt csináltam korábban is), aztán kismamatornára. Figyeltem az étkezésemre, sok gyümölcsöt, zöldséget, tejterméket, rostosat ettem. Nem akartam elhízni, nem zabáltam, de nem is koplaltam. Persze magzatvédő vitamint is szedtem folyamatosan, kezdve a fogantatás előtt 3 hónappal, ahogy javasolják.

Ahhoz tartottam magam, amit mindenhol olvastam, hogy a kismama mindent csinálhat, amit korábban, csak kevésbé intenzíven. És hogy ha a mama jól van, a baba is jól van. Ez úgy tűnik, sajnos nem mindig van így… Hiszen a baba már egy külön lény, még ha a mama hasában fejlődik is…

Egyébként teljesen problémamentes volt a várandósságom, a kezdeti rosszullétek is elmaradtak, nagyon büszke is voltam magamra, hogy milyen jól bírom. Persze jártam rendesen a terhesgondozásra, és minden leletem rendben volt. Kivéve az AFP-t, ami kicsit magasabb volt. Amikor ezt megtudtam, nagyon kétségbeestem, hogy beteg lesz a gyermekünk, de tudtam, hogy nem lennék képes elvetetni, főleg miután az ultrahangon láttam és hallottam a szívverését, hiszen az én gyermekem, és akkor is szeretni fogom, ha beteg. Szerencsére az ismételt ultrahangok kizárták a velőcsőzáródási rendellenességet, így megnyugodtam, pláne, hogy olvastam, hogy milyen sok az álpozitív eredmény az AFP vizsgálatnál.

Ekkor már tudtuk, hogy kisfiunk lesz, és rögtön elneveztük Áronnak. A név jelentése: megvilágosodott, hegyre fölment. Nem sejtettük, hogy később ez milyen jelentőséget nyer…

A 20. hét körül kezdtem érezni Áronka mozgását, olyan volt mintha ugrálna, nagyon vicces ugyanakkor jó érzés volt. De igazából sose volt nagyon aktív. Meg első gyermek lévén nem is igazán tudtam, hogy mit kell érezni. Meg a sok programom lekötött, nem volt időm figyelni. Így történhetett, hogy nem vettem észre, hogy valami baj van. Egy idő után gyanús lett, hogy mintha nem érezném a mozgását, meg a pocakom meg a súlyom se nő. Egy csütörtöki napon ketten is megjegyezték, hogy milyen kicsi a pocakom, erre pénteken felhívtam a nőgyógyászomat, de nem sikerült elérnem. Este elkezdtem kicsit görcsölni, de nem gondoltam hogy komoly a baj, csak a koraszüléstől féltem, ezért elkezdtem MagneB6-ot szedni. Végül hétfőn a munkahelyemről sikerült beszélnem a nőgyógyászommal, aki mondta, hogy azonnal menjek be a kórházba. Ott derült ki az ultrahangon, hogy a babánknak nincs szívhangja, a koponyacsontjai össze vannak csúszva, már 2-3 hete nem él…

Borzasztó volt, hihetetlen, felfoghatatlan… Hogy lehet, hogy a babánk már pár hete meghalt bennem, és én teljesen jól voltam és nem éreztem semmit?

Hála Istennek nekem nem lett semmi bajom, pedig rosszabbul is végződhetett volna, kaphattam volna vérmérgezést, esetleg a méhemet is ki kellett volna venni. És a szülés nagyon simán lezajlott, hüvelyi úton, nem kellett császármetszés, nem lett semmi sérülésem.

Egyébként a szülés már kezdett beindulni, azért volt a görcsölés, a méhszáj már 1 ujjnyira nyitva volt. Este méhszájtágító zselé, másnap reggel meg oxitocin infúzió, délre már túl voltunk mindenen. A férjem bent volt velem a szülőszobán, ezért nagyon hálás vagyok neki, nélküle nem tudom, hogy csináltam volna végig (azóta is mindig mellettem van és támogat).

Nem mertem megnézni a babánkat, féltem, hogy nagyon csúnya, hiszen már egy jó ideje nem élt bennem. Emlékszem miket láttunk patológián, nem akartam, hogy rémálmaim legyenek.

Nem tudom, hogy jól döntöttem-e, talán könnyebb lenne, ha láthattam volna. Így csak néhány kétdimenziós ultrahang képünk maradt róla, a 3D-t és a 4D-t annak idején felesleges pénzkidobásnak tartottam (most már ezt is másképp gondolom, mint annyi minden mást).

Végül sikerült eltemetnünk a gyermekünket, bár nem volt könnyű. Igazából én intéztem mindent, ez egyfajta vezeklés is volt a részemről, hogy ha már életében nem foglalkoztam vele eléggé, akkor legalább a halálában igen. Elhamvasztattuk és eltemettük a hétvégi házunk kertjébe. Azért nem temetőbe vagy templomba, mert nem akartuk, hogy a halálából is üzlet legyen. Ketten voltunk, férjem volt a sírásó én a pap. Egyelőre egy követ tettünk a sírjára, tavasszal majd ültetünk virágokat.

Nem derült ki, hogy miért halt meg a kisfiunk. Látszólag egészséges volt, a boncolás sem derített ki semmi rendellenességet. A köldökzsinórban és a méhlepényben sem találtak igazából kórokot. Orvosilag megmagyarázhatatlan. Orvos létemre ez különösen nehéz… Könnyebb volna, ha tudnánk, hogy neki vagy nekem volt valami betegségem. De azt hiszem, sose fogjuk megtudni, hogy mi történt, legalábbis itt a földön nem. Most még tükör által homályosan látunk, akkor majd színről színre…

Azért a sok tisztázatlan kérdés egyelőre nem hagy nyugodni. Igazából azt sem tudjuk, valójában mikor is halt meg a gyermekünk, se a nőgyógyász se a patológus nem adott erre támpontot, csak én próbáltam visszakövetkeztetni a méreteiből az interneten találtak alapján. A 22. héten készült utoljára ultrahang, akkor minden rendben volt. Mi történt azután? A 26. héten is voltam vizsgálaton, de csak labor volt (cukorterhelés), ultrahang nem. Ha akkor erősködöm, hogy igenis csináljanak ultrahangot, másképp alakulhatott volna. Lehet, hogy már akkor sem élt, de kevésbé lett volna bizonytalan a helyzet. Az is lehet, hogy élt még és meg lehetett volna menteni és tovább tudott volna fejlődni, méhen belül vagy kívül. De lehet, hogy ha kiderül, hogy baj van és ki kell venni belőlem, csak még rosszabb lett volna, hiszen milyenek egy 26 hetes baba életkilátásai? Mégis lehet, hogy jobb, hogy minden ment a maga útján, és nem avatkoztunk közbe. Olyan kicsik vagyunk mi emberek…

Az önvád is azonnal feltámadt bennem. Állandóan a naptáramat bújtam, hogy mikor mit csináltam, mit csináltam rosszul, mivel árthattam. Nem hiszem, hogy valójában ártottam, de sokkal jobban figyelhettem volna és vigyázhattam volna rá. Sokkal jobban visszavehettem volna a tempóból. És semmiképp sem kellett volna olyan dolgokat csinálnom, amit nem ajánlanak (forró kádfürdő, szauna). És sokkal jobban kapcsolatba léphettem volna vele, nagyon sajnálom, hogy alig simogattam, alig beszéltem hozzá…

Talán nem voltam még felkészülve az anyaságra. Bár már régóta szerettem volna gyereket, de főleg azért, mert ez a dolgok rendje és itt az idő, nem annyira az új életért. Most már tudom, hogy a gyermek nem valami, ami jár, hanem egy ajándék… És hogy egy anya életében tényleg a gyermeke kell az első legyen, hiszen rá van bízva, ő a felelős érte…

Valóban igaz, hogy saját kárán tanul az ember. De miért egy ártatlan élet kárán?

Áron baba rövidke életével és halálával sok mindenre megtanított minket. Talán ez volt a küldetése… Teljesen átértékelődött az életünk. Most már tudjuk, hogy mi az igazán fontos az életben.

Nem hiszem, hogy Isten akarata, ami történt. Hiszen Isten nem akar senkinek sem rosszat. De minden rosszat jóra tud fordítani. Az Istent szeretőknek minden a javukra válik…

Tudjuk, hogy Áron baba már jó helyen van, valószínűleg jobb helyen, mint itt. És hogy egyszer majd találkozunk Vele…

Áronka, bocsáss meg, amiért nem figyeltem és nem vigyáztam Rád eléggé! Tudod, hogy nagyon szeretlek! Sose foglak elfelejteni!

Ha gyertyát szeretnél gyújtani Áron Babáért, kattints ide!

Hozzászólások lezárva!

Történetek
?>