Facebook zárt csoportunk

facebook

Gyertyagyújtás és történet elhelyezés
Kedves Látogató!

Történetet és gyertyagyújtási kérést
az angyalokszulei(kukac)gmail.com ra lehet küldeni!
Hornyákné K. Erzsébet szerkesztő,admin
Történetek

Anna és Máté története

A kapcsolatunk férjemmel már 13 éve kezdődött, de csak 5 éve vagyunk házasok. Ő 30, és 27 éves vagyok. Két éve elhatároztuk, nemcsak azokról a gyerekekről szeretnénk gondoskodni, akiket az iskolában tanítok, hanem szeretnénk saját csillagot otthonunkba. Szívünk egy pillanatra nem dobbant, mikor közölték velünk, hogy természetes úton nem foganhat kisbabánk. Sajnáltuk magunkat, de aztán hihetetlen gyorsasággal a legjobb kezekbe kerültünk, s csupán fél év elteltével a lombik-program keretei között két picike manó költözött a szívem alá. Nem mertük hinni, hogy érdemesek vagyunk ekkora ajándékra.

Az első pillanattól fogva nagyon szerettük, vártuk őket: apa, énekelt nekik esténként, kisautózott a pocakomon, uh-os készüléket játszott a szemeivel. Én pedig ragyogtam:
beragyogtam várandósságommal a körülöttünk élők életét is, messziről látszott rajtam, mennyire büszke vagyok a két gyönyörűségre, akiket ajándékba kaphattam. Az eredményeink elképesztően szépek voltak, dicsekedhetett velem bátran dr. bácsim, én pedig szorgalmasan simogattam pocakomat, és a nap minden eseményét megosztottam velük. Együtt főztünk, együtt tévéztünk, rengeteget beszélgettem hozzájuk, és nagyon de nagyon vigyáztam rájuk. Elérkeztem általuk életem legszebb
időszakához, amikor szép lassan anyának kezdhettem érezni magamat!

A 21. heti uh vizsgálaton kiderült, az egyik baba kisfiú, a másik babát meg folyamatosan simogattam, és csendben kérleltem, ne kukacosodjon meg, hiszen az volt az álmom,
hogy kislány és kisfiú születhessen a családunkba. Nagyon csintalan babák voltak: az uh-vizsgálaton felváltva piszkálták a másikat, nem kis mosolygást eredményezve ezzel
dr. bácsinak, és nekünk egyaránt. Szinte azt is éreztem, mikor rugdossák egymást, mikor alusznak, mikor ébresztgeti egyik a másikat, s talán azt is, mikor mosolyognak.

Aztán egy hajnalon (február 2-án, Gyertyaszentelő napján)  a Jóisten úgy érezte, eljött az ideje, hogy elhívja őket magához. Biztosan szépen, nagyon szépen hívta őket, mert ők rögtön feleltek neki erre. Aztán a mami nagy ijedségére még azt a napot velem és apával töltötték a pocakban, elbúcsúztak tőlünk: rugdalózva, simogatva, csiklandozva,
játszadozva, ahogy végig ismerhettük őket. Segítettek a szülésben, pedig picike súlyuknál fogva azért aggódtak az orvosok, hogy nem tudják majd azt a segítséget nyújtani, ami nagyobb babáknak sikerül. Még az utolsó pillanatokban is rugdalóztak, nagyon nehéz volt őket elengedni…

Nagyon hiányoznak! S velük együtt hiányoznak a mosolyaink, a könnyedségünk, a tervezgetéseink, a cinkos nevetéseink, a meghitt pocaksimogatásaink, s talán a velük együtt elvesztett álmaink is. Gyönyörű 5 hónapot kaptunk tőlük ajándékba, minden pillanata maga volt a boldogság, az öröm, s reméljük, a következő várandósságnál nemcsak a várakozás örömét, hanem az élet csodáját is megkapjuk majd ajándékba.

De hiszem, hogy terve van velünk a Jóistennek, hogy azért tartott meg minket egymásnak apával, mert szeretne majd új lelket ránk bízni. Az új lélekre pedig a két kis csillagunk vigyáz majd az egész élete során. Várjuk, hogy megérkezzen.

Ha gyertyát szeretnél gyújtani Annáért és Mátéért, kattints ide!

Hozzászólások lezárva!

Történetek
?>