Facebook zárt csoportunk

facebook

Gyertyagyújtás és történet elhelyezés
Kedves Látogató!

Történetet és gyertyagyújtási kérést
az angyalokszulei(kukac)gmail.com ra lehet küldeni!
Hornyákné K. Erzsébet szerkesztő,admin
Történetek

Adrienne (zicsorka) kislányának története

Volt már két nagy, iskolás gyerekünk, mindig is akartunk egy harmadikat, de csúszott a dolog, mert építkeztünk, költöztünk, egy évig albérletben laktunk, dolgoztunk…

Tulajdonképpen csupa hülye érv. Évek óta nagyon vágyom már egy pici babára, minden hónapban csináltam teszteket, hogy hátha a nagy vigyázásba egyszer hiba csúszik..

Kész lett a házunk és azonnal megfogant a baba. Annyira, de annyira boldog volt mindenki!

Voltak persze rossz előjelek, de ezek csak így utólag nyernek értelmet. A másik kettővel meg sem kottyant a terhesség, most meg okádtam, állandóan rázott a hideg és kétszer is csúnyán véreztem, a 11 hét végén furcsán keményedett is a méhem. Megnézték a babát – édesem, a fülét piszkálta – megállapították, hogy gyönyörű egészséges kisfiú, – az előző hetekben költöztünk be a házunkba — biztos  a cipekedéstől vérzek. Így aztán boldogan átadtuk magunkat Andriska várásának.

Habár: leszakadt az az aranyláncom, amit a Gergő fiam születésére kaptam, aztán kificamítottam  a kézfejemet és a sebészeten le kellett vágni a jeggyűrűmet. Mindkét alkalommal az hasított belém: a baba meg fog halni! Valahogy nem adtam át magam az önfeledt örömnek, mintha érzetem volna….

Tarkóredő szuper volt, AFP tökéletes, nagy boldogan vártam a genetikai UH-ra.  Még előadást is tartottam  a többi anyukának, hogy minek ez a sok cirkusz, én akkor sem tudnám bántani, ha valami baja lenne.

Az UH-s nézte, nézte, aztán azt mondta, menjünk át a másik géphez, mert ennek a gyereknek van valami a fejével. Hihetetlen, de megint csak az volt az első gondolatom: meg fog halni! Kiderült, hogy a korához képest kicsi és mindkét agykamrája nagyobb a normálisnál. Én úgy támolyogtam ki, hogy azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány? Egy mondat dübörgött csak az agyamban az, hogy” most örökre megváltozott az életem” A nőgyógyászom megnyugtatott, hogy ez 500 gyerekből 380-nal megesik, hogy a fejlődése során enyhe agykamra megnagyobbodása van, egy percig se izgassam magam, de azért nézzük meg a jövő héten egy jobb géppel, csak a megnyugvás kedvéért.

Meg nem nyugodtam, a barátnőmmel mentem a következő UH-ra ( a férjem használhatatlan ilyenkor) Viccelődtünk, hogy hányszor fogom még kiabálni, mikor majd hülyeségeket csinál a gyerek, hogy megmondták Andriska, hogy agyatlan vagy! De odabenn, már nem volt ilyen vicces: Bakos doktor ( II. Női klinika) ez az érzéketlen barom, nézett, nézett, miközben elfordította a monitort csak annyit mondott: – Na, ezt beszélje meg a kezelőorvosával! – Miért mi a baj? – Mondom, a kezelőorvosával beszélje meg! – De ugye megszülethet egészségesen? – Ez? Ez nem.

40 azaz negyven percig várunk a leletre, addig fogalmam sem volt, mi van a gyerekkel. Az orvosom –akivel őszinte, baráti a kapcsolatom – teljesen összeomlott, mikor a leletet a kezébe nyomtam. Nagyon nagy baj van a gyerek agyszerkezetével, de ő nem akar hülyeségeket mondani, beszélnie kell egy neonatológussal.

Mi viszont azonnal átmentünk a Madarász utcába Székely Emőkéhez, aki az ottani intenzív osztályt vezeti, nagyszerű orvos és csodálatos ember, büszke vagyok rá, hogy a barátunk.

Méhen belüli vízfejűség – fordította le a leletet. Miután a gerince ép, egy vírusfertőzés vagy agyvérzés okozhatta az agyvíz elfolyásának akadályát.

Fogyatékos lesz a gyerek? – kérdezetem.

-Nem – még nem fogyatékos ( akkor volt 20 hetes ) de ha tovább fokozódik a nyomás, az lesz. Először is, – magyarázta – ki kell deríteni, mi okozta az agyvíz elfolyásának akadályát, ő a toxoplazmára gyanakszik, már csak a két macskánk miatt is. Három lehetőségünk van: 1. nem fokozódik a nyomás, és a gyerek kinövi ezt a dolgot. 2. enyhén fokozódik a nyomás és akkor kiveszik koraszülöttként és söntöt kap. 3. nagyon fokozódik a koponyaűri nyomás, akkor meg kell szakítani a terhességet.

Neeeeeem! Ezt nem!!!

Ehhez képest a koraszülöttség is nagyon jó ötletnek tűnt, de Emőke lehűtött: ha tényleg kisfiú és kisebb a koránál, eleve hátránnyal indul, hiába vesszük ki 25-26 hetesen, egyik agyvérzést kapja a másik után, egyik tüdőgyulladásból a másikba …. Azonnal agyműtétje lett volna. Nem egy, hanem sok.

Ugyanezt mondták a klinikai konzíliumon is: kapjon ez a kis élet két hét esélyt, aztán majd meglátjuk. Ez idő alatt vizsgálatok tömkelegét végezték el, minden negatív, nyoma sem volt fertőzésnek. Voltam homeopata orvosnál, biorezonanciás kezelésen, kineziológusnál,  csodatévő szent helyen.

Advent volt. Reggelente  elmentem a hajnali misére, és míg  a többek boldogan várták a Fiú megszületését, és zokogva könyörögtem Istenhez, hogy ne vedd el az én kisfiamat! Nekem azt tanították, hogy Te vagy a legfőbb Jó, engedd őt megszületni! A falunkbéli öreg apácák együtt sírtak és imádkoztak velem, mintha az ő soha meg nem született gyerekük volna.

Közben a remek “barátnők”: el kell vetetni, nehogy már egy hülyét varrj a két másik nyakába, minél előbb szabadulj meg tőle!!!!! Az állatok is megölik a beteget, ez a természet rendje.  De nem baj: van egy nagyszerű férjem, van három igazi barátom és van egy erős anyám, aki mindvégig mellettünk állt, és van két kiváló orvos, akire rábízhatom magam. Nem is olyan rossz leltár.

Mindeközben a baba pontosan tudta, mi történik vele. Úgy aludtunk, hogy a tenyerembe mászott, egyre többet mozgott, hogy érezzem, itt van velem. Rettegett minden embertől, ha idegennel találkoztunk, egészen befúrta magát a csípőcsontom mögé, és csomóvá kucorodott. Csak a cicákat szerette: ha a hasamra feküdtek és doromboltak neki, keze lába járt a boldogságtól, mászott utánuk a hasamban. A testvéreivel nem nagyon állt szóba, mintha ehhez már nem lett volna ereje. A két nagy persze semmiről nem tudott,  kiabáltatak neki, hogy na mi van Andriska, majd megtanítunk verekedni, meg ilyeneket, azt hiszem, érezte, hogy ebből úgy sem lesz semmi, és ezek a vagányságok nem is neki szólnak, hanem egy elképzelt kisfiúnak. Két hét múlva az UH szoba előtt az Üdvözlégyet hajtogatva, a Szűz Anya színeibe öltözve reszkettem, a férjem kezét szorongatva.

A koponyaűri nyomás megsokszorozódott, egyes agyi részek szabadon lebegnek, az agyállomány elkezdett elvékonyodni.

Game over.

Ekkor volt 22 hetes.

Ismét Emőkéhez szaladtunk, aki azt mondta, hogy ha kiveszi most azonnal, akkor  meghal. Ha bent marad, arra sem lesz képes, hogy rám mosolyogjon. Embertelen szenvedések után egy gondolkodni és mozogni képtelen roncs lesz.

A férjem mondta ki a végső szót: ha én lennék az ő helyében, azt kérném a szüleimtől, hogy ezt ne tegyék meg velem. Ugye nem kell leírnom, hogy én eközben mit éreztem.

Elkezdtük intézni a hivatalos papírokat, beszéltünk még négy orvossal, mindannyian ugyanazt mondták, mint Emőke.

December 21.-én aláírtuk a terhesség-megszakítási papírokat úgy, hogy mind a kettőnknek ömlöttek a könnyei. A férjem könyörgött, hogy ne nekem kelljen aláírni gyerekem halálos ítéletét, de hahaha!! csak az anya kérelmezhet ilyesmit. Ha csak kettőnkről lett volna szó, bármit vállaltunk volna, de  mérlegelnünk kellett. Nem egy édes kis Down babánk volt, aki  a maga kis világában boldog és teljes életre képes, hanem egy olyan magzatunk, aki óráról órára vesztette el a teljes értékű emberi életre való képességét. Hiába vállalunk bármilyen heroikus küzdelmet ebben a helyzetben már 0 százalék esélyünk volt arra, hogy ennek bármilyen eredménye is legyen.

Így telt a karácsony, 23.-án már meg sem mozdult, de még együtt sírtunk Steinbach Peti történetén, amit a rádióban hallgattunk meg. Még négy napunk volt együtt.

26-án egész este a papunknál voltam, aki már 90 éves elmúlt,  ő keresztelt, ő adott férjhez, a gyerekeimet is ő keresztelte, nem csak lelki vezető volt az én életemben, hanem családtag, az egyike azoknak az embereknek, akiket  a világon a legjobban szerettem. Könyörögtem, hogy keresztelje meg, ne kelljen halála után  a semmiben bolyongania. Azt mondta, nem teheti, mert akkor nem segíthetjük a halálba. De olyan nyomorúságra sem kárhoztathatjuk, mint ami várna rá….Hirtelen ezt mondta: ha háborúban lehet ölni a hazáért, akkor talán…

Az ártatlan lelkeknek csodálatos helye van a mennyországban, nem számít semmit sem, hogy kereszteltek, vagy kereszteletlenek. De ő azért  fog imádkozni, hogy holnap  egészséges gyereket találjanak a hasamban..

Bevonultunk a kórházba, nem vettem ki a kocsiból a holmimat, haza akartam menni. De az UH még rosszabb állapotot mutatott. Feltették az első lamináriákat. Én az egész testemmel ölelni próbáltam, miközben halálfélelemben vergődött. Bevittem egy discman-t és Mozart Requiemjét hallgattattam vele. Ha már semmi szépet nem tudok megmutatni neki a világból, legalább a legcsodálatosabb zene, ami valaha ember írt, búcsúztassa őt. Másnap zselével tágítottak, a gyerek még mindig élt. Volt még egy napunk és éjszakánk együtt haldokolni. Harmadik nap elfolyatták  a magzatvizet, én akkor kezdtem ordítani, hogy NEEEEEEE! Lementünk a szülőszobába, bekötötték az oxitocynt, ő még mindig vergődött. Hiába énekeltem altatókat, még a Honfogalást “Kell még egy szó mielőtt mennél/ kell még egy ölelés, ami végig elkísér/ az úton majd néha gondolj rám/ ez a Föld a tiéd, ha elmész visszavár/ Nézz rám, és lásd, csillagokra lépsz,/ nézz rám, tova tűnt a régi szenvedés/ hol a fák az égig érnek, ott megérint a fény/  tudod jól hova mész, de végül hazatérsz.”

Aztán nem mozdult többet.

Egy óra múlva  megvizsgált az orvos és megállapította, hogy beesett a kis keze a szülőcsatornába. Meghalt.

Nem tudtam megszülni, mert nem akartam. A negyedik nap császárral született meg, ez volt  a harmadik császárom. Akit soha nem láttam és nem öleltem meg, kislány volt,- nem Andriska,- gyönyörű, látszatra hibátlan, a fején sem látszott semmi. .A kis kezét összekulcsolta az arca előtt, mint az angyalok. Anyám látta, ő elbúcsúzhatott tőle, soha, senkinek azok közül, akik ott voltak, egynek sem fogom megbocsájtani, hogy engem megfosztottak ettől. A  gerincén 1X1,6 cm-es nyílás volt, – amit az UH-n nem vettek észre , az AFP sem jelezte – 24 hetesen 25 centi és 39 deka volt, a placenta tele elhalásokkal. Pár héten belül magától is meghalt volna.  A gyerekek és az idegenek is úgy tudják ez történt.

Három nappal a születése után beutaztam Pestre, egy napnyi bonctermek és halottas kamrák közötti szürreális bolyongás után megtaláltam őt a Patológián. Már elkezdték a boncolását .. egy ajtó választott csak el a kicsi, összetört testétől. Gondolatban sokszor állok az előtt az ajtó előtt. Be kellett volna lépnem.

Hetekig csak ténferegtem a házban és rettenetesen fáztam. Hiába izzott minden kályha, én majd’ megőrültem a hidegtől.
Jöttek a rémálmok, hogy valamit elveszettem.. iratot? Pénzt? Nem emlékeztem, csak a szívem akart kiugrani.
Aztán körvonalazódott az álom, úgy emlékeztem, hogy a meglévő gyerekeimet vesztettem el.. Nincsenek szavak arra az érzésre, mikor azt álmodtam, hogy hetek óta azt sem tudom, hogy hol vannak… Volt egy éjszaka – a szülésre kiírt időpont előtt egy héttel – amikor olyan rettenetes volt ez az álom, hogy amikor felébredtem úgy éreztem, hogy nem bírnám ki még egyszer. Inkább haljak bele, de még egyszer ezt ne!
Többet nem jött ez a rémálom, azt hiszem aznap született volna meg. Azóta erre a napra kinyílik a halványrózsaszín magnolia, amit Neki ültettünk.

Négy hónappal a halála után megfogant a kishúga, aki megörökölte azt a nevet, amit ő kapott volna, ha tudjuk, hogy kislányunk lesz.

Problémátlan, tökéletes várandósságból született Réka, aki maga a testet öltött gyönyörűség, derű és bűbájos kedvesség.

Réka születése előtt egy nappal tettem egy sétát a klinika kertjében. Szokatlanul  enyhe volt a tél abban az évben, de január közepén két egyforma kifeslett rózsabimbóval találkozni, mégis csak különös.

Nem csak különös. Csoda. Az a két rózsa az én két kicsi lányom volt. Az egyik az égi, a másik  a földi.

Másnap aztán, mikor végre mindenki kiörömködte magát és véget ért a jövés-menés, kettesben maradtunk a néhány órás kislányommal. Ugyanabban a szülőszobában, ahol egy évvel ezelőtt… Akkor egyedül voltam. Most hárman voltunk, mert ott ült mosolyogva valaki az ágy végében, kit csak én láttam.

Azóta nem félek a haláltól, mert ő vár majd engem Odaát.

Ha gyertyát szeretnél gyújtani Adrienne kislányáért, kattints ide!

Hozzászólások lezárva!

Történetek
?>